Végre megtaláltuk ezt az óvodát! Eladtuk a házunkat, majd ideköltöztünk az óvoda miatt. Szeptember elsején elkezdtük. Ez egy fizetős óvoda, havi 50.000 Ft, plusz napi 850 Ft az étkezés. Az állami tehetséggondozó szerződött az óvodával, hogy átvállalja a költségek egy részét. Az óvoda gyorsan át is nevezte magát: „Óvoda a tehetséggondozásért”-ra. Ez minket egyáltalán nem érdekelt. Egy dolog volt a szemünk előtt: G. kis létszámú intézményben megkezdhette az ovit. Megbeszéltük, hogy az elején négyszer fél napot jár, az ötödik napon a Zöldkakasban van tehetséggondozáson, igazoltan. Úgy terveztük, hogy ha már szívesen van ott, akkor váltunk egész naposra.
Beszoktatás: Na, az itt nincs! Legalábbis nálunk nem volt. Annyit tudtam tenni, hogy többször bemehettem megnézni, hogy jól van-e. Viszont G. nagyon jól vette az akadályt, így azt gondoltam, hogy jó ez így. Szerettünk volna mesélni róla, de azt nem igényelték, merthogy ők a pedagógusok, ne mondjunk semmit a gyerekről. Szeptember, október szuper volt. G., mint az üstökös, úgy fejlődött. Novemberben elkezdett megváltozni a viselkedése. Agresszív lett itthon. Hisztisebb is.De még el tudtuk gond nélkül vinni az oviba. Viszont már minden nap arra mentünk, hogy nem evett.
December elején egyik este, fürdés közben elkezdte mondogatni, hogy nem szeretne oviba menni, mert ott őt csapkodják. Kérdem én: ki csapkod téged? Válasza a földhöz vágott: az óvó néni! Tovább kérdeztem, próbáltam higgadt maradni. És miért szokott csapkodni? Akkor szokott, ha valamit nem szeretnék csinálni, akkor rácsap a fejemre. Erre te? Sírok, aztán rácsap a számra. Tanácsom hirtelen az volt számára, hogy mondja meg az óvó néninek, ha még egyszer rácsap, hogy ne csapkodjon, mert megmond anyának!
Pont beteg volt a következő héten, így tudtam gondolkodni. Mit csináljak? Egy-két anyukának szóltam, hogy kérdezgessék kicsit a gyerekeket otthon. Derítsük ki, mi történik. Jött is a válasz: egy kisfiú elmondása: „Ha G. rosszalkodik, X. néni ráüt a fejére.”
December, ünnepek....majd jött a január. G. minden porcikájával tiltakozott az óvoda ellen. "Ott engem bántanak!" Beszéltem első körben a másik óvó nénivel, legyen a neve Y néni. Ő biztosított róla, hogy jobban figyel G-re! Viszont elkezdődött az étkezés elleni hadjárata. Nem szeretne ott enni. Úgy tudtam bevinni az oviba, hogy mondtam, hogy nem kell ennie... Ismét betegség... Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy G-t minden reggel zokogás, visítás közepette vittük, ha vinni tudtuk az oviba, valamint már megjelentek a testi tünetek. A feszültségtől sebesre kaparta az ujjait a körmök mellett. Elkezdett fogyni.
„OTT ENGEM BÁNTANAK, NEM SZERETNÉK OTT EBÉDELNI, NEM SZERETNÉK KÖTELEZŐEN A SZŐNYEGRE ÜLNI! INKÁBB EGYEDÜL ITTHON MARADOK!!”
Na, itt jeleztük az helyi vezetőnek, hogy kérünk egy közös beszélgetést a két óvó nénivel. A beszélgetésen elmondtuk, hogy még januárban próbálkozunk az ott étkezéssel, de ha nem megy, akkor ezt nem tudjuk tovább finanszírozni. Oda fizetünk napi 850 forintot, majd itthon főzünk neki. Meg mondtuk, hogy még azt a lehetőséget tudjuk elképzelni, hogy ha nem eszi meg, akkor elhozzuk és itthon azt eszi. De ezt nem tehettük meg. X (ütögetős) óvó néni beismerte, hogy valószínű ő tett olyat, amit G. ütésnek vélt. (Maximálisan hiszek a fiamnak, nem lát sehol erőszakot, nem nézünk tévét két éve.)
Megbeszéltük, hogy G. újra vissza kell szoktatni az óvodába, valamint vissza kell nyerniük a bizalmát, mert most elvesztették. Megígérték, hogy segítséget kérnek egy szakembertől. Másnap írtam a fenntartónak is egy levelet, melyben leírtam a beszélgetés tartalmát, valamint megkértem, hogy találjuk ki valamit az étkezésre, válasz nem jött.
