A gyerekek agya szivacs, amely rengeteg tudást felszív – állítják a szakértők, a most megjelent, „véglegesnek szánt” NAT megalkotói nyilván erre (is) gondoltak, mikor a tudománytörténettől a betlehemezésig igyekeztek minden szerintük fontos ismeretet bezsúfolni a tananyagba. Megmaradt a sokak számára ismerős duplázás jelensége is: miután az őskortól a modern időkig végigrohannak ötödiktől nyolcadikig az emberiség történelmén, mindezt újra lehet kezdeni a 9-12. évfolyamon, ha valaki középiskolába jelentkezik. Bekerült sokak javaslatára a „pénzügyi és gazdasági kultúra”, „a munka világa”, a „munkavállalói szerep” vagy a „vállalkozások világa” már az általános iskolában is, hogy aztán középiskolában ismét elővegyék. Csak tudnám, mikor. És hogy egy ilyen gyorsan változó világban miért kell először fenekestül felfordítani mindent, hogy aztán kimondassék: ezt most már kőbe véstük. Hova rohanunk, és miért akarunk aztán szoborrá merevíteni mindent?

A Nemzeti Alaptanterv előírásait az azt kísérő rendelettel együtt elsőnek a 2013/2014-es tanévben kell alkalmazni első, ötödik, kilencedik évfolyamon, felmenő rendszerben. Bár Hoffmann Rózsa azt ígérte, „baltával” esnek neki a sokak által túlzottnak tekintett ismerethalmaznak, így sem maradt kevés. Ha valaki olyan környezetszennyező akcióra vetemedik, hogy a NAT-ot kinyomtassa, egy irgalmatlan méretű papírkupac lesz az asztalán, de sajna az alkotóknak úgy tűnik, lövésük sincs arról, hogy az elektronikus dokumentum, ha ekkora merészel lenni, akkor nem árt, ha kereshető, van benne tartalomjegyzék, hivatkozás, esetleg olyan segédeszköz, amivel például ki lehet válogatni, mi vonatkozik az alsó tagozatra. De nem, kiteszik a kormányoldalra a Magyar Közlöny nevű grafikus alkotást, amit nyomdára „optimalizáltak”, nesze marha, olvassad, ha bírod. Szépen kérem az előállítókat, iratkozzanak be valami dokumentumkezelő-tanfolyamra az élethosszig tartó tanulás jegyében.

Nyilván a pokolba vezető út jó szándékkal való kikövezése itt is tetten érhető, pedagógus legyen a talpán, aki ennyi ismeretanyagot képes lesz 4, 8 vagy 12 év alatt a gyereke fejébe tölteni. Az általam ismert felnőttek többsége aligha rendelkezik ekkora és használható tudásanyaggal, nem is szólva az elvárt etikai-erkölcsi magasságokkal, aranyos, hogy elvárják a gyerektől, amit mi felnőttek nagy százalékban nem teljesítünk, mert nyilván nem alaptalanul tanyázunk a korrupciós listák meg hasonlók legalján mostanság, egyebekről nem beszélve. A NAT elejében mindenestre tombol a hazafiasság, sőt megkockáztatom a hazaffyasság, aminek ráadásul az „érzelemvilágát” kéne kifejleszteni az iskolában szerencsétlen nebulóban. Drága cicák, kérdezzetek már meg egy arra csámborgó pszichológust, mennyire tehet valaki az érzelmeiről és mennyire képes irányítani őket. A civilizált viselkedés része, hogy a számomra ellenszenveset nem vágom képen, de azt nem kéne elvárni, hogy még rajongjak is érte, szívből. Utoljára az 1984-ben olvastam ilyet. Az iskolában tessék szíves lenni a gyermek hm, értelemvilágát és józan ítélőképességét fejleszteni, vagy legalább nem sokat rontani rajta.

Szóval követelmény van rendesen, de ahogy a múltkori posztban olvashattuk, pénz-paripa-fegyver már aligha lesz rá, sőt, a kerettantervek is csak ezután fognak majd előállni, rémálmaimban kapkodva megírt, gány nyomdatechnikával készült már októberben atomjaira hulló tankönyveket látok, amiket persze nem teszteltek az égegyvilágon eleven gyereken sehol. De elvárás az van, dráma, néptánc, informatika, gazdasági ismeretek és szexuális kultúra. Félre ne tessék már érteni, ezek mind rendkívül hasznos dolgok, csak attól tartok, minél többet markolunk, annál kevesebbet fogunk. 

