A Tudatos Élet Egyesület és a Babafalva.hu által rendezett konferencián először is megdöbbentem. Ennyire kevés a tudatos dolgozó anya? – néztem körül a Tempus Közalapítvány termében, majd gyors számolás után kikötöttem a kb. 40 résztvevőnél, miközben szerintem az érintettek jó részének (legalábbis a budapestieknek, bár padszomszédom például Debrecenből érkezett) itt kéne szorongania, tehát több száznak... De nem teszik, pedig a hatezer forintos konferenciadíj igazán nem volt elriasztó, az információk pedig hasznosak voltak.

Az előadók igyekeztek a legfontosabb konkrétumokat körbejárni a 2011-es helyzetet illetően – jog, adózás, gyermekintézmények, karrier- és álláskeresési helyzet. Ami a szabályozást illeti, mindenki hozzátette, a 2010-es helyzetet maradéktalanul tudják ismertetni, de a 2011-es szabályozás egy része még csak tervezet, amelyet vagy el kell fogadnia a parlamentnek, vagy a kormány feladata lesz egyes részletek kidolgozása, tehát a végleges szabályokról egy későbbi hírlevélből tudunk majd értesülni.

Adózás

Az előadás nem volt „kismama-specifikus”, legfeljebb kiemelte az őket leginkább érdeklő témákat, de az információt bármely alkalmazott, kisvállalkozó haszonnal alkalmazhatta. Zsákai Judit könyvelő, adótanácsadó, TB szakelőadó előadását alig győztem jegyzetelni, igyekszem a talán legfontosabbakat közreadni, mivel szinte minden részletre kitért és kérdésekre is válaszolt.

Az adózás talán a legpontosabban megismerhető téma, mivel a kapcsolódó jogszabályt már elfogadták, gyakorlati nehézségek csak a gyermekekhez kapcsolódó adóalap-kedvezmény házas-vagy élettársak közti megosztásával kapcsolatban adódhatnak, igaz, ott több is. Egy kérdés már eszembe jutott, hogy mit hívnak ők „közös háztartásban élő élettársnak” – be kell jelentkezni, legalább ideiglenes tartózkodási helyként, ugyanarra a címre (ezer oka lehet, ha egy pár állandó lakcíme nem egyezik meg). Sajnos viszont lépcsőházi gondolat maradt, hogy mi a helyzet az élettársak nem közös gyerekeivel, ekkor is megosztható-e a kedvezmény – levélben igyekszem ennek is utánajárni, tekintve hogy sokan érintettek lehetnek ebben is.  23 év alatti egyetemista szintén adóalap-csökkentő tényező – kár, hogy a végzős miénk már meghaladta ezt az életkort.

Maradt, bár némileg módosult az adójóváírás összege, jogosultsági hónaponként 12100 Ft évi 2750000 Ft „szuperbruttóig”  (a bruttó 1,27%-a, a 16% SZJA alapja) jár, a maximum, és teljesen évi 3960000 Ft-nál fogy el.  Az egyéni vállalkozóknál a társasági adó szabályai érvényesek, kivéve, ha bérként veszi ki valaki a jövedelmet (akkor az általános SZJA szabályok érvényesek), különben évi 500 (!) millióig 10%, utána 19% az adó. A tőkejövedelmekre (bankbetét is) is 16% jövőre a kamatadó.

Ingatlan bérbeadásnál sem lehet választani jövőre, összevonandó jövedelem a bevétel, elvileg 14% eho-t is kellene rá fizetni, de csak évi 1 millió Ft bevétel felett (de akkor az egészre- és az összeg maximum 450 ezer lehet eho-ként, ha valaki munkaviszony alapján is fizet eho-t, akkor a kettő együtt lehet maximum ennyi), és lehet választani a számla nélkül elszámolható 10% költséghányadot, vagy gyűjtögetni a tényleges költségekről a számlákat.

Az önkéntes nyugdíjpénztár és a NYESZ-számla kedvezménye maradt, de nem 30, hanem 20% a kedvezmény, maximum 100000, illetve a kettő együtt maximum 120000 Ft értékben.

Ha valaki nem vesz igénybe kedvezményeket, akkor adóbevallás helyett a 2011-ben szerzett jövedelmeiről  tehet adónyilatkozatot, ha csak egy munkáltatótól szerzett jövedelmet, és az adóelőleg megegyezik a fizetendő adó mértékével (a különbözet nem haladja meg az ezer Ft-ot).

A béren kívüli juttatások rendszere is átalakul.  Csak a sporteseményre adott belépő  (50 ezerig, nézőként vagy résztvevőként) lesz adómentes (ez viszont már idén augusztustól), minden más adóköteles, a kedvezményes körbe tartozó juttatások a szuperbruttósított összeg 16%-val adóznak, amit a munkáltató fizet.  Ilyen az internet havi 5 ezer Ft-ig, utólag 3 hónapra lehet elszámolni. Ilyen a hideg és a meleg étkezési jegy, a helyi utazási bérlet (ne feledjünk számlát kérni), az üdülési csekk a minimálbér összegéig, az iskolarendszerű képzés a minimálbér 2,5-szereséig, iskolakezdési támogatás a minimálbér 30%-ig, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás a minimálbér 50%-ig, az egészségpénztári hozzájárulás  a minimálbér 30%-ig. A „Széchenyi pihenőkártya” nevű dologról sokat egyelőre nem tudni, csak legfeljebb annyit, hogy az üdülési csekkhez hasonló funkciója lesz, és max. 300 ezer Ft-ig adható évente a kedvezményes adózási körön belül.

Az egyéb juttatások – ilyen pl. a céges telefon is –nem kedvezményesek, a telefonnál csak akkor úszható meg az adó-TB fizetés, ha a magánhasználatot a magánszemély kifizeti, egyébként az adóhatóság vélelmez 20% személyes használatot. Nem kedvezményes a kultúra-utalvány sem. Viszont  könnyebbség a munkáltatónak , hogy nem kell „dupla minimálbér” után fizetni a járulékokat, csak a tényleges jövedelem alapján.

Kismamák számára érdekes lehet, hogy a Start Plusz és a Start Extra kártyák és kedvezményeik meg fognak fokozatosan szűnni, viszont belép a részmunkaidő kedvezménye, de a ahogy leírtam, csak keveseknek lesz ez megoldás – a szokásos 27% helyett 20% a TB-járulék, ha a helyettesítő kollégát is megtartja a munkáltató, és mindketten négyórás munkaviszonyban dolgoznak, a gyesről visszatérő kollégának pedig 1 évig nem lehet megszüntetni a jogviszonyát (a másik munkavállaló elbocsátható, ha helyette másikat vesznek fel a négyórás státuszba).

Ha valakinek esetleg nem tiszta – a fizetett szabadság (amit ki kell adni a gyermekgondozási szabadságról visszatérőnek) a gyed első évére, és a tgyás időtartamára jár, kifizetni csak akkor lehet, ha megszűnik a munkáltató.

A következő részben a jogi kérdésekről, a karrier-menedzsmentről, illetve az igénybe vehető gyermekintézményekről lesz szó.

Vakmacska