„Pocsék dolog, de úgy érezzük, szerény kis eszközeinkkel mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy az állam nagy szőrös mancsát kinyújtotta a babakötvényért”, írta bejegyzésében a nemrég a HVG-re költözött azenpenzem blog, majd így folytatja:  "A honlapunk tavaly októberben indult, és az egyik első cikkeink között kezdtük el népszerűsíteni a gyerek nagykorúságára a megtakarítást. Sokan fel is kapták ezt akkor. Az államkincstár adatai is szép növekedést jeleztek. Mostanra minden második babának nyitottak a szülők Start számlát (korábban az arány 30 százalék alatti volt).

Kár persze az önostorozás, hiszen ha nem lenne a feneketlen állami étvágy, akkor aligha „államosították” volna a Start-számlákat. A helyzet egyébként szeptember végétől, hogy a bankok a náluk levő számlákat megtarthatják, de újonnan már csak a kincstárnál lehet ilyent nyitni. Amennyiben pedig valaki váltani akarna (mert pl. elégedetlen a bankjánál levő kamattal), csak az államnál köthet ki. Most három hét alatt lehetne másik bankhoz menni.

Szerintünk azonban nem érdemes. Így bukni lehet az éves kamatot, ráadásul a legjobb feltételeket kínálók már leléptek (nincs nyilvános ajánlatuk). Utáljuk, ha nincs verseny, ki nem állhatjuk, hogy az állam mindenre rá akar tenyerelni, de a Startot továbbra is jónak tartjuk. Akiknek több pénzük van, azok adómentesen, állami támogatással és célzottan tehetnek félre a kicsinek. Jól meg kell persze gondolni, mennyit is spórolgat így valaki, mert a gyerek 18 éves koráig nem lehet hozzányúlni a pénzhez. Az új szabályozásban lényeges módosítás, hogy eltörölték az éves befizetésekre vonatkozó korábbi 120 ezer forintos korlátot, de a korábban születetteket is lehet „startoltatni”. (Nyilvánvaló, hogy a kormány ettől is az állampapírok lakossági értékesítésének felfutását várja.)

 A 2006-tól született magyar csecsemőknek az állam automatikusan adja az életkezdési támogatást. Annak a babának is van tehát ilyen, akinek szülője sohasem foglalkozott a dologgal. A babakötvény néven ismertté vált juttatás induló összege most 42 500 forint (ez 40 000 forintról indult). Ez egészülhet ki a szülői befizetés után járó további támogatással, amihez Start számlát kell nyitni. A plusz támogatás összege a szülők által befizetett összeg 10 százaléka, de évente legfeljebb hatezer forint. (Bizonyos esetekben ez duplázódhat.)

Aki nem figyel az egészre, annak a gyermeke a mostani számok alapján nem egészen 150 ezer forint boldog (?) tulajdonosa lehetne nagykorúságára. Start-számlával és a további támogatás kihasználásával ez az összeg többmillió forint lehet. Ez sem tűnik igazán soknak, de ennyi talán már valóban segítheti az indulást. Emlékszem, kifejezetten irigykedtem azokra, akik ifjúsági takarékbetéttel rendelkeztek (az én szüleim úgy vélték, túl bizonytalan a világ, hogy annyi időre félretegyenek), könnyebben juthattak ugyanis lakáshoz. A start-pénz arra aligha lesz jó, de másra hasznos lehet." A banki ajánlatok aktuális táblázata itt található.

Természetesen a változtatások miatt sem fog rohanni mindenki a bankba, vagy akár az államkincstárba, hogy sürgősen Start-számlát nyisson. Vagy mert nincs miből félretennie, főleg nem 18 évig folyamatosan, vagy mert a szabályozók változásától tartva egyáltalán nem akar efféle projektbe rakni pénzt. Másik pénzügyi bloggertársunk, Kiszámoló már korábban is fanyalgott a konstrukcióra, szerinte inkább gyűjtsünk a gyereknek TBSZ-konstrukciókkal,   vagy ha ekkora időtávra sem bírunk biztosra tervezni, akkor válasszunk valamiféle akciós banki terméket. Ehhez akár hozzátehetjük, hogy a kincstár által kínált állampapírok egy része most viszonylag versenyképes hozamot kínál, amit a babakötvények kamatadómentessége még versenyképesebbé tehet - ha van a környéken olyan intézménye a kincstárnak, ahol megnyithatjuk a számlát (utána már webes felületen is utalhatunk rá), ha nem a bankok kínálatára szavazunk. Jelenleg a Prémiumot ajánlja a Kincstár, a maga 9,5 százalékával és kamatadómentesen versenyképes ajánlatnak tűnik, amennyiben valaki nem tart attól, hogy az állam belátható időben fizetésképtelenné válik.

Ha van mit tenni rá. Akár tizennyolc évig. Reméljük, az összekapart összeg nem csak egy csokor virágra lesz csak majd elég az érettségi után.

Vakmacska