Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Öngyilkos lett a barátnőm - két hónapos babát hagyott itt

 
A műtét után, amivel az életemet mentették meg, az intenzívre kerültem, és nem is engedtek el onnan, csak 18 órával később. Addigra már túl voltunk egy beszélgetésen a nőgyógyászommal és a bábával, akivel szültem... kissé megilletődötten magyarázták el a kórházi ágyam mellett állva, a cipőjük orrát bámulva, hogy mi is történt pontosan, mi volt az operáció...
A bejegyzés folytatódik
 

Kányádi, Kaláka, könyvbemutató, koncert

Kettős jubileumot ünneplünk május 5-én a 6SZÍN teátrumban. Kányádi Sándor költő születésének 95. évfordulója, illetve a Kaláka együttes megalakulásának...
A bejegyzés folytatódik
 

Néha a nagyobb gyereket kell a kicsitől megvédeni

Még csak múlt héten írtam róla, hogy istenigazából beköszöntött a tavasz, de azóta megérkezett a nyár is. Rögtön hétfőre olyan meleg lett, hogy a kora délutáni...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesnapló: megváltam a munkától

Kezdetnek egy kicsit a munka végéről. Sokkal könnyebb hetem volt, mint amire számítottam. Azt gondoltam, rosszabbul fogom megélni az ideiglenes(?) távozásom,...
A bejegyzés folytatódik
 

Császármetszés után: a lélek sebei

Egy hasi szülés után a megkönnyebbüléstől a haragig széles lehet a skála, amivel egy édesanya (de akár az apa is) szemben találja magát. Attól függően, milyen...
A bejegyzés folytatódik
 

Amikor már csak egyetlen élő felmenőd maradt...

Ez az élet rendje. Megszületünk, élünk, meghalunk. Azt is szoktak mondani, hogy az életben egyetlenegy biztos dolog van: a halál. Tudjuk ezt, mégis arculcsapásként...
A bejegyzés folytatódik
 

Addig szurkált a szülésznő, amíg el nem ájultam

A kórház neve: Észak-Pesti Centrumkórház MHK A szülés időpontja (év, hónap): 2023.11. A kórház állapota: Megfelelő . Mellékhelyiségek/zuhanyzók...
A bejegyzés folytatódik
 

Irodalomterápia a magyar költészet napjára ─ akkor is segít, ha nem tudsz verset írni

Már hallottunk sokféle csoportos és egyéni terápiáról önismeretünk elmélyítése vagy élet-gubancaink kifésülgetésére:  nemrég a családállításról beszéltünk,...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem kell pszichológus, csak pihenni szeretnék!

Április A hónap elején a férjem háromnapos képzésre ment Párizstól északra, én pedig egyedül maradtam a gyerekekkel. Nyilván tartottam tőle, hogy mi lesz, ha...
A bejegyzés folytatódik
 

Kivirultam, mint egy cseresznyefa

Alig vártam, hogy nekiüljek megírni a legfrissebb beszámolómat, annyira szuper hetet tudhatunk magunk mögött! Lehet, hogy ez a poszt egy kicsit hosszú és ömlengős lesz,...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (189)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (306)könyv (90)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1142)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)