Az előző posztom ott ért véget, hogy felmondtam a munkahelyemen és új helyre mentem. Örömmel tapasztaltam, hogy a korábbi munkahelyemen töltött 2,5 hónap alatt sikerült mindenféle csodaszer, diéta és sport nélkül 12 kg-t fogynom. Mire nem jó a stressz és az ebédidőben történő "inkábbeztmegcsinálomhogyidőbenmenjekhaza" hozzáállás!

A váltás gyors volt: kedden megkaptam a kilépő papírjaimat a régi helyen (délután orvoshoz vittem a beteg gyereket), szerdán aláírtam az új helyen és kezdtem is. Niki sajnos sokat volt beteg a következő két hónapban, így öt héttel a munkába állásom után kénytelen voltam eljönni táppénzre. Meglepetésemre ezt elég jól fogadták.

Hamar elsajátítottam az alapokat, ahogy előre várható volt, szakmailag nem nagy kihívás a munka. Nagyon jó a társaság, a munkaidő fix és tervezhető, de rugalmas is. Mivel főleg kisgyerekes szülőkkel dolgozok együtt, muszáj is, hogy rugalmas legyen. Nagyon hamar elment az első két hónap. Aztán a többi is. Most, fél évvel a váltás után érzem, hogy több kihívásra lenne szükségem. Nagyon élvezem és szeretem az ügyfélszolgálatot, de kellenek a háttérmunkák is. Hiányzik a sok új információ, az oktatások, még a számonkérés is. Persze magamtól olvasok, de nem ugyanaz. Váltáson egyelőre nem gondolkozok, de a belső váltási lehetőségeket nézegetem.

Közben Nikinek elkezdtünk ovit keresni. Mivel a körzetesnek jó a híre, a szomszédban lakó gyerekek és szülők is elégedettek, így nem nagyon nézelődtünk. Voltunk nyílt napon, minden rendben volt. A vezető óvónő mindenkivel beszélgetett kicsit. Biztosított róla, hogy mivel oda tartozunk, felveszik a gyereket. Nagyon örültem, úgy jöttem el, hogy jó helyen lesz a gyerek. Pár héttel később elmentünk megnézni a felvett gyereket névsorát, és ekkor jött a meglepetés: Niki nem volt rajta. Azonnal telefon, ahol kiderült, hogy valami új önkormányzati rendelet (?) miatt nem 40, csak 20 gyereket tudnak felvenni, és ebbe Niki nem fér bele. Elmondta, melyik oviban nyitnak új csoportot – persze jóval messzebb van és eddig nem is hallottam róla. Első körben hívtam az önkormányzatot – párszor. Talán egy héttel később sikerült valakivel beszélnem, aki megerősítette, hogy csökkentették a felvehető gyerekek számát. Érdeklődtem fellebbezésről, de azt mondta, nincs értelme. Persze lehet, de rajtunk kívül közel 40 gyereket utasítottak el, köztük nagycsaládosokat és olyanokat, akik szeptember 1 előtt betöltik a hármat. Közben felhívtam az új ovit is, elmondtam, mi a helyzet, megerősítették, hogy valóban ők „veszik át” a gyerekeket.

Másnap reggel a férjem bevitte oda is a papírokat, elmondták, mikor lesz a szülői, és újra ígéretet kaptunk, hogy felveszik a gyereket. Mivel lecsúsztunk a nyílt napról, így megkérdeztem a vezetőt, hogy bemehetnék-e hozzá megkérdezni néhány dolgot, ő is elmondhatná röviden, amiről a nyílt napon szó volt. Nagyon kedves volt, megbeszéltünk egy időpontot. Az óvoda kisebb és kevésbé felszerelt, mint a másik volt, ezt leszámítva lényeges különbséget nem láttam. Megkaptuk a hivatalos papírt arról, hogy felvették a gyereket, így szeptemberben ott kezdtünk. Kicsit tartok tőle, de Niki miatt muszáj a pozitív gondolatokat előtérbe helyezni, hiszen nem érezheti azt, hogy „rossz” helyre megy. Az óvoda közel van a munkahelyemhez, így minden reggel én viszem majd Nikit (most kb. felezünk). Most sétálunk, szeptembertől BKV-zunk. Ez van, tudom, lehetne rosszabb.

A nyár nagyon változatosan telt. Voltunk Nőtincsen, a Seholsziget élményparkban. Kifejezetten kisgyerekeseknek ajánlom, nagyon jó kikapcsolódás. Egy másik kisgyerekes családdal voltunk három napot, minden percét élveztük. Szép időt fogtunk ki ráadásul. Lehet állatokat simogatni és etetni, lovagolni, lovaskocsikázni, van kisvonat is. A gyerekek főleg a nyulak simogatását és a lovaskocsizást élvezték, de minden program tetszett nekik. Nagyobbaknak (nálunk mindkét gyerek 3 év alatti) vannak kézműves foglalkozások is. Egy parasztházban volt a szállásunk, elég közel ahhoz, hogy átgyalogoljunk, de elég távol hogy a gyerekek tudjanak délben aludni. A dolgozók nagyon kedvesek és türelmesek voltak, láthatóan hozzá vannak edződve a kisgyerekekhez.

Nyaralni Sopronba mentünk hármasban. A Tűztorony nagy élmény volt Nikinek: felmentünk, futott egy kört a kilátónál, lejöttünk. Aztán újra. Meg még egyszer. Meg utoljára. Nagyon élvezte. Ez egyébként amolyan pihenős nyaralás volt. Nem terveztünk előre semmit, gondoltuk, ahogy esik, úgy puffan. Elmentünk a bobpályára is, mert a férjemmel nagyon szeretünk bobozni, gondoltuk, Niki majd eldönti, hogy kipróbálja-e vagy sem. Kipróbálta. Először velem jött egy kört kicsit lassabban, majd az apjával már gyorsabban – ez utóbbit jobban élvezte. A nyáron valahogy sokkal elevenebbnek tűnt, mint egyébként. Nagyon okos gyerek (nyilván), egész nap beszél. Fantasztikus dolgokat tud mondani, csak lesek néha. Meg persze nevetünk néhány megszólalásán.

Nem sokkal később Niki anyuékkal volt pár napot a Balatonnál. Mivel már eléggé elfogyott a szabadságunk, így munka után randizgattunk, moziba mentünk, sétáltunk, kiélveztük a „szabadságot”.

A lazább munkaidőnek (is) köszönhetően rákaptam a főzésre, sütésre. Napközben bevásárolok, délután Nikivel nekifekszünk a feladatnak. A sikeresség... hát izé. A kukában még semmi sem landolt, de volt már, amiből nem az lett, mint amire számítottam. Ha sütit sütünk, abból viszek be másnapra a kollégáimnak, ők a főkóstolók. Sosem gondoltam volna, hogy élvezni fogom a főzést, mindig csak megoldandó feladat volt, a háztartási feladatok egyike. De most nagyon rákattantam, és ahogy jönnek az egyre nagyobb sikerek, egyre inkább élvezem. Ahogy Niki is.

Kicsidelfin

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?