'0160' photo (c) 2008, Rick Filipkowski - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/Középiskolában mi két nyelvet tanultunk. Emlékszem, hogy az egyiket (a magasabb óraszámút) valóban tanultuk is. Egy jó és erős tanár keze alatt felszedtünk némi tudást a négy év alatt. A másik nyelv (heti kétszer egyórás) kezdő csoportja a negyedik év végén nem tudott sokkal többet, mint korábban. Bár a mateklecke írására ideális volt az óra, a matematika érettségire készülés helyett lehetett volna nyelvet is tanulni. Ha tanítottak volna. De a tanár hamar feladta a kamaszokkal való küszködést, és csendben beletörődött, hogy nem fog senki fejlődni. Nem tanított és nem is követelt. Mi meg elvoltunk a langyos kis pocsolyában 45 percekre. Legalább elkészült a mateklecke.

Ha ez 2015 után történt volna velünk, bizony jó nagy bajban lettünk volna. A Magyar Hírlap szerint az oktatási államtitkárság heteken belül a kormány elé kerülő új nyelvoktatási stratégiája alapján ugyanis akkortól csak középfokú nyelvvizsgával lehet főiskolára vagy egyetemre jelentkezni. Ennek érdekében minden középiskolában legalább két idegen nyelvet kell tanítani (ez nálunk is megvolt).  Megszűnnek viszont a nyelvi előkészítő osztályok.

A diploma megszerzéséhez azonban eddig is szükséges volt egy, esetenként két középfokú „C” típusú nyelvvizsga. „Köztudott, hogy az egyetemet, főiskolát végzett fiatalok jelentős hányada azért nem kap diplomát, és nem jut megfelelő álláshoz, mert nincs meg a szükséges nyelvvizsgája. Ráadásul a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy sokan azon a nyelven sem tudnak megfelelően kommunikálni, amiből államilag elismert vizsgát tettek” – indokolta a lépést a tárca a Magyar Hírlap cikke szerint. A középiskolákban két, a speciális, nyolcosztályos gimnáziumokban három idegen nyelv lesz kötelező.

Na mármost, kérdem én, ha a főiskolások sem tudtak kiizzadni 4-8 év általános és középiskolai tanulással a hátuk mögött egy nyelvvizsgát, hogyan fog ez sikerülni az érettségizőknek? Sőt, hogyan fog ez sikerülni, ha az egyetlen intenzív nyelvtanulási formát, a nulladik évfolyamot kicsinálják? A többi tárgy mellett heti pár órában tanulva le lehet tenni a nyelvvizsgát külső segítség nélkül? Nekem nem sikerült annak idején. Később a gyengén tanított nyelvből vizsgáztam a főiskola alatt.

Jó egyáltalán a középiskolai nyelvoktatás színvonala? Vagy ma már jó? És mindenütt jó? Mert ha igen, nem szóltam. Hajrá. A nyelvtudás nagyon fontos. Ez nem kétséges. És sajnos ára van.

Éljenek tehát a magántanárok! A szülők fizetéséből… Mert ha valóban nyelvvizsga kell már a továbbtanuláshoz is, bizony az általam tapasztalt iskolai nyelvtanítás mellett azt majd azok érik el, akiknél a szülői hátszél elég pénzt fúj a nyelvvizsga felé haladó „magántanárhajó” vitorlájába.

Center

Forrás: http://www.hir24.hu/belfold/2011/08/05/csak-az-mehet-egyetemre-akinek-van-nyelvvizsgaja/