Párizs, nadrágMostantól a párizsi nők is viselhetnek nadrágot. Kétszáztizennégy évvel egy nadrágviselést a nők számára tiltó rendelkezés után idén fordult a széljárás a fények városában.

Az 1799 novemberében született szabály értelmében elvileg eddig a francia fővárosban annak a nőnek, aki férfi ruházatot szeretett volna hordani, hivatalos engedélyt kell(ett volna) kérnie ehhez a városi hatóságoktól. Az eredeti 1799-es szigort persze közben komoly lazaság váltotta fel, hiszen olyan száz éve engedélyezték a soron kívüli nadrágviselést kerékpározáshoz, illtetve lovagláshoz.

Az ósdi és hatályban felejtett rendelkezés eltörlését 2010-ben kezdeményezték először, ám meglepő módon az eltörlésért folyamodóknak nem is volt olyan könnyű dolguk, mint hinnénk. Az illetékesek ugyanis úgy vélték, felesleges időpocsékolás hatályon kívül helyezni egy ilyen régészeti leletnek számító törvényi érdekességet, és nem is tették. Tavaly egy párt újra zászlajára tűzte a mókás kihívást, és végül kérésüket komolyan véve a múlt héten hivatalosan pont került az ügy végére.

A múzeumi törvénycikk összeférhetetlennek találtatott az egyenlőség alkotmányos elveivel. A párizsi nők mostantól – továbbra is – nyugodtan és engedély nélkül viselhetnek nadrágot.

Mekkora megkönnyebbülés lehet…

Center

Forrás