Másutt kismama ikrek terhesség

Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az interneten a legizgalmasabb terhesnapló jelenleg egy ausztrál kismamáé. Ugyanis a 26 éves Kim Tucci, aki férjével és két meglévő kislányával Perthben lakik, természetesen fogant ötösikreket vár, akik most már bármelyik pillanatban megszülethetnek.

Annak az esélye, hogy valakinek beavatkozás nélkül ötösikrei foganjanak, egy a hatvanmillióhoz (a kétpetéjű ikrek előfordulásának esélye egy a hatvanhoz, az egypetéjűeké egy a kétszázötvenhez). De Kim még ehhez képest is rosszabb esélyekkel indult. 

Nagyon szerettek volna egy harmadik, és egyben utolsó gyermeket a férjével, de Kim fél éven át hiába próbálkozott a teherbeeséssel. A nő folyamatos éles fájdalmat érzett alhasának jobb oldalán. Mivel az első vizsgálatok nem mutatták ki a probléma okát, az orvos laparoszkópiás felderítő műtétet javasolt 2015 márciusában. A műtét folyamán kiderült, hogy Kimnek endometriózisa van, és méhén az egyik császármetszéséből megmaradt hege összenőtt a beleivel – ez okozta a folyamatos fájdalmat. Mindemellett azt is megtudták, hogy policisztás ovárium szindrómája is van, jobb petefészkében 250 ml, a balban 25 ml folyadékot találtak.

A műtétet végrehajtották és sikeresnek tekintették, de akkor még senki nem tudta, hogy a siker mekkora.  Mindössze négy hónappal később Kim pozitív terhességi tesztet tarthatott a kezében. Mivel kimagasló hormonszinteket és nagyon erős tüneteket produkált már a legelső napoktól, sejtette, hogy ikreket vár.  A hatodik héten az első ultrahangos vizsgálata ötösikreket állapított meg.

„Átvittek egy másik ultrahangos géphez, hogy jobb képet kaphassanak, és bejött a vezető orvosnő, hogy megnézze az eredményeket. Elkezdett számolni: EGY? KETTŐ, HÁROM, NÉGY, ÖT! Jól hallottam? ÖT?! A lábaim elkezdtek kontrollálhatatlanul remegni, és csak nevetni tudtam.  […] Eljött az idő, hogy felhívjam a férjem. Amikor felhívtam az ultrahangos szobából, azt hiszem, nem hitt nekem, és gyorsan odajött kocsival. Láttam a lelkesedést az arcán, és azt mondta: „Meg tudjuk csinálni!”

Kim Öttel meglepve című Facebookos terhesnaplóját 11 hetes terhesen kezdte el írni, és gyakran frissíti. Az oldalt 173 ezer ember kedveli, de az izgalmasabb híreket, és az ötösikres ultrahang-videókat még ennél is többen nézik és látogatják. A kommentekre és kérdésekre Kim jó humorral reagál, és kérésre képeket is rak fel. Posztjaiból és kommentjeiből megtudhatjuk, hogy a most 30. hétben járó kismama napi 6000 kalóriát kell, hogy elfogyasszon, és még így is veszíteni kezdett a súlyából.  Éjjelente tizenkétszer jár pisilni, és nem meglepő módon már mindene fáj. Már nincs az a párnamennyiség, aminek segítségével kényelmesen alhatna. Ennek ellenére megpróbál optimista és aktív maradni, kitartani, ameddig csak lehetséges.

„Most már nagyon sok striám van, és nehéz elfogadnom ezt a hatalmas változást a testemben. De a férjem mindig emlékeztet, hogy viseljem őket büszkén, legyek büszke a csíkjaimra, és arra, amit a testem véghezvisz.”

A négy kislány és egy kisfiú terminusa április 12, de most már helyhiány miatt bármikor beindulhat a szülés. Az orvosokat is meglepte, hogy Kim a 30. hétig ilyen jól bírta.  

UPDATE: A cikk megjelenése előtt Kim megosztotta Facebook oldalán az örömhírt: az öt baba január 28-án megszületett. Tiffany 1170, Penelope 1160, Beatrix 1210, Allie 1200 és
Keith 1269 grammal látta meg a napvilágot. Mindenki jól van.

Másutt

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?