December eleje van...kezdődik! Három hét van karácsonyig. Az ember nem menekülhet. Mindenhol arcon csapják a ténnyel a negédességtől csöpögő zenékkel, a szórólapokból, újságokból áradó ténnyel, hogy bizony ideje készülődni, az ember ha akarná, sem tudná kikerülni, annyira az arcunkba tolják hogy ünnepelj, vigadj, költs, és mindenkit Nusika ángyikáktól kezdve az évente egyszer látott Béla bácsiig ölelj a kebledre szipogva a halgőz felett.

 

A helyzet az, hogy nálunk nem sok vizet zavar a karácsony. Szenteste otthon vagyunk, de aznap délelőtt a szüleimnél szoktunk ebédelni, másnap anyósnál, majd mamámnál ebéd. Ezek maximum kétórás események, tényleg azokkal töltjük, akikkel gyakran találkozunk, nem utazgatjuk át a fél országot és gyakorlatilag olyan, mint bármely együtt elköltött ebéd. Ajándékozással sem zavartatjuk magunkat, csak a gyerekek kapnak ajándékot. Ez az ajándék idén biztos nem lesz játék. Mert elég a legóból, mikor folyton rálépek, a ház minden zugában a két hét alatt megunt játékok vannak. Amit igazán szeretnek, az a gyurma, könyv, és olyan játékok, amikhez nem kell tárgy. Mivel ezekből már van dögivel, idén ruhát kapnak, imádnak csinosak lenni és megbecsülik. Mi, felnőttek egymásnak semmit nem adunk, és mindenki boldog, mert nem kell az ajándékozási ötleteléstől kínlódni!

Van pár dolog, amit nem értek az ünnepekkel kapcsolatban, bár személyesen nem érint  szerencsére.
Az egyik ilyen, mikor az anya, az anyós szinte bebeszéli magukat a fiatalokhoz szentestére, teszi úgy is, hogy sokszor pár hónapos baba, vagy kisgyerekek is vannak a háznál. Ő elhatározza, hogy most ti jöttök a vendéglátásban, kedveskéim, meg milyen jó, hogy Ödönkének is ez az első karácsony, húdejólesz! A takarítást, főzést nyilván a manók csinálják meg éjjel, és a gyerek/gyerekek is angyalok lesznek, és zökkenőmentesen megy a készülődés! Persze megtesszük, mert biztos meg fog sértődni, ha nemet mondunk, meg mégiscsak az anyám/anyósom!

A másik az ajándék kikínlódása! Felnőttnek, mert gyereknek viszonylag egyszerű. Mi van, ha nem tetszik, ha nem jó méret, nem gáz tányért, tusfürdőt meg serpenyőt adni, vagy kötényt, tisztítószert? Mi van, ha azt hiszi, hogy azt hiszem, hogy koszos a lakás, szarok a konyhai eszközök, büdös, vagy tán megsértődne a 46-os méreten, mert valóban felszedett pár kilót? Ilyenkor mit tesz az ember, mit ad, ad-e egyáltalán?
Kínos, ha kezdeményezzük, hogy mi lenne, ha a felnőttek csak egy tábla csokival, borral ajándékoznák egymást? Kínosabb, mint a zokni vagy a tisztálkodócsomag? Esetleg ha rokon, adjak pénzt? Nem tahóság? Aztán ha átadták az ajándékot, és az ajándékozott "örömmel" konstatálja, hogy már a huszadik serpenyőt kapja az illetőtől, és jesszus! Milyen ocsmány illata van a tusfürdőnek, parfümnek! Majd mélázgat, hogy mégiscsak ajándék, nem dobhatom ki! Mit csináljak vele, esetleg Gizike hátha örülne neki. A tökéletes ajándék tökéletes helyére kerülése érdekében kívánhatunk kérdés nélkül? Lehet mondani a menynek, a fiamnak, Béla bácsinak, hogy én úgy, de úgy szeretnék egy kuktát vagy egy okostelefont, itt a karácsony, soha jobb alkalmat rá!

Még valami a végére. Ha az ember unja és csak púp a hátán a sok rokonozás, miért megy évről-évre, holott már ezerszer megfogadta, hogy idén csak a szűk család karácsonyozik együtt? Amennyiben így dönt, miért nem érti meg a rokonság sok esetben és miért az ő karácsonya tönkretételét látja benne?
Miért utaznak két napon keresztül az ükanyám ángyához is, meg évente egyszer kötelezően végiglátogatott rokonsághoz, akiknek fogalmuk sincs, hogy a két gyerek közül ki az idősebb például, vagy fogalmuk sincs, hogy allergiásak a halra? Miért gondolják, hogy karácsony címszó alatt kell meg "illik" találkozni minden rokonnal, akikkel kölcsönösen nem érdeklődtünk egymás iránt? Félreértés ne essék, nekem is van távoli rokonom, akivel bármikor szívesen találkoznék, beszélnék, és szeretem a társaságát, viszont sokan az egészen közeli rokont is csak karácsonykor látják. Miért érzik sokan ilyenkor fontosnak, hogy beleszóljanak az ember életébe, pont azok, akiket csak ilyenkor látunk, de már egy óra után is halálbiztosak benne, mitől sírt a baba tegnapelőtt, és hogy jó-e nekem, ha hozatom az ebédet például? A kínosan viselkedő rokonokról nem is beszélve, akikkel soha nem maradnánk kettesben, mert ordítva politizálni kezd két pohár bor után, vagy mert úgy véli, a fingás és a böfögés az asztalnál az elégedettség jele, és ő bizony nagyon elégedett.

Magam részéről úgy érzem, amennyire nem tartjuk fontosnak az egész cécót az ajándékozással együtt, annyira fontos, hogy lássuk az örömöt a gyerekek szemében, mert ők várják, készülnek rá.  Valószínű évről-évre jobban várom majd a karácsonyt, és nincs az a fárasztó kínlódás amit ne érne meg a gyerekek izgatottan csillogó szeme!

Minakó

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?