Ha valaki emelt szintű („tagozatos”) oktatást kíván valamely tantárgyból megvalósítani, akkor szinte minden tantárgy esetében mindennap kell belőle tanórát tartania, ha az a valami ének vagy hasonló, akkor elég a négy. Legkésőbb negyedik osztálytól indul az első idegen nyelv tanítása, ám „lehetőség szerint” javasolt ezt akár korábban is elindítani, választani az angol és a német közt lehet, ehhez második nyelvként járulnak majd élő és holt nyelvek, hetedik osztálytól, kérdés, mi lesz azokkal, akik nem tanulnak tovább, vagy szakiskolai képzésük keretébe nem igazán fér majd bele a minőségi nyelvoktatás, ők majd két nyelven fognak nem beszélni. Pedig legalább egy nyelv normális tudását elvárnák a Boschban vagy a Mercedesben, akik úgymond minőségi szakmunkásokat szeretnének, és a HVG beszámolója szerint tesznek is érte, saccperkábé ott lesz majd valóban korszerű tanműhely, ahol a cég kifizeti. Persze, a máskor elátkozott multik, nem is a három fővel izzadó autószerelő műhely, ahol csak Miki bácsi, a mikrocég tulaja igazodik el, és úgy kell neki tanuló, mint púp a hátára, ráesik az IFA, aztán nézhet mindenki.  

Bár az anyag a „differenciált tanítás” előnyeit is ecseteli, kiderül hamar, hogy a „választott kerettanterv”, amit központilag határoznak meg, körülbelül 10 százalék szabad időkeretet hagy az iskola számára. Előírják azt is, hogy a köznevelési törvény értelmében választható foglalkozásokat szerveznek az általános iskolák délután négyig, szülői igény esetén 17 óráig is, és bár egyelőre nem tették kötelezővé az egész napos iskolát, számos előírás mégis azt mutatja, azt szeretnék, ha egyre több iskola választaná ezt a formát. Harminchat fős osztállyal igazán üdítő dolog lesz.

Végül maradt a mindennapos testnevelés előírása is, ebből heti kettő fordítható úszásra, szabadtéri sportra vagy iskolai sportköri tevékenységgel is „kiváltható”. Első látásra megdöbbentő a maximális napi óraszámok listája is: első-harmadik évfolyamon hat, negyediktől nyolcadikig hét, középiskolában-szakiskolában már nyolc tanóra is lehet. Ez összesen jelenti a kötelező és a választható órákat, viszont nem számít bele az egyházi iskolában szervezett hitoktatás, a sporttagozatos osztály többlet testnevelésórája, az osztály heti időkerete és a tanuló kötelező tanóráinak különbözetének terhére megszervezett „egyéb foglalkozás”. Ha nem egész napos iskoláról beszélünk, a házi feladat elkészítése után egy harmadik-negyedik osztályos tanuló napi „munkaideje” megegyezik egy felnőttével, ami akkor is elgondolkodtató, ha a gyerek agya valóban szivacs, és gyorsan megszokja a terhelést.

Ezzel együtt a NAT nem ezért gáz igazán. Én nem vagyok pedagógus, de mindig szívből gyűlöltem azokat a munkákat, ahol nemcsak a célt határozzák meg, nemcsak módszertani segédleteket, jó gyakorlatokat, szervezésbeli támogatást adtak, hanem bötűről bötűre meghatározták, hogyan kell a kitűzött célokat elérni, márpedig nekem úgy tűnik, a NAT  éppen ezt csinálja most, véletlenül se legyen szegény tanárnak egy önálló gondolata. Ez súlyosabb, mint szegény Wass Albert, akinek a nevét csak a meseirodalomról szóló felsorolásban láttam, (de minek is soroljuk fel név szerint, kiket kell megtanulni, és melyik vers hányadik versszakát, Battonyától Nemesmedvesig egységesen?), súlyosabb, mint az egyben iszonyú kásahegynek tűnő, részleteiben oly fontosnak tartott tudáshalmaz, ami nem megfelelő rögzítés, gyakorlás esetén kipereg az ujjaink közül, mint a homok.

Nem vagyok pedagógus, módszertanilag ekézzék a dokumentumot ők. Engem idegesít a szavalás az elején, az különösképp, hogy fiatalkorúakra szabott papiros esetében is muszáj egy mondatban megemlíteni: „alakuljon ki az a felismerés, hogy szükség esetén Magyarország védelme minden állampolgár kötelessége.” Basszus, drága felnőttek, csak néhány évtizede, hogy ezzel a mondattal indították útra nagyapáinkat a Isonzótól a Don-kanyarig, máris elfelejtettük? Idegesít, hogy a követelményeket látom, a hozzájuk szükséges feltételeket cseppet sem. Idegesít a „majd mi megmondjuk, hogyan kell” vállon veregető lenézése, és idegesít, hogy akárhányszor ránézek a program zászlóvivőjére, kizárólag az jut róla eszembe: nem szereti a gyerekeket.

Vakmacska