Vakmacska sulinapó sulinapló iskola oktatás

Regresszió, így mondják az okosok, amikor más alkalommal hibátlanul öltöző gyerekem mintha visszament volna kétévesbe az évnyitó előtt: fejére húzta a nadrágot, vég nélkül ökörködött, nem találta az orra elé készített zoknit. Nem közölte, hogy ne, ne dobáljam szét a teljes szekrény tartalmát, ez bizony az új ünneplő nadrágja, begombolni azért nem képes, mert az intelligens nadrágkészítő elfelejtette kivágni a gomblyukat.

Macsek mégse ezen bukott ki igazán, este az ünnepélyes ácsorgás (szorozva kettővel, nálunk külön van alsós meg felsős évnyitó, király, ász…) után már az All but the bass-ra keringőzött a megkergült sarjjal a nappaliban. Ami előtt értetlenül és égnek álló hajjal állt, annak korántsem a gyerekek  az okai, még ha néha úgy tűnik, tesznek érte ők is rendesen.

Alsó tagozat:

  • Miafaxnak ennyi cucc?- foglaltam össze a magyar közoktatás tárgyfetisizmusáról a véleményemet. Mert nagyjából MINDENBŐL sok van, amit persze a kölök nem képes menedzselni, tehát már az első napokban litánia hosszúságú kérelmeket kap a szülő, hogy segítsen, mert felszereléshiány van meg leckehiány. Eredmény egy rakás frusztrált, ingerült szülő, aki esetleg nem akar segédtanító, de főleg nem személyi asszisztens lenni, hegyezve-keresve napi 5 füzetet, 4 könyvet, harminc ceruzát (hat-nyolc mért nem elég?), tornafelszerelést, meg a mitikus állatot, ami azonmód megjelenik szeptember elsején. A cicával egyetemben, aki a lelkesedést van hivatva elvinni rövid és titokzatos úton. Egyelőre szerencsére inkább az enyémet.
    • Az előírt mennyiségű (30+) ceruza nem fér az előírt formátumú (rendezős-dugdosós) tolltartóba, másoknak se. Egyáltalán, ki találta ezt ki, hogy egy hatéves minden óra után rendszerez-dugdos hogy szépen mutasson a 30 pluszos cerkakészlet? Elárulom: nem teszi, csak besöpri a tolltartóba, hogy utána észrevegye, így nem lehet becsukni, így aztán repül a készlet a szerjózsa minden irányába, találok belőle a füzettartóban, táska alján, uzsonnás zacskóban, zsebben, tornacipő mellett. A Nagy tolltartója már a felsőben engedélyezett zsákforma, lapul ugyan benne egy belső szortírozólap is annak, aki mindenképp rendezni akar, de az úgy is bezáródik, ha csak belehajítják a ceruzát-tollat-radírt-részfaszúbaglyot, ellentétben az alsós változattal. Amit mégis melegen és kötelezően ajánlanak. Mert csak. Hiába tudja minden többgyerekes szülő (van osztálytárs, akinek már három bátyja jutott túl e reménytelen körön), hogy a hatéves nem szortíroz-rendez és dugdos, legnagyobb teljesítménye, ha nem ejti az egészet darabonként a pad alá. Tízpercenként.
    • Kisfüzet, nagyfüzet, könyv, ellenőrző, fénymásolt lap. Ami nem kell, azt nem visszük haza! Csak a szülő nem távolbalátó és nem gondolatolvasó, hogy mi maradt ott véletlenül, és mi az, ami nem kell, azért nem jött haza. Délután fél hétkor email: Szabó Eszti anyukája vagyok, ha te vagy Kovács Tomika anyja, lécci gyere a suli elé a matek feladatlapért, ami valamiért Eszti táskájába került, látom, a házi sincs befejezve. Szülő lóftat suli elé, drukkolva, hogy a rendőrök mással legyenek elfoglalva, ne a fél doboz sörrel, amit Tomika leckéjének (napköziben micsináltál, büdöskölök????)abszolválása után hajtott fel meggondolatlanul. A leckehiány is szórakoztató: a gyerek éberségére van bízva, hova rajzol házikót, ahova nem rajzol és a napköziben se kerül rá sor, az nincs megcsinálva, én meg assetom, mi lett volna az.
    • Kézműves szakkör. Huszonegyedik digitális század, ezért a szülő betűkártyákat, 1 cm átmérőjű korongokat, ismeretlen rendeltetésű kis bugyirózsaszín téglalapokat vagdos este féltizenegykor, naná, addig elfelejtette. A második kör az „ezzelmicsináljak” halmaz, mikor kiderül, mit kell vele csinálni, a gyerek egy hétig sétáltatja, ahelyett hogy az ott rendszeresített borítékba pakolja a többi mellé, amit majd szorgosan a pad alá szór (lásd első pont). Mire odakerül, szerintem már gyárilag hiányzik a fele.

