Tildy óvoda ovi Anglia

Röpül az idő! Idén nyáron hároméves lett a fiunk, így szeptembertől jár neki 15 óra ovi alapból ingyen az államtól, amennyiben pedig mindkét szülő dolgozik legalább heti 16 órát, akkor pedig 30 is. Ha egyik szülő szülési szabin van, akkor is így számolódik.

Elkezdődött hát az ovi, és mivel a 30 órára voltunk jogosultak, jobbnak láttam arra beíratni, annak ellenére, hogy egyikünk még január-március környékéig itthon van a picurral.

Az állami óvodák itt többnyire az iskolák mellett vannak, a privát ovik (vodák és bölcsődék egyben) pedig már 3-6 hónapos kortól fogadják a gyerekeket. Nem volt nehéz dönteni, mikor ovit néztünk, ugyanis nem szerettem volna, ha már háromévesen egyenruhában kell mennie, mint az iskolásoknak négyéves kortól, így az egyik állami ovi ki is esett.

Néztem egy privátot is, hogy később ne kelljen két helyre hurcolnom a gyereket, de ők az ingyenes órákra csak úgy fogadták volna be, hogy a teljes napot kifizetem nekik, a heti 30 órával csökkentve. Ez kb. 800 font lett volna egy hónapban, ennyit még szülési szabadság idejére sem kapunk. Maradt végül az az állami ovi, ami mellett a children centre is van, tehát már ismeri a járást.

Bár hallottam olyat, hogy itt némely oviban nincsen beszoktatás, itt volt. Első héten ebéd előtt mentem érte, és elhoztam, ezt kérték. Érdekes volt látni, hogy nem akkor kezdett sírni, mikor eljöttem, hanem nagyjából két óra múlva. Hétfőn viszont reggel ment a sírás, nem akart elengedni. Érdekes, mert amíg nanny vigyázott rá, ilyen sírás nem volt reggel, itt viszont igen. Az óvó nénik viszont profik, öt-tíz perc után már vígan játszott a gyerekekkel. A második héten már végig maradt, ma épp hazajönni sem akart. Kb. egy-másfél hét volt így a beszoktatás.

A napirendjük nagyjából így néz ki:

Reggel megérkezés 8.40-re, betesszük a hűtőbe az otthonról hozott ebédet, amit majd délben megmelegítenek. Ezután könyvválasztás van, ez bekerül a kis táskájukba. A táskát az óvónő elveszi. A fogasukra, ahol ott a nevük és a fényképük, kirakható a váltás ruha.

Ezután kiválasztják az asztalról a nevüket, feltesszük a névkitűzőt. Egy tépőzáras falra kiteszik a nevüket. Bár olvasni nem tudnak, de nincsenek jelek, a nevüket kell megjegyezni és megtanulni.

Utána játszanak benn a csoportszobában. Később kimennek az udvarra, szerencsére hatalmas udvar van több játékkal, triciklikkel, kis házikókkal, veteményeskerttel, homokozóval.

Tíz óra körül kapnak „snacket”, egész pontosan gyümölcsöt. Utána megint játék.

Az óvoda külön kérése volt, hogy amennyire tudunk, egészséges ebédet pakoljunk, egyik nap így brokkolit tettem ebédre kis rántott hússal. Másik nap sült gombafejet mozzarellával, kis kolbászdarabbal és főtt krumplival. Volt, mikor friss szeletelt répát pakoltam grillsajttal. Illetve mindig rakok neki el banánt vagy almát. Na, a gyerek a gyümölcsöt mindig meg is ette, de az óvó nénik már szóltak, nem baj, ha nem zöldség, de nem jó, ha nem eszik ebédre, pakoljak valami olyat, amit szeret. Eléggé válogatós, levest még eddig nem mertem pakolni, pedig azt szereti, na, lehet végül mégis az lesz.

Délután van egy kis mesélés, sok játék és éneklés is. Ez utóbbit imádja a fiam. Alvás nincs, hely sincs rá, viszont van egy kis csendes sarok, ahol párnák vannak, aki elálmosodott, oda le tud dőlni.

Mint írtam, nem igazán beszél angolul, természetesen ez egyfajta gát neki, ha próbálná kifejezni magát. Féltem, mennyire lesz sokkoló számára, hogy senki nem érti, amit mond, de magam is meglepődöm, hogy minden nap egy-egy újabb szót tanul. Itt ahol lakunk SENKI SEM ajánlotta, hogy az anyanyelvünkön kívül mást tanítsunk neki, amíg itthon van, mert úgyis sokkal jobban és precízebben felveszi az óvodában, iskolában. Így minimális szókincse van csak, ami körülbelül kimerül az autók nevében, a köszönésben, pár „parancsban” (ülj le, menjünk). Az óvónő szerint iskolakezdésre - ami jövőre lesz- már nem lesz itt probléma a nyelvvel. Apropó iskolakezdés, már most el kellett kezdenünk nézni, hogy hova írassuk be. Csak a környékünkön lévőkbe van esélye, hogy felvegyék.

Az óvodakezdés plusz hozadéka, hogy azóta rendszeresen este 8-kor kidől és elalszik, reggel pedig fél 8-8 közt ébred.

Tildy

Tildy óvoda ovi AngliaÓvodával kapcsolatban itt írtunk:

Kikészíti a kislányomat az óvoda

Hajbakapnak az anyák az óvodai jeleken

Ovi: anya kint szorong, a gyerek bent sír

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>