Ha 2017-ben, 2018-ban vagy 2019-ben hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

A kórház neve: Róbert Károly Magánkórház

A szülés időpontja: 2018. szeptember

A kórház állapota: Mivel „csak” bérlik a Nyírő Gyula kórház egyik épületét (annak is csak egyik szárnyát), kívülről megtévesztő lehet, de még így is jócskán szebb, mint az állami intézmények. Belülről felújított. Van olyan magánkórház, ahol több a külcsín, mint a belbecs, itt fordítva. 

A kórtermek állapota tökéletes, két ágy (több fokozatban „távirányítóval” dönthető), közte pelenkázó (a fiókban minden, a baba ellátásához szükséges dologgal), hűtő, tévé, szúnyoghálós műanyag ablakok. Nővérhívó, illetve a pelenkázónál kifejezetten csecsemős nővérhívó (ez számomra meglepetés volt).

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: Szép csempék, tiszta mosdók, rendszeres fertőtlenítés (a közös várók mosdói naponta többször). Minden rendelkezésre áll: szappan, vécépapír, kéztörlő, kézszárító (a közös /várók/ mosdóban és a szobákhoz tartozó helyiségekben is).

Szülészet/szülőszoba korszerűsége: Korszerű, tiszta, és maximálisan alternatív: kád, bordásfal, labdák, franciaágy + ún. normál „szülőágy”. Illóolajok, zene, amit a mama szeretne.

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Ez egy más világ, mint az állami intézményekben. Itt nem a létszámhiánnyal küzdő, a túlórákba, betegekbe/kismamákba belefásult emberekről van szó. Odafigyelnek, vigyáznak ránk, legyen szó akár egy apróságról, vagy komoly gondról.

Orvosok: Akinél szültem, a burokrepedés után már ki sem ment a szülőszobából. Rólam, illetve a ctg monitorról gyakorlatilag le sem vette szemét. Végig ott volt, figyelt, segített nekem és a babának.

Szülésznők: Szintén végig bent volt, teljes mértékben a szülő kismama és születendő baba igényeit figyelve. 

Csecsemős nővérek: Első osztályú ellátás. Alapesetben a baba végig bent van a mamánál, de bármikor kérhet segítséget, vagy bármikor beviheti a nővérnek. Itt nem kötött fürdetési idő van, amikor bent van az összes baba, hanem egyesével viszik be a babákat, Anyával, Apával (igény esetén nagyobb tesóval) együtt, és megtanítják a(z első babás) szülőket a fürdetés, pelenkázás, köldökellátás fortélyaira.

Szülésvezetés: Semmi sem kötelező, minden „csak” lehetőség. Elsősorban a baba/mama egészsége a fontos, így ha csak nem muszáj, nincs gátmetszés és oxitocin sem. Helyette van illóolaj, figyelem és kád. A szülést csak akkor siettetik, ha életveszély vagy egészségkárosodás veszélye áll fenn. Az én esetemben pl. annyira nem siettettek semmit, hogy varrni egyáltalán nem kellett.

Császármetszés (bent lehet-e apuka): Ez több dologtól függ, például, hogy tervezett vagy sürgős császárról van-e szó. Tervezett esetén tudtommal igen, ha Apuka bírja. Alapesetben a természetes szülést segítik, támogatják.  

Sürgős eset kétféle van: 1. A baba még jól van annyira, hogy csak epidurált adnak a mamának, megvárják, míg hat, majd jöhet a baba. Ekkor igen. 2. Sürgős császár, azaz gyors altatás (figyelik a mama és baba monitorát, csak annyi altatót adnak, hogy a mama már alszik, de a baba még ne kapjon a szerből), és pár percen belül „kikapják” a babát. Ekkor nem.

Látogatási rend: Nincs szigorú látogatási rend. Reggeltől estig bármikor lehet látogatni. Van közös helyiség, nagyobb tesóknak játszósarokkal, de a kórterembe is be lehet menni. Elméletileg kétágyasak a szobák, de arra törekednek, hogy egyesével „szállásolják” el a babákat, mamákat. Ilyenkor Apa bent is aludhat (egyágyas szoba felár nélkül). Nagyobb testvér bármennyit lehet bent, de nem aludhat ott. Van egy étkező, mikró, mosogató (+mosogatógép!), asztalok, székek, ott az egész család is tud együtt enni, ez is teljesen hétköznapi dolognak számít ott.

