33. hét

Egészséges gyereket szeretnénk, de engem se kínozzanak!

Mint tudjátok, nekem sem volt sétagalopp az előző szülésem, konkrétan több okból felmerült az is, hogy jelentjük a kórházat nem megfelelő tájékoztatás, megfélemlítés, és akár rasszistának is nevezhető megnyilvánulás miatt (K-európai nők hóbortja, hogy féltik a szemüket, és emiatt jobban hajlanak a császárra. Csak egy retinavizsgálatot kértem, cukrosként, hogy nézzünk rá szülés előtt, mert...). Végül nem tettük. Az oka sokrétű, sajnos a kórházat nagyon nehéz megszorongatni, ha fizikai károsodás nem történt. A lelki meg...

Szóval akkor döntöttem el, ha lehetséges, én legközelebb kihagynám az államit. Mivel tudtuk, szeretnénk még babát, így a megtakarításomat fogtam, és beletettem egy betegbiztosításba, ami szülésre is kiterjed. Két céget találtam, aki ilyet ad, ezek közül ismerősi körben mindkettővel volt tapasztalat. Mivel saját zsebből megy, így végül az olcsóbbat választottam.

Ennyit az előzményekről. A héten ugyanis arra vártunk, hogy a magánkórház, ahová menni szeretnék rábólint-e az esetemre. Extrémen kockázatkerülők, ha úgy látják, nem biztosított a megfelelő ellátásom, akkor egyszerűen nem vállalnak be. Szerencsére jó híreket kaptam, mehetek. A szülés dátuma pedig március 26. Akkor leszek 37 hetes + 2 napos. Pont aznap kezdem a szülési szabadságot is.

A bezzeganyások közül Másutt is ott szült, akkor is láttam már a helyet belülről, lassan egy éve tavasszal pedig a saját bőrömön is megtapasztaltam, mennyire profik. NICU is van, ha valaki erre izgul, egyedül a kritikus pont az az én állapotom volt. Szerencsére semmiféle vérzés nincs eddig, az áramlás jó, a méh fala szép egyenletesnek tűnik. Igaz felkészülnek vérrel és csapattal, ha komolyabb gond lenne.

Jó végre tudni ezt a fix időpontot. Nem azt mondom, államiban is ki lehet fogni olyan embereket, akik nem csak szakmailag, hanem emberileg is ott vannak. Az állami terhesgondozásnál így jártam már több emberrel, de ezek közül is kiemelkedő volt az a nővér, aki megadta a hívójának a számát, mikor a szülési papírt vittem aláíratni egyik kollegájához, aki épp nem volt benn. Mindent megtett, egy tündér hölgy volt, reggel bevittem a papírt, délutánra kész is volt. A hölgy egyébként több díjat is nyert már a kórházon belül, imádják nem csak a várandósok, de a kollégái is.

Neki köszönhetően a héten fel tudtam adni a papírjaimat, így nem maradok pénz nélkül szülés után. A havi bérpapírokat már vissza is kaptam.

Paramami ON

Amellett, hogy kvázi vágom a centit a szülésig, megint rámtört az aggódás. Mana mozgolódik, egy-egy alkalommal meg is van a 10 rúgás, de vannak csendesebb napok, és főleg, ha éjszaka csend van, elkezdek aggódni.

Ilyenkor előkerül a szívhangfigyelő ismét, amit sok esetben egy nagy rúgással próbál olyankor el is hessegetni, oké, jól van a gyerek. Naponta kb. 5-6 ilyen rugdosós periódusa van, általában reggel 10, 13, 16 meg 19-21 óra körül, néha éjjel is. Mindenesetre a héten azért ránézetek, van szülésznőhöz időpontom. Sajnos ez az időszak nem szép emlék tavalyról, ekkor még minden rendben volt a tesóval, csodálatos 12. heti ultrahang, később meg történt, ami történt. Próbálok nem gondolni rá, de ettől még félek és aggódok. Inkább legyen Mana koraszülött, minthogy baj legyen. Teljesen másképp élem meg ezt a terhességem, a jó eredmények mellett is ott az a bizonyos zabszem.

Úgy érzem jönnek a  jóslófájások is, kis séta, meg meleg fürdő elmulasztja.

Szülési szabadság

Férjemnek nem sikerült sajnos az egyik interjúja, viszont ugyanez a cég annyira le volt nyűgözve a hozzáállásától, mentalitásától, hogy felajánlottak egy másik pozíciót neki, hogy érdekli-e. Bár az utóbbi két évben DevOps volt, előtte azt a munkát végezte, és imádta is : automatizált teszteket kellene készítenie, tesztmérnök lenne. Megpróbálja. Teljes mellszélességgel kiállok mellette, menjen. Tudom én min mentem keresztül, tudom ő miken mehet most keresztül. Én nem bántam meg a váltást, valószínűleg neki is javára válik. Fiatal még, menjen.

Ha sikerül neki, akkor ez viszont azt jelenti, hogy nem októberig maradok itthon, hanem december végéig, szabadságokkal január közepéig. Egyelőre semmi sem biztos, szerencsére nem kell most előre döntenünk.

Van még erre az adóévre jócskán szabadsága, ezt kiveszi a szülés előtti héten. A szüléskor velem lesz, a testvére jön át vigyázni a fiunkra. Persze hazajön a kórházból hozzá, de lehet 1-2 éjszakát velünk tölt benn. Szülés után pedig két hét fizetett apasági szabadságon lesz.

Mellesleg

Ha már mellszélesség, újabb 90-es melltartóra kellett beruháznom. Érdekes módon eleinte nagyon kényelmes volt, estére viszont már mintha fűzőbe zárva éreztem volna magam. Dobtam is le magamról, pedig mindig is utáltam melltartó nélkül lenni. Hát most ennek lesz itt az ideje. A willendorfi vénusz pedig lassan elbújhat, idomaim minimum közelítik a kis szobrocskáét, bár lehet már el is hagyták.

Mikor ez a cikk felkerül, aznap dolgozom utoljára benn a munkahelyemen. Azt hiszem a bejárásból bőven elég is ennyi. Innentől a férjem mellől, a kisházikóból dolgozom be távolról. Jó hidegek vannak mostanában, remélem nem fogok fázni.

Tildy

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?