(Janikovszky Éva emlékére)

Az úgy volt, hogy minálunk a suliban délután van az uzsonna, amit valakik addigra szépen odakészítenek az osztályba, mi meg megesszük.

De ma nem volt odakészítve, se szépen, se csúnyán, úgyhogy Zsóka néni azt mondta, te meg a Dani meg a Nóri menjetek le, és szóljatok, hogy adják oda. Hozzátok is fel az ebédlőből.

De az ebédlőben nem volt, és felrohantunk, hogy Zsóka néni, ott nincs.

Erre azt mondta a Zsóka néni, hogy biztos tévedésből elvitte valaki, menjünk le a portára, hogy a Portásicanéni mondja be a hangosbemondóba, hogy aki elvitte, adja vissza, mert az a mi osztályunk uzsonnája. Utána jöjjünk vissza.

Aztán felmentünk, de közben a bemondásra odajött valaki a 2.z-ből, hogy ugyan ők nem vitték el a mi uzsonnánkat, de szívesen odaadják, ami megmaradt – többet sajnos nem tudnak adni, mert azt már megették ők maguk. Más nem jelentkezett, hogy elvitte volna a miénket.

Úgyhogy felvittük a 2.z-sek maradék uzsonnáját az osztályba, mire Zsóka néni a fejét csóválta, hogy igazán nagyon rendes ez tőlük, de hát ez édeskevés.

Úgyhogy lement inkább ő maga, és kiderült, hogy a konyhásnénik szépen kikészítették nekünk az uzsonnát, csak utána elpakolták valahova, mi meg nem találtuk meg.

Aztán levittük az uzsonnásdobozokat, felmentünk, és mikor már ment le négykor az egész osztály, vittük mi is a táskát, csak épp a kapuban eszünkbe jutott a Nórival, hogy fent hagytuk a kardigánunkat.

Szóval felmentünk megint, és lehoztuk.

Az apukám, aki már várt a kapuban,  meg a fejét csóválta, úgy tudom, németszakkörön voltál és nem karateedzésen, mi van veled, szakad rólad a víz.

Erre elmondtam, mi volt délután, és apu mondta, ne csodálkozzunk, hát mondták, hogy mindennap kell testnevelés, úgy látszik, így is meg lehet oldani.

És otthon az anyukám a fejét csóválta, de kivételesen csak nevetett és nem emlegetett semmiféle Rózsát, akinek a nevére mindig olyan arcot vág, mint az öcsém bilije fölött, amikor kórusban énekeljük, hogy hűűűűdebüdös, dobjaki.

Viszont már nem volt időm megenni az uzsonnát, amit ezért rátettem a könyvek tetejére, mire anya azt mondta, szerencse fiam, hogy csak üres kiflire futja (pedig volt hozzá joghurt is, csak az beleesett a táska aljába), és nem zsíros kenyeret adtak hagymával, mert hogy nézne ki akkor most a füzeted.

Pöszke (ja nem, Vakmacska)