      Felső tagozat
  • Nyomda ördöge. Huszonegyedik digitális század, a hetvenes évek nyomdatechnikájával készült tankönyvvel, bekötni normálisan képtelenség, ellenben a ragasztott gerinc először nem enged az első lapoknál, majd november táján hull az egész atomjaira. Pár mű illusztrációinak stílusa leginkább a Jehova tanúinak kis füzetecskéire emlékeztet, bár szerintem azóta ők is átálltak valami korszerűbbre.
  • Nulladik óra, testnevelés. Azon túl hogy mindenféle kutatás szerint ez a korosztály szorul rá leginkább az alvásra, természetesen hetedik-nyolcadikban vezetik be a nulladik tesit, ami szerintem a tanerő megalázása is, hogy egy csapat félhullát kell vezényelnie ződhajnalban bármilyen szervezett mozgásformára. Az igazgató mentegetőzik: nincs elég hely, sok az osztály… Értemén, nem is hibáztatom… csak fel nem foghatom. Egyedül több gyereket nevelőknek, agglóból bejáróknak külön szívás, lehet futni a félhatos vonat után, vagy felrángatni a bölcsis kistesót is, akit morcos arccal vesz át a takinéni, meg a ruháját épp átvevő, frissen érkező gondozó.
  • Informatika. Észre se vettem először az órarendben, ehhez ugyanis egyelőre sekönyv, sefüzet, semódszertan, sevalami, hogy mit tanulnak majd. Lehet viszont ECDL-felkészítőre járni pluszban: remek dolog… volna, ha nem arra a napra tették volna HETEDIK órában, amely napon a NULLADIK óra is van, lásd előző pont. Tehát a gyerek már lehúzott nyolc órát, mire a házi feladat elé kerül, az illetékeseket odafönt ezúton csókoltatom, mert az ECDL az sajnos kell, de ők törjenek követ napi nyócórában, utána mossák fogkefével a folyosót.
  • Kötelező olvasmány. Még én, a könyvmoly is utáltam. Elővettem azért a filmet (hajlott korom ellenére öregebb már az is, mint én), udvariasan, néha szerintem bőrön át nézte. Egyszerre nagyjából két bekezdést olvas el belőle, ha elég közel lengetem a töltött pisztolyt. Van ennek értelme?

És ez tényleg semmi máshonnét hallott rémtörténetekhez képest, velem nem akarnak iskolai folyosószekrényt vetetni, se leburkoltatni a harmadik emelet vécéjét, nincsenek leosztályzott ismétlődolgozatok a suli harmadik napján, a Kicsi osztályát előbb ebédelni viszik, minthogy a dupla rajz elkezdődjék, megóvva őket a félhármas ebédeléstől. Más kérdés, hogy a gyerek szerint nincs elég idő megenni a kaját, jó sokan nem azért hagyják ott a felét, mert ehetetlen, hanem mert ilyen tempóban képtelenek végezni vele.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?