kórházteszt kórház szülés

2015-ben született a második fiam a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Gondoltam, megosztom veletek a tapasztalataimat a klinikáról.

Szülésfelkészítő tanfolyamot szoktak szervezni a város egyik iskolájában, én ezen nem vettem részt, mert volt már egy gyerekem, szülőszoba-látogatást és a protokollal való ismerkedést megoldottam a fogadott orvosom és egy szülésznő segítségével. Ami ez alapján világossá vált számomra, első szülésnél biztos a gátmetszés (a VBAC is annak számít, ha előtte csak császár volt), és eléggé medikalizált az egész.

Külsőre a klinika egy szép, Szeged belvárosi hangulatába illeszkedő impozáns épület, nulla parkolási lehetőséggel, kis sétával egy jó drága parkolóövezetben lehet leparkolni, kész felüdülés ez a séta szülési sérülten. A tömegközlekedés kapuig visz.

A zuhanyzók és a vécék elég érdekesek mind a terhespatológián, mind a gyerekágyon, szocreál hatást kelt az egész. Nem tartozik a szobákhoz külön egyik sem, jó sok ágyanként van egy (nem számoltam össze, mennyi, de több szobára van egy, és van tízágyas (!) gyerekágyas szoba is. Szerencsére én háromágyasba kerültem, ami az idő nagyobbik részében nem volt tele.) A szülőszobákhoz tartozók viszont elég pofásak (=elfogadhatóak). A kórház felszereltsége elég alapszinten van, amennyire meg tudom ítélni (egy korábbi kórházhoz volt szerencsém, egy Békés megyei városi kórházhoz, kb. azon a szinten van – nem az orvosi ellátás, mert amennyire tudom, az itt nagyon színvonalas, hanem a kényelmi funkciók).

A szülőszobák kényelmét nem volt szerencsém kitapasztalni, ugyanis császár után, terminustúllépéssel, burokrepesztéssel szinte csak fekhettem ctg-vel a hasamon, néha sétálhattam, de ennyi. Azt láttam, hogy van bordásfal, de nem kerültünk közelebbi barátságba. A szülőágy elég kényelmes volt, nem tudom, milyen rajta szülni, de feküdni jó.

A vizsgálatok a szokásosak, összesen körülbelül háromszor kézzel kitapintották, hogy áll a méhszáj, mindenki normális volt és rendes, nem tudom, miben változik ez, ha valaki nem fogadott orvosnál szül. Végül császármetszést végeztek rajtam, mert nem haladt sehova a dolog. Egyébként a kiírt dátumhoz képest várt az orvosom még két napot és a műtőben az apa nem lehet bent. Szülés után császárosként a posztoperatív részen voltam egy napig. Nem hozták oda a gyereket (amúgy is jóval a szülés után kerül kontaktusba a babával a császármetszés után mindenki), amikor a többiekét igen, jóval később, amikor bejött egy nővér, volt kegyes a kérdezősködésemre elárulni, hogy a babám intenzív megfigyelés alatt van. A kommunikáció mondhatni nem mindig magától értetődő és gördülékeny. Egyébként akárcsak az élet bármely területén, itt is van jó pár pokróc nővér és csecsemősnővér, csak (szerintem) ide ezek nem valók. A kórházteszt részbe nem illik bele ennek a fejtegetése, meg az okok keresése, de tudnék róla kisregényt írni.

A kórház egyébként bababarát, de velem sokáig nem lehetett ott a fiam, később is mehettünk haza, volt némi adaptációs zavara.

A gyerekágyas osztályra nem jöhetnek be a látogatók (még kicipelni a cuccot sem), mi több, az épületbe nem jöhetnek be gyerekek (kivételt képeznek ez alól a terhespatológia lakói, ők előzetes adminisztrációs kör után a portán jelezhetik, hogy nagyobb gyerekeiket tessenek már felengedni). Szóval majd’ egy hétig nem láttam a nagyobbik fiamat, azt hittem, a guta megüt. Egy üvegajtón keresztül lehet a folyosóról babát kémlelni a látogatóknak, a folyosón székek, nincs meghatározva, hogy mikor jöhet látogató, napközben bármikor.

A csecsemős nővérek két nő kivételével nagyon kedvesek, lelkiismeretesek, bármiben segítenek, a fent említett kettő pedig remekül tud munkaidőben magukra csukott ajtó mellett telefont nyomkodni.

A klinikát összességében 7-esre értékelem, de úgy, hogy a technológia remek, 10-es (magyar viszonylatban biztos), a kényelem pedig 4-es.

SZTEÁOK, Szeged

szülés ideje: 2015
pontszám: 10/7

L.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?