90 másodperc. Csak ennyi időre volt átlagosan szüksége egy idegen férfinak, hogy a brit ITV televíziós csatorna műsorában kisgyerekeket elcsaljon a játszótérről.  Mire elég 90 másodperc? A szülő egy gyors telefonjára, egy keresztrejtvény pár sorára, egy elgurult labda után futásra,  egy kis jópofizásra egy ismerős kismamával... és úgy tűnik, arra, hogy szemünk fényét rávegyék, hogy elsétáljon tőlünk, az ismeretlenbe, a veszélybe, a bajba.

Az ITV csatorna reggeli műsorában, a Daybreak-ben a következő nagy port felkavaró eset tanulmányt vezették le.  Egy átlagos kinézetű férfi, aki maga is kisgyerekes apuka, és munkáját tekintve biztonsági őr, fel lett kérve, hogy gyerekeket próbáljon elcsalni egy békés londoni külváros parkos játszóteréről, fényes nappal.  A játszóteret a forgatás ideje alatt más látogatók számára lezárták. A kísérletben szereplő családokban a szülőket bevonták a részletekbe, és ők mindenbe beleegyeztek. Kivétel nélkül meg voltak győződve arról, hogy az ő gyerekük soha nem hagyná el a játszóteret egy idegennel.  Mindannyian azt nyilatkozták, hogy már sokat beszéltek gyerekeikkel arról, hogy óvakodni kell idegenektől.  A gyerekek, akiknek kora 5 és 11 között volt, és a játszóter rendszeres látogatói, természetesen semmit nem tudtak a filmezésről, és arról, hogy miben vesznek részt. 

A szülők úgy tettek, mintha egy telefonhívás elterelné a figyelmüket, és elfordultak, vagy hallótávolságon kívülre mentek. Ezt kihasználva az idegen férfi megközelítette a gyerekeket, és a gyermekrablók gyakran használt technikájával az empátiájukra hatott. Vagy segítséget kért elveszett kiskutyája megtalálásához, vagy bújócska alatt elbújt saját gyereke megkereséséhez. A 9 megközelített gyerek közül 7 szinte azonnal beleegyezett abba, hogy kisétáljon vele a játszótérről. A leghosszabb idő, amire szükség volt a gyerek bizalmának megnyeréséhez 3 perc volt, a legrövidebb mindössze 33 másodperc.

A résztvevő szülőket, és a nézőket nagyon felkavarta a program. „Alig tudok aludni az eset óta. Soha többé nem veszem le a szemem Jack-ről. Megtanultam, hogy egyszerűen nem lehet megbízni egy gyerekben, hogy ellenáljon egy sármos idegennek”, nyilatkozta az egyik anyuka.  „Amikor beszéltem vele a filmezés után, azt mondta: „Dehát ő nem is idegen! Kutyája van! Megmutatta a képét!” Nekünk is van kutyánk, és Jack gyakran odaköszön más kutyásoknak, amikor sétáltatjuk. A felnőttek tudják, hogy ha valakinek odaköszönünk, attól még nem lesz barátunk, de a gyerekek ezt még nem értik.”

Az egyik konklúzió, amit sokan levontak az esetből az volt, hogy a témát egyszerűen rosszul közelítették meg a saját gyerekeikkel. A gyerekek sokkal naivabbak, bizakodóbbak, mint a felnőttek.  Más számukra az „idegen ember” meghatározása.  Másodpercek alatt bárki a bizalmukba férkőzhet. Ezenkívül hosszú évek kemény munkájával mi szülők arra neveljük őket, hogy legyenek udvariasak a felnőttekkel, köszönjenek vissza, és legyenek segítőkészek. Különösen jól lehet rájuk hatni, ha kis állatokról, vagy gyerekekről van szó.

Megfontolandó az is, hogy a gyerekek szinte mindíg megbíznak más gyerekekben és tinikben, akiket „saját maguk közül valónak” éreznek. Sajnos az Egyesült Királyság leghírhedtebb gyermekrablásának és gyilkosságának elkövetői mindössze tízévesek voltak.  Ők a kis kétéves James Bulgert csalták el anyukájától, amikor az egy pillantra levette róla a szemét egy bevásárlócentrumban.  A később megtalált biztonsági kamera felvételeken jól látszik, hogy a kisfiú békésen elsétál a kezüket fogva. Ezért később életével fizetett. James túl fiatal volt ahhoz, hogy el lehessen magyarázni neki, mire kell figyelni, de nálánál sokkal idősebb, okos iskolások sem képesek úgy meghatározni egy tinit, mint idegen. Amikor a tévés kísérlet részeként 11 gyereknek vadidegenek képét mutatták meg, és megkérték őket, hogy mutassanak rá az idegenekre, legtöbbjük egyszerűen átugrotta a tini fiú képét.  Az átlag gyerek szerint az a fajta „idegen”, akitől óvakodniuk kell középkorú, sovány és szakállas férfi.

Bár az ITV-t sokan elítélték a program miatt („Hát most jól megmutatták perverzek ezreinek, hogyan lehet elcsalni egy gyereket!”), a résztvevő és néző szülők többsége pozitívan reagált, és elhatározta, hogy megváltoztatja a téma megközelítését a gyerekeivel.  A programban szereplő gyerekeket azonnal visszavitték szüleikhez, akik profi pszichológiai segítséget kaptak, hogy az esetet feldolgozzák és megbeszéljék családjukban.  

Másutt

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?