Mit kell vinni a baba ellátásához? Gyakorlatilag semmit, csak a hazamenős ruhát. Mindent adnak: pelenkát, pelenkázó alátétet, krémet, törlőt, alkoholt, takarót, sapkát, ruhát, még tetra pelust is a picik feje alá.

Hány ágyra jut egy zuhanyzó?: Kétágyasak a szobák, de igyekeznek mindenkinek saját szobát adni, amíg lehetséges. Itt a kétágyas kórtermek is VIP szobák állami intézményekhez képest: van hűtő, tévé, wifi minden szobában.

Van-e VIP szoba?  Igen, van egyágyas szoba is.

Koszt mennyisége, minősége: Bőséges, ehető. Egy jó minőségű üzemi konyha. Napi ötszöri étkezés. Reggeli (sajtok, felvágottak, péksütik, zöldségek stb.); tízórai (pl. joghurt, müzli); ebéd (csészeleves, kiadós főétel, savanyú vagy desszert); uzsonna (gyümölcssaláta); vacsora (pl. két nagy péksütemény hozzá sajtokkal, zöldségekkel). Az ebéd hétköznap két menüből választható; hétvégén „csak” egyféle.

Kommunikáció: Szülés előtt, még pocakosan először kicsit nehezebben, majd minden alkalommal egyre több információt kaptam; egy-két nappal a szülés előtt már mindent tudtam (arról is, ha bármi gond lenne és műtét szükséges). Aznap, konkrétan a szülés előtt kicsit gyorsan jött minden, de megoldottuk. Szülés közben előbb a szülésznő, majd az orvos is végig ott van. Egyszóval én nagyon meg vagyok elégedve a kommunikációval. Már a kórteremben voltam, de az orvos többször bejött megnézni, nem csak a reggeli/esti viziten láttam orvost. Szülés után fájdalomcsillapítóval bőségesen ellátják az embert. 

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Igen. Bár nem csak és kizárólag hazamenetel előtt. Folyamatosan mind a babával, mind magammal kapcsolatban.

Tudom, ebben nagy szerepe van annak, hogy magánintézmény, és ebből fakad az is, hogy az ellátandó létszámra megfelelő a személyzet létszáma is. De például a gyermekorvos is minden nap vizitelt a mamák felé, nem csak a hazamenetel előtt (vagy kizárólag probléma esetén, mint állami ellátásban).

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: Reggel és este is van orvosi vizit. A korábbi tapasztalatom (másfél évvel korábban, állami intézményben) az volt, hogy reggel van csak orvosi vizit, este maximum szülésznő/nővéri vizit (bár akkor olyan is volt a három nap során, hogy az esti kimaradt, mert nem volt kedve (!) az éjszakásnak hozzá.)

Mi a párommal nagyon rosszul éltük meg első gyermekünk születésekor az állami intézmény szülőszobáján tett látogatásunkat. Már akkor azt mondta Apa, ha lesz még egy babánk, és megtehetjük, nem megyünk oda vissza (körzetes intézmény). Most úgy hozta a sors, hogy megtehettük, meg tudtuk vásárolni ezt a szolgáltatást. És életünk legjobb döntésének bizonyult. Kb. úgy lehetne összehasonlítani a két intézményt és ellátást, mint két autót: Az egyik egy öreg Trabant, ami rozzant, döcög, folyton lerobban. A másik egy új Mercedes, mely megbízhatóan rója az utakat.

Értékelés:

Mindegyik szempontra meg tudom adni a maximális 10 pontot.

Pontlevonás csak a parkolási díjak/rendszer miatt lenne, de ez nem kifejezetten a szülészet/nőgyógyászat hibája - most nem is tudom hirtelen, melyik kategóriába tudnám beleszuszakolni. De ha az egészet nézem a beérkezéstől a hazamenetelig, akkor is 9,9/10 lenne (és az ominózus parkolásé a levonás).

  • szülészet állapota: 10
  • kórtermek állapota: 10
  • szülőszoba korszerűsége: 10
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 10
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 10
  • orvosok segítőkészsége: 10
  • szülésznők segítőkészsége: 10
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 10
  • kommunikáció, tájékoztatás: 10
  • tisztaság: 10
  • ellátás minősége: 10
  • személyes élmények: 10

M.

Más kórházakról ezekben a posztokban olvashatsz: 

Veszprém: Bár minden szülészet ilyen lenne!

Székesfehérváron minden adott egy csodálatos szüléshez

A folyosón vajúdnak a kismamák Kaposváron

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>