Mi elkezdtünk másik óvodát keresgélni. Viszont a tehetséggondozó időt kért. Betegség, ovi, küzdelem, sírás, betegség – ez jellemezte a januárt. Elérkezett a február. Minden reggel sírva indultunk az oviba, itthon reggeliztünk, ebéd előtt elhoztuk. A legminimálisabb időt töltötte az oviban. Majd február 13-án jött egy ajánlott levél az óvodából. Amennyiben nem viszem napi 8 órában G. és nem fizetjük ki a háromszori étkezést, akkor felbontják a szerződést a tehetséggondozóval. Erre tizedikéig volt határidőnk.(Érdekes.)
Válaszoltunk.
„Mi a beiratkozáskor jeleztük, megbeszéltük, hogy G. az elején fél napos lesz. Ezt szakvéleményekkel alátámasztottuk, valamint igazoltan vagyunk tehetséggondozáson minden héten pénteken, ez 8 órás óvodai napnak felel meg. Úgy gondoltuk, hogy januártól egész naposak leszünk, de decemberben az egyik óvónő megütötte G-t, ami eléggé megnehezítette az óvodába járást, és ezt az időpontot kitoltuk. Január 9-én össze is ültünk Z.-vel és a két óvónővel, akkor jeleztük a problémát, mert G. úgy félt, hogy nem nagyon tudtuk bevinni. Egy másik gyerek is szóról szóra megismételte G. állításait. X. néni be is vallotta, hogy valószínűleg ő tett olyat, amit a gyerek ütésnek vélt. Ekkor jeleztük és megbeszéltük azt is, hogy mivel az óvónők elmondása alapján G. keveset vagy semmit nem eszik benn, ezért, ha nem eszik hadd vigyük el ételhordóban az ételt. Másnap a konyhás hölgy mégsem tudott erről, úgyhogy erre nem volt lehetőség. Sajnos nem áll módunkban a kétszeri étkezés megfizetése, ezért onnantól kezdve szinte minden nap elmondjuk az óvónőknek, hogy nem kérünk sem reggelit, sem ebédet. Minden nap ebéd előtt érkezünk a gyerekért és itthon reggelizünk.
Természetesen, amit ennek ellenére elfogyaszt vagy elfogyasztott, azt szívesen kifizetjük, kérjük ennek korrekt elszámolását. Megbeszéltük akkor Z. javaslatára, hogy segítséget kérnek egy szakembertől a gyermek integrációja és a benti étkezés javítása érdekében, mert láthatóan G. állapota romlik. Erről nincs azóta információnk. Igazából nem tudjuk, mi zajlik benn az óvodában, de ha bármi segítségre szorulnak G-vel kapcsolatban, akkor nagyon szívesen segítünk. Tudjuk, hogy nem könnyű vele. Ezt fölajánlottuk a kezdéskor is és most is a megbeszélésen. Szakemberekkel is kapcsolatban állunk, ismerik G-t és szívesen segítenek ők is. Kérjük Önöket, hogy ha problémájuk van velünk, vagy valamiben nem értünk egyet, akkor fenyegetőzés helyett beszéljük azt meg, remélve, hogy az Önök érdeke is az, hogy a fiunk minél kevesebbet sérüljön.”
Beszéltünk azokkal a szakemberekkel, akik foglalkoznak G-vel óvodán kívül, és megerősítették, hogy G. belebetegedett az óvodába. Bezárt. Lelki és testi betegségei lettek. Valamint írtam a tehetséggondozónak, hogy ez a helyzet. Az új ovi sürgető volt!
Aztán jött február 23, sikerült a fenntartóval beszélnünk. Egymás mellett elbeszélgetés. Fenntartó: ebédpénz, ebédpénz. Mi: gyerek, gyerek, gyerek. Nem sokra jutottunk.
Február 27.
Ismét elindulás az oviba, sírva. Mondtam G-nek, ebéd előtt jövök, ne aggódj, jó lesz.
11.45-re megérkeztem. Már kicsit dühösen, mert három óvónő a kapuban dohányzott, a gyerekek az udvaron. Rákukkantottam az enyémre. Se sapka, se sál. Látom, a vékony tréningnadrágban ücsörög. (Estére beteg is lett, kérdem én, mi a francnak viszek be két meleg nadrágot meg harisnyát?)
Míg bementek a csoportokba, én félreálltam, hogy ne lásson meg.
Majd bementem oda, ahol szoktam őt várni. Észrevett. Mosolygott, majd szaladt a többiek után.
Leültem. Pár perc elteltével rohan ki az „ütögetős” óvó néni.
Elkezd velem (undorító stílusban) kiabálni:
- Kifelé, kifelé! Azonnal menj innen el! Fél 4 előtt nem teheted be ide a lábad!
- Dehogy megyek ,viszem haza G-t!
-Innen te nem viszed el! Nem adom ki neked! Indulj kifelé!
- Ne viccelj, az anyja vagyok, és némi magyarázatot kérek, hozd ide, mert viszem!
- Így döntöttünk, hogy G. már fél 4-ig van!
- Mi az, hogy velem nem beszélitek meg? Hozd ki a gyereket, viszem!
