Ezúttal egy olvasmányélményemet, helyesebben kettőt osztanék meg Veletek – de a kettő számomra összefügg, ezért írok róluk egy füst alatt. Mindkét könyv azt feszegeti, vajon mennyi hatása, befolyása van egy szülőnek a gyermekére; vajon létezik-e olyan, hogy egy gyermek eredendően rossznak, gonosznak születik; vajon lehet-e ugyanaz az ember jó szülője az egyik gyerekének, de rossz szülője a másiknak.

A szóban forgó két irodalmi mű Lionel Shriver “Beszélnünk kell Kevinről” és Doris Lessing „Az ötödik gyerek” című könyve. Ez utóbbi könyv jóval korábban íródott – azért említem mégis másodikként, mert az elsőként említett olvasása után jutottam el hozzá. A „Kevin-könyv” mélységesen felkavart, ahol tudtam, utánaolvastam, fórumokat böngésztem, kritikákat nyálaztam át: így akadtam rá Doris Lessing könyvére.

Húsba vágó írás egyébként mindkettő, főleg szülő-szemmel (persze gyanítom, hogy leginkább szülők olvasnak ilyen könyveket). Kevin története hosszú, mármár szószátyár: nőiesen dagályos levélnapló jellege lenne, ha nem éreznénk az elejétől (és persze ebben a cím is segít), hogy a sok utalás, bizalmas kiszólás (melyeket a levelek írója férjének címez) valami borzalmas eseménybe fognak torkollni. Ez a sejtésünk később helyesnek bizonyul, sőt, a valóság még sokkal borzalmasabb lesz, mint a várakozásunk.

Az ötödik gyerek történetét ezzel szemben a klasszikus kívülálló szemszögéből, egyes szám harmadik személyben fogalmazza írónője. Nem lesz ettől kevésbé fájdalmas: a miliőt olyan sikerrel teremti meg mindkét írónő, hogy szinte úgy érezzük, ott vagyunk mi is a családdal, és tehetetlenül szemléljük, hogyan halad a két család lassan, de biztosan az elkerülhetetlen katasztrófa felé.

Két fiúgyerekről van szó. Egyikük, Kevin, a 20. század végén első gyerekként érkezik jómódú és sikeres amerikai értelmiségi szülei életébe; másikuk, Ben, jó 30 évvel korábban születik egy kivételesen idillinek és valóban boldog(nak tűnő) angol nagycsaládba, ötödik gyerekként. Kevin és Ben is születésétől fogva kényelmetlen érzéseket kelt fel az őket körülvevő emberekben.

Mindkét fiú furcsán viselkedik. Ben anyjának, Harrietnek 4 gyerek után már van összehasonlítási alapja, és kezdettől érzi, hogy valami nincs rendben, de szinte törvényszerű, hogy még orvosa sem hisz neki, férje is csak későn, amikor már menthetetlen dolgok estek meg a családban. Kevin anyja, Eva ezzel szemben kezdő anya, aki tanácstalanságában férjével próbálja megbeszélni az aggályait: az első ember, aki egyetért majd vele, viszont a bébiszitter lesz, aki azonban hamarosan elmenekül, és Eva magára marad „süket és vak” férjével és a kínzó bizonyossággal, hogy a fia nem az, akinek mutatja magát.

A két fiú ugyanakkor különbözik is: Kevinről a kezdeti bizonytalanság után kiderül, hogy kiemelkedő értelmi képességekkel bír, és beszélni is csak azért nem akar „időben” elkezdeni, mert unalmasnak találja, a szobatisztaságot (illetve annak hiányát) pedig fegyverként használja anyja ellen ambivalens érzései kifejezéseként. Ben ugyanakkor „igyekszik a maga módján”, egy bizonyos szintnél mégsem jut tovább az iskolában: ezt aztán tanárai is belátják.

Az apák szerepe is eltér némileg: Kevin apja, Franklin, igazi kedélyes, bumfordi apa, aki szereti a hazáját, és meg van győződve róla, hogy Kevin olyan, mint minden normális amerikai fiú: eleven ördögfióka, aki imádja az apját. Ben apja, David azonban nem teljesen érzéketlen: érzi és érti felesége aggályainak jogos voltát, látja, hogy ez a fia más, mint a többiek, de a döntések meghozatalát nagyrészt a nőre hagyja illetve a felelősséget őrá testálja a közös döntésekért is. Az anya mindkét könyvben egyedül marad a legfontosabb döntések meghozatalában és az ezzel járó terhek cipelésében is.

Mindkét családban vannak testvérek. Kevinnek Celia személyében egy bájos kishúga születik, aki teljesen más érzéseket és viselkedést vált ki Evából, mint a fia, és ez bűntudattal tölti el. Harriet négy gyermek szerető anyjaként kénytelen szembesülni azzal, hogy ötödik gyermekét képtelen szereti, legalábbis azon a módon, ahogy ő a szeretetet értelmezi. A fiúk viszonyulása a testvérekhez és viszont is érdekes: Celia isteníti bátyját, és Kevin is eltűrni látszik Celiát maga mellett. Bent viszont egyöntetűen utálják testvérei, és ez kölcsönösnek tűnik.

Kevin történetében lassan közeledünk a csúcsponthoz: számtalan apróságon vezet végig minket Eva, amelyeket látva számunkra is egyértelmű: Úristen, Franklin hogy nem veszi észre, hogy itt valami szörnyűség készül, és miért nem segít a feleségének? Ben története ehhez képest szinte címszavakban kerül elénk: az idilli bevezetés után villámgyorsan belecsöppenünk az ötödik terhességbe, az egyre rémisztőbb mindennapokba, és megkönnyebbülünk, amikor David is közbelép, mint apa, de ez a megkönnyebbülés tiszavirág-életű lesz.

A csúcspont, vagy inkább mélypont Kevin történetének végét is jelenti egyben: megtudjuk, mi lesz a BŰN és milyen BŰNHŐDÉS jár érte. De aki itt igazán bűnhődik, az az anya, aki úgy érzi: rossz, alkalmatlan szülő volt, mert szörnyeteget hozott világra, vagy ami még rosszabb: egy gyerekből szörnyeteget nevelt. Ben történetében a mélypont látszólag az, amikor szülei közösen eldöntik: Ben nem maradhat a családban, és rábízzák a kisfiút egy ismeretlenre, aki „olyan helyre viszi, ahová az ilyenek valók”. A közös döntést azonban további események követik, amelyekért Harriet már egyedül vállalja a felelősséget, és amelyek később egész családot romba dönti.

Egyik könyvben sincs „heppiend”, feloldás, feloldozás. Kevinnel a börtönben találkozunk utoljára, ahol annyit viszont megtudunk: amit csinált, azt az anyja iránti igen sajátos szeretet motiválta. Ez pedig legalább hangyányi reményt mutