Vége az iskolai hulladékgyűjtésnek, de az alapítványok se tehetnek közzé felhívást, amiben papír- vagy esetleg kupakgyűjtésre hívják fel támogatóikat, így a nol.hu cikke, mert innentől ezt csak „közszolgáltató” végezheti, úgymond ingyen.

Igazából a helyzet elég összetett, nehéz egyértelműen azt mondani, hogy ez jó-e most vagy nem, vagy indokolt vagy nem, még ha a felszínen az is ordít első blikkre, hogy az államnak már a reklámújságok összestócolásából származó fillérkék is kellenek, lehetetlen helyzetbe hozva számos intézményt, amelyek így pótolták bevételeiket, mivel támogatóik nagy része közismerten készpénzhiányos, ha az újságot vagy kupakot ezentúl csak a kápé pótolhatja, akkor bajban lesz sok állatmentő alapítvány, iskolai program, környezeti neveléssel is foglalkozó tábor. Mert kupak vagy hulladékpapír még csak akad az átlag magyar háztartásban, de készpénznek már többen vannak híján.

Érvényes (lehet) az az érv is, hogy ezek a gyűjtések valamiféle szemléletformálást jelentettek, megtanulta a nép, köztük a gyerekek, hogy a műanyag kupak, a lejárt reklámkiadvány, a kétéves újság érték, amit nem vágunk csak úgy a kukába, jobb esetben a kályhába. Néhány forint bevételt jelentett egyébként az értékteremtő munkára már nem alkalmas alkoholista roncsnak, vagy más kiszolgáltatott embereknek. Ne szépítsünk: anyám praxisában volt elhanyagolt, alkoholista szülők által „nevelt” kislány a hetvenes-koranyolcvanas években,  aki azt reggelizte-vacsorázta, amit a visszaváltott üvegek és papírok ellenértékeként kapott. K. Rita ma ezek szerint éhen halna, más kérdés, hogy akkor is állami gondozásban végezte, mert ez sajnos akkor és ma sem megoldás.

Csakhogy.

Egész más egy olyan rendszerben hulladékot gyűjteni, ahol alapkiépítésben valami ösztönző kell a szelektálásra (mint a hetvenes években, ahol szerény, de szabad szemmel látható bevételt hozott az üvegek vagy papírok gyűjtögetése az egyén szintjén is), és megint más mondjuk egy nyugati nagyváros, ahol szelektálni  alapszinten kötelező, viszont így féken tudják tartani az általános hulladékkezelési költségeket, viszont az egyén vagy a felvásárló kevésbé juthat haszonhoz – amivel azt is meg lehet előzni, hogy az is hulladékká váljon a rendszerben, ami nagyon nem az – mint számos magyar városban, ahol titokzatos módon hulladékká változott köztéri szobor, csatornafedél, elektromos kábel  és hasonló.

A szelektív gyűjtés kiépítése és működtetése pénzbe kerül: vagy azzal ösztönzünk, hogy pénzt kap, aki visszaviszi az üveget, a papírt, a PET-palackot, vagy azzal, hogy a kisujját se kell kinyújtania, házhoz megyünk érte, és kevesebb annak a díja, amit közvetlenül szemétkezelési díjként kifizet, hiszen kevesebb kerül a kukába. Előrehaladottabb állapotban már büntetjük is azt, aki nem válogat szorgosan.  Párhuzamosan fenntartani a kettőt nehézkes, drága és nem túl logikus.

Magyarország átmeneti állapotban van hulladék-tudatosság terén, az elmúlt két évtized egyszerre épített és rombolt.  Gyerekkorom üvegvisszaváltó-rendszere megszűnt, ahogy a nol-kommentek írják, a kevésbé kulturált nép ott hajítja el az italos palackot, ahol kiürült, mert az illem és a tudatos környezetkímélés még nem, az anyagi érdekeltség már nem működik: tíz borosüvegből jó, ha egyért kap az ember huszonöt forintot, én is leszoktam a próbálkozásról rég. Bezzeg vittem a sörös dobozokat a „kétforintos” automatákhoz, amíg így is, úgy is vinnem kellett valahová, ha tahóként nem akartam a kukába hajítani őket, tehát a karácsonyi mennyiség után akkor már inkább vettem belőlük két Túró Rudit a kölköknek a hiper bejáratánál átvett blokk ellenében.

De most, hogy bevághatom a szelektívkukába (kaptunk, két hónapja), már nem nagyon gyűjtögetem őket, mondván a lakásom nem szeméttelep, még futja enélkül is túrórudira.

Félő viszont, hogy másnál nem ez az alternatíva. Anyám beszámolója szerint a társasházi lakók már a másik lépcsőház szelektív kukáihoz se fáradnak el, hajítják a vegyesbe azonmód a másfél literes PET-palackot, zsugorítás nélkül. Ezek az emberek valószínűleg előbb lökik az eddig Pistukának vagy a Kerületünk Kutyamenhelyének gyűjtögetett papírt és műanyag kupakhegyeket is a vegyeskukába, mint a távolabbi szelektívbe, hiszen eddig Jóságos Adományozó voltak ezzel az akcióval, de ha csak úgy ingyé kéne valamit csinálni jóízlésből és környezettudatosságból, akkor sokan fogják azt mondani, ugyanmár, kedveském, a rossz lábammal cipeljem ezt a sok vackot? Úgyis összeöntik, láttam!

Ergo a kormányzat könnyen lábon lőheti magát, ha a kötelező uniós visszagyűjtési arányt akarja növelni – az iskolák, alapítványok által eddig forgalmazott mennyiséget könnyű lenne utánkövetni, dokumentálni, hiszen hivatalos felvásárló és feldolgozó fogadta ezt eddig is. Ja, hogy így nem megy a „nonprofit közszolgáltatás”, ha ezeket meg kéne ugye venni szegény civilektől? Az tényleg nem, de súgom: szerény véleményem szerint hosszú távon más miatt se fog, de úgyse szoktátok elhinni. Valójában nem ettől lesz sokkal magasabb se az uniós visszagyűjtési arány, nem ettől fognak tönkremenni az uniós pénzen kiépített kapacitások (fiúk, a működtetés is pénzbe lesz, csak szóltam), még ha nyugati városokat elnézve tökéletesen logikus, hogyha kialakítanak egy házhoz menős központi gyűjtési rendszert, akkor hosszú távon tényleg nincs sok helye és értelme az ilyen kisúttörő-akcióknak.

Egyébként vicces ezt így ufószemmel vizsgálni, én személyesen világéletemben gyűlöltem a papírgyűjtést. A gyerek kicsi, és alulról súrolja a huszonöt kilót, apjuk elegánsan elfelejtette a feladatot, ergo a szemléletformálás nem valami hatékony, ha anyuka cipel, madzagol, majd autóval szállít, közben megállás nélkül szentségel, hogy először kerülgetni kell, utána szortírozni, emelgetni, koszos ruhát mosni, valamint négyszázhúszforintos benzinnel a suli mellé állított konténerhez fuvarozni. Én kellően környezettudatosnak éreztem magam enélkül is, bár tény, az osztályban sokan vették komolyan, így már nem háromszáz forintokkal dobta meg az osztálykirándulásra fordítható pluszpénzt az akció. Meg az erkölcsi dicsőség: mi gyűjtöttük a legtöbbet.

Jövő évtől az eddigi izzadós-koszolós cepekedés helyett tehát fizethetek többet, más pedig, aki reklámújsággal még ugyanúgy, készpénzzel viszont cefetebbül áll, mint mondjuk én, az újabb alkalmat talál majd a szégyenkezésre. Ezentúl ő nem fog tudni segíteni az osztály programjaiban – és hát ez is egyfajta szemléletformálás, a nagyon-nagyon-nagyon rossz irányba.

Átmeneti állapot, előbb-utóbb valóban átalakul ez a rendszer, és értem, miért és hogyan, ami eddig bónusz volt, holnaptól kőkemény kötelesség, amiért nem jár külön dicséret és pénz, ennek valóban így kell lennie egy idő múlva. Csak úgy tűnik, még nem tartunk ott, se anyagilag, se a fejekben, hogy ezt biztonsággal megléphessük, az felhozott érvek egy része ordítóan hamis és álságos, másrészt mindenkinek megfordul a fejében, hogy bevétel és profit ezután is bőven lesz a rendszerben, csak nem épp a bivalybürgözdi általános iskola, a Gyömrői Árvácskák Állatotthon, a Piros Orr bohócdoktorok meg a többiek részére csurran-cseppen, hanem néhány nagy csatornán zuhog majd be az egész, amiből talán karitatív vagy környezetvédelmi szempontokra egy fillér se jut, örüljünk, ha elviszik havonta a két nyomorult szelektív kukát, és nem ássák el a tartalmát valami közeli természetvédelmi területen.

Vakmacska