- Nem viszed, mert nem adom át és ennyi, valamint innentől semmilyen információt nem tudhatsz róla. Ha nem tetszik, hívd a fenntartót!
Kirohant cigizni. Én utána.
- Magyarázatot követelek, hogy mi történik itt, valamint ha nem adod ki a fiam,akkor ma volt itt utoljára!
- Innentől magázódunk!
- Szarom le! Hozd ki a fiamat, mert viszem haza!
- Nem viheted, bocsánat, viheti el a gyereket, vissza sem jöhet az óvoda területére fél 4 előtt!
Majd beviharzott.
Én összecsuklottam. Kezem-lábam elkezdett remegni, és fogtam a telefont. Kit hívjak? Rendőrség, gyámügy, nevtan, ombudsman? Potyogtak a könnyeim, így a páromat hívtam. Kiakadt ő is, de próbált megnyugtatni... Nehogy olyat tegyek. Eltelt talán fél óra is, járkáltam az ovi előtt, próbáltam lehiggadni, de nem sikerült. Ez az ember hogy lehet óvónő? Ez a nő vigyáz a gyerekemre? Ezért az óvodáért adtunk fel mindent! Ebbe az óvodába nyomjuk a súlyos tízezreket! Ez az óvónő, aki nem bírja a kezét kordában tartani! Rács mögött a helye és nem az óvodai csoportban!
Járkálások, remegések, valamint a bőgőrohamom közepette G. még mindig bent volt, pedig megígértem, hogy itt leszek, megígértem neki, hogy hazamegyünk! Egyszer csak kirohant Y óvónő. Kérdi, mi történt. Elmondtam amennyit tudtam, mert addigra olyan nyomorult állapotba kerültem.
Majd teljesen ledöbbent az „ütögetős” óvónő stílusán és viselkedésén. Majd szólt, hogy gyere, G. ott ül bent és téged vár, nem tettük le őt aludni.
Nem védem egyiket sem... Közösen, kéz a kézben a fenntartóval, a vezetővel tehetnek mindenről, csak egyikbe szorult némi emberség, míg a másik lábbal tiporja a jogainkat. Hova vezet ez? Mikor egy óvodában nem meri otthagyni az ember a gyerekét? Micsoda világ ez? Természetesen megteszem a kellő lépéseket, de elérek valamit?
Most hogy írom, ismét bőgök. Hogy tehették ezt?
2017 van! Ez egy fizetős óvoda!
Természetesen nem vittük többet a fiunkat. Több levelet írtam a fenntartónak, de válasz SEMMI, ezzel aláírta, hogy csak és kizárólag a pénz érdekli, a gyerek sehol nincs a rangsorban. Arról ne beszéljünk, hogy egy hiperérzékeny, tehetséges gyerekkel ezt csinálták.
Így teszik tönkre a jövőjét, az önbecsülését. Ezért kell a híres szocializáció. Bár ne vittük volna sehova… Egy egészséges, boldog gyereket vittem szeptemberben, és egy összetört, félelmekkel teli gyereket kaptunk vissza februárban. Gratulálok!
Milyen kérdést teszel fel elsőnek? Miért nem vettem ki azonnal november, decemberben? Amikor leültünk beszélni a helyi vezetővel és a két óvónővel, a vezető kijelentette, hogy náluk a gyerekbántalmazás elbocsátást jelent. Valamint megegyeztünk az újra beszoktatásban, szakértői segítséget ígértek. Nagyon keveset járt ezután G. , és hímes tojásként bántak vele, de a benne ejtett félelmet és bizonytalanságot már nem tudták visszaépíteni, atrocitás nem érte aztán. Mi bíztunk a vezetőben. Nem kellett volna. Nem lett elbocsátva az óvónő, nem kaptunk szakértői segítséget.
Közben azért a mindennapok is felőröltek minket, mert óvodákkal tárgyaltunk, dolgoztunk, G. kb. heti kétszer ment oviba, a többi napon itthon volt, tehát egyikünk mindig vele együtt. A fenntartót folyamatosan kerestük, de semmire nem válaszolt. Mígnem jött az a bizonyos nap, amikor nem adták ki nekem G-t. Ezt az óvodát egy-másfél év alatt találtuk! A leírtak alapján G-nek tökéletesnek bizonyult, elköltöztünk és mindent feladtunk érte. Nem volt egyszerű ezt gyorsan pótolni. Ha itthon tartom, valószínű, hogy bukjuk a családi pótlékot. És mondom, úgy gondoltuk, hogy helyrehozható. Azt hittük, hogy elbocsájtják az óvónőt, azt hittük, segítenek.
Miután eljöttünk az oviból és megtaláltuk az újat, kértem az előző fenntartót, hogy 8 napon belül indítsa el a történtek kivizsgálását. Nem kaptunk választ erre se, így megteszem a feljelentést, bejelentést ahol csak tudom.
Most új ovit kezdtünk, nagyon óvatosan. És minden figyelmünk a gyereken. A legapróbb rezdülését is figyelem. Talán már jó helyen van.
H.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
