kórházteszt szülés

Ha az elmúlt 2 évben hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

Magánszülés

Kisfiam 2016 decemberében született a Kútvölgyi Kórházban található Maternity Magánklinikán. Hogy miért ezt választottuk? Nagyra tartott orvosom, akiben megbíztam, itt dolgozott, első fiam is nála született, igaz, akkor a Kútvölgyi Kórház szülészete „mezei” kórház volt akkoriban. 

A klinika ambulanciájára jártam folyamatosan terhesgondozásra, kvázi magánrendelésre. Az árak az ilyen szolgáltatást nyújtó  helyekhez hasonlítva átlagosak. Az ellátás kitűnő volt. A rendelők tiszták, 21. századi hangulatúak, nincs sorbaállás, a megadott időpontokra általában be is hívtak. Nagyon

elfoglaltság lett volna (vért vesznek reggel, elemzik, eredményért menjek délután vissza, másnap az eredménnyel a kezemben újabb vérvétel, cukor szirupot elfogyasztom, két óra után újabb vérvétel, aznap az eredményért visszamenni), és nem tudtam két nap szabadságot ezért kivenni. A fizetős laborban alapos vizsgálatokon estem át, az egyik genetikai ultrahang például magában foglalt egy olyan vizsgálatot is, ahol elsősorban a baba érhálózatát vizsgálták, ahol megmutatták nekem is, melyik ér mihez csatlakozik, mi hogy működik.

Felesleges manuális vizsgálatokat nem végzett az orvosom, ha kellett, 40-50 percet is foglalkozott velünk, soha sem éreztem, hogy futószalagon végezné a terhesgondozást. Az ott dolgozók nagyon kedvesek és udvariasak voltak, a vizsgálatokhoz, ctg-hez, stb. minden felszerelés adott volt, tiszta és kulturált környezet fogadott mindig. A váróban ki volt készítve mindig friss kávé. Mivel a 34-35. hétig dolgoztam, a terheléses vércukor vizsgálatot egy lakóhelyem közelében található fizetős laborban csináltattam, azért mert az sztk-ban kétnapos meg két és fél óra alatt végeztem, az eredményt aznap e-mailen megkaptam. Tudom, nem ezért fizetem a tb-t, de nekem megérte az a kb. 3.000 forint. Aki járt ilyen helyen vérvételen, tudja, hogy ez is magánrendelő-szerű, nincs sorban állás, tolongás, várakozás. Az extrém vizesedést eltekintve zavartalan volt a terhességem és nem egész négy hetet végül pihentem otthon a szülés előtt. 

Karácsony hetére voltam eredendően kiírva, de nagyon reménykedtem, hogy az ünnepeket otthon fogjuk már tölteni.

December első hetén az utolsó ambulancián járt látogatásomkor közölték, hogy még odébb a szülés, a ctg-n semmi sem látszik, egy genetikus ultrahangot csinált, mondta, hogy minden oké, az orvosomnak az asszisztens minden papírt bevitt,  az orvosom mondta, hogy meg sem vizsgál, mert minden oké, majd egy hét múlva találkozunk. Akkor egyre esélyesebb volt, hogy december 20-a után születik a baba.  Hazafele a kedvenc hárombetűs gyorséttermembe beültem enni a kedvenc szendvicsemet (oké, ott minden étel kicsit csípős, de jólesett) majd hazabuszoztam. Majd hajnalban 00:45-kor váratlanul elfolyt a magzatvizem.

Zuhanyoztam, felöltöztünk, autóba ültünk, üres volt a város, nem egész tíz perc alatt átértünk Pestről Budára. Negyed kettőkor már a szülőszobán voltam. A kórház legfelső emeletén található a klinika, amely mellőzi a tipikus zöld csempéket meg az ehhez hasonló dolgokat. Minden szép, fényes, világos, csupa üveg, hangulatos. Ha jól emlékszem, tíz szoba volt összesen, az utolsó üresbe pakoltunk be. A korai óra ellenére is egy rendkívül kedves fiatal szülésznő kísérgetett  minket. Megmutatta, mi hol van a szobában, majd mondta, hogy vár a szülőszobán. Volt egy saját kétágyas szobánk, a férjem is bent aludt velem. Az ő pizsamáján meg a fogkefén kívül semmi mást nem kellett vinnünk.

A szobában volt saját hűtő, tévé, kézmosó és fertőtlenítő is. Bent volt a babaágy, a pelenkázó, illetve a babafürdető mosdó is, a kisbabának ruha, pelenka, popsikenőcs, törlőkendő, minden.  A szobához tartozott egy rendkívül szép és igényes fürdőszoba, melyet naponta takarítottak. Törülközőt minden nap cseréltek, volt saját köntösünk is. Itt is volt bent szappan, kézfertőtlenítő, vécépapír. A szobához volt egy kis előszoba, ott szintén volt egy kézmosó a látogatók számára, szappan, fertőtlenítő kikészítve itt is. A szülésnek fix ára volt, mely tartalmazott mindent. (Orvos és szülésznő díja, a napi öt étkezés mindkettőnknek, a szoba, stb.)  

A szülőszoba hangulatos volt, dekorált falakkal, semmi sem emlékeztetett arra, hogy kórházban lenne az ember. A szülésznő mindvégig ott volt szinte, beszélgetett velünk, ilyesmi. Reggel jött a váltás és másik szülésznőt kaptunk, de ő is figyelmes volt. Férjem mindvégig bent volt velem. Az orvos is jött reggel, örültünk egymásnak. Nagyon aranyos és közvetlen a természete. Kilenc óra vajúdás után jöttek a tolófájások, de a gyerek valahol megakadt, hívott egy másik orvost, és együtt próbáltak segíteni, de mondták, hogy nem fog tudni a kicsi megszületni, irány a műtő. Ekkor elkeseredtem, mert nem így terveztem, de mondták, hogy muszáj. Úgyhogy átsétáltunk egy perc alatt a műtőbe, ahol már mindenki nagyon profin készen állt. Ez megnyugtató volt.

A műtőben is bent volt a férjem, ami nagyon jó volt. Kaptam a gerincbe a szurit, amitől nagyon féltem, de egyáltalán nem fájt és megváltás volt, hogy utána nem éreztem fájdalmat. Nagyon jó érzés volt. A kisfiam pár perc alatt kint volt, bő 20-30 perc volt, mire összevarrtak, de semmit se éreztem. A fejemnél a férjem mellett egy asszisztens is ott volt, folyton kérdezte, hogy hogy vagyok, szédülök-e, van-e hányingerem, stb. Beszélgetett velünk, ami szerintem nagyon jó volt. Kisfiam azonnal felsírt, mikor kivették, nagyon cuki volt. Az előző napi vizsgálat során becsült 3 kg 20 dkg-ja végül 3 kg 55 dkg volt, 38. hetesen. Nem tudom, ha kitartunk a 40. hétig, milyen súlya lett volna. Férjem ment vele, míg lemérték, aztán a szobánkban találkoztunk.

kórházteszt szülésA kistarcsai Flór Ferenc Kórház tesztje

A csecsemősök bunkók, unottak és lekezelőek voltak. Egy, azaz egy darab kedves csecsemős nővérrel találkoztam. A szülésznők voltak a csillagok a sötét éjszakában, ők MIND egy kincs volt.

Tovább>>>

A kisbabát azonnal behozták, feküdtem hat órát, aztán mászkáltam, ahogy javasolták. A tesóm szinte azonnal bejött hozzánk, rég volt kisbaba a családban, aznap sorba jöttek a csodálói. Mivel kora délelőtt a műtőben voltam és nem ehettem még pár órát, az aznapi tízórait és ebédet később megkaptuk. A tízóraira járó kekszet a férjem ebédjével együtt behozták. Leves és rántott hús volt körettel az ebédje. Olyan kiadós, hogy felnőtt férfi létére nem fért bele. Én üres leveslét és krumplipürét kaptam aznap a műtét miatt, de az is nagyon sok volt. Vacsorára kaptunk fejenként 2-2 szendvicset. Valami sokmagvas előrecsomagolt minőségi szendvics volt és nagyon finom. Kávé meg tea bekészítve volt mindig a szobában. A folyosón volt ballonos vízadagoló is. Másnap szintén kiadós étkezéseket kaptunk. Az ételt a szobánkban szervírozták fel.

Folyamatosan jöttek kérdezni, hogy minden rendben van-e, fáj-e valamim, van-e szükség valamire. A szülésznő megmutatta, hogy hogy tudok úgy lezuhanyozni, hogy ne érje a sebet víz, a csecsemős nővér azonnal segített szoptatni, a kicsi vizsgálatai a szobánkban, előttünk zajlott. A neonatológus mindent elmondott, amit a kicsi vizsgálata során megtudott, minden kérdésünkre válaszolt. Másnap jött gyógytornász, aki segített a mozgásom könnyítésében. Mert hát a műtéti seb fájt azért egy darabig. Ma már csak egy alig észrevehető vékony csík van a műtét helyén.

Két és fél napig voltunk bent, és nagyszerű élmény volt. Rengeteg figyelmet kaptunk, a nagy létszámú dolgozói létszám lehetővé tette, hogy mindenkivel tudjanak foglalkozni, senki sem rohant vagy kapkodott. Szinte wellness ellátásban volt részünk minden szempontból. A szülés árára spóroltunk. Igen, sok volt, de minden fillért megért. Összességében úgy számoltuk, hogy ez kb. 150.000 forint körüli összeggel volt több, mintha a kerületi kórházba megyünk, veszünk bentre mindent (papucs, köntös, stb.), a férjem nem lehet bent, közös hűtő a folyosón, kötelező négy napos bentlét, plusz az orvos (akit nem ismerek), szülésznő, beteghordó díja, a kórházi kosztról nem is beszélve. Nekünk is lett volna hova tenni ennek az ellátásnak az árát, de ezt erre szántuk.

Távozáskor két díszes karton bőröndben ajándékot kaptunk, a kisbabának játék volt benne, ajándék cédé, törlőkendő, pelenka, fertőtlenítő, ilyesmi. Olyan biztonságban éreztem ott magam, hogy minden másodperc nagyszerű élmény volt ott. A kórház egyéb részei elhanyagoltak és lehangolóak voltak, de a szülészeti részleg a nagyfiam megfogalmazása szerint űrkorszaki. Fotocellás üvegajtók, tisztaság, ízléses dekoráció és mosolygós személyzet várja a családokat. A saját fürdőszoba (de a látogatói is) ragyogó tisztaságú, szappan, fertőtlenítő, papírtörlő, vécépapír minden hol van. A szülőszoba barátságos hangulatú, volt labda, bordásfal, gyertyákkal dekorált szülőkád is, de ezeket nem használtam.

A gátmetszést kerülik, ha lehet, a beöntés opcionális, a szülőszobán ésszerű keretek között az történik, amit a szülő nő szeretne. A klinika minden dolgozója az orvosokkal együtt kedves, türelmes, udvarias, figyelmes. Egy apró táskát vittünk magunkkal, amiben a kisfiam hazajövős ruhája volt, a férjem pizsamája (én kaptam hálóinget) meg a mi piperénk, minden mást kaptunk. Bármikor bármilyen kérdésükre válaszoltak, a klinikán minden és mindenki értünk volt. Ami nekem a legszimpatikusabb volt, hogy nem volt korlátozva a látogatás, bármikor lehetett jönni, mivel mindenkinek saját szobája van, a látogatók érkezése senkit sem zavar. 

  • szülészet állapota: 10*
  • kórtermek állapota: 10*
  • szülőszoba korszerűsége: 10*
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 10*
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 10*
  • orvosok segítőkészsége: 10*
  • szülésznők segítőkészsége: 10*
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 10*
  • kommunikáció, tájékoztatás: 10*
  • tisztaság: 10*
  • ellátás minősége: 10*

A. 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?