Kisfiam 15 hónapos, és még mindig csak szerves csomagolásból hajlandó tejet inni. Éjjel, nappal. Illetve éjjeléjjeléjjeléjjel és nappalnappalnappalnappal. Nem tudom, mást elfogadna-e, ha gombnyomásra teszem azt narancslére vagy Szentkirályira tudnék áthangolódni, így jelenleg más folyadékra nem tudom rávenni. Ezért is tűnt nehéz vállalkozásnak, hogy testvére szülessen, mielőtt betölti a második életévét. Pedig nálunk ez volt a cél. Bár azt olvastam, hogy a szoptatás szinte természetes fogamzásgátló módszernek számít, azért mi úgy voltunk vele: „ember: küzdj és bízva bízzál!” Küzdelem alatt kisgyerekes anyukaként nem a birkózós részt értem, hanem azt, hogy a) a gyerek mélyen aludjon és b) a szülők (mi) ne aludjunk el se ülve, se fekve, se állva, se máshogy. Akinek van tapasztalata, tudja, mire célzok: mi lesz a szenvedéllyel, ha anya-apa fenn van éjjel.
Sajnos a ciklusom és én sok hasonlóságot mutatunk egymással, ugyanis eléggé kiszámíthatatlanok vagyunk. Így szinte teljességgel lehetetlen betippelni, párommal karöltve mikor is érdemes átadni magunkat az alkotás örömeinek ahelyett, hogy bárgyú mosollyal nyomnánk bele a fejünket nap végén a kispárnánkba. Végül biztosamiziher alapon –egy-két hónap sikertelenség után – végre késett a havi meglepim, legalábbis a 35. nap után reméltem a legjobbakat, és vettem egy tesztet. Kár volt. Nagyon ráparáztam a dologra, és megkérdeztem egy online dokit, hogy tessék szíves lenni megmondani, hogy lehetne nekem is rendszeres, jófej ciklusom, mert ugyancsak jól jönne már, tekintve, hogy babát akarok, de most azonnal. Ő erre azt válaszolta: amíg szoptatok, 80 százalék, hogy nincs is peteérésem. Aj-haj, baj-baj. Elkedvetlenedtem rendesen. Utánaolvastam, milyen gyakori szoptatás mellett lehet még esélyem, és arra jutottam: az én drága kisfiam tudat alatt NEM akar tesót. Vettem is egy doboz kisbabáknak való fincsi vaníliás tejitalt, hogy valahogy kimaradhasson egy-két alkalom, de sajnos a padló itta fel, nem a kölyök. Belenyugodtam hát a dologba, hiszen ami jár, az jár: ha a fiam házi tejet akar, akkor azt kap. Ráadásul nem is a mienk a padló, s tekintve, hogy még nem találtunk az albi helyett saját lakást, szívemre venném, ha elkorhadna. Jófej a tulaj.
Azért beszereztem négy darab ovulációs tesztet is, hogy tudományosan is igazolt legyen a tény: mostanában nem lesz gondom a terhesnacijaim elővakarásával. Ugye ők azok a tesztek, amiket legelőbb 12 nappal a menstruáció első napja után kéne használni, esetemben meg tudja a fene. De csak nem jött a tiszta lap… Teszteltem még egy negatívat, és ki is fogytam a HCG csíkjaimból. Nem bántam, jó helyük is volt a kukában, amennyi csalódást okoztak már. Ám a 45. napon belém bújt a kisördög. Már arra se méltattam a dolgot, hogy vegyek új terhességi tesztet, megtiszteltem az egyik ovulációs pajtását, méghozzá még csak nem is reggel. És lám: POZITÍV. Pislogtam kettőt, és úgy döntöttem, adok még egy esélyt a dolognak. Tisztelettel jelentem: a 46. nap reggele óra ordító két piros csíkot dédelgetek a műanyag pálinkás pohár tetején (csak a tekintetemmel, mégiscsak megjelöltem vagy mi…).
S hogy miért is írtam le mindezt, ha már úgyis lecsúsztam a terhesnapló-pályázatról?
P., a kedvesem nagy aggodalommal bújja a netet, hogy vajh mi bajom lehet, miért marad ki oly sokáig az a fránya nyolc nap, amit amúgy nem kedvel túlzottan. Tavalyelőtt a limonádéjába dobtam egy almamagot, hogy mikor rátalál, közölhessem: kábé ekkora a kisfia. Akkor a magocska a hamutálban landolt, de szerintem még mindig megvan neki az üvegcse, amibe beletette.
Nos, drága életem: Anakin után ideje normális nevet találnunk Yodának is.
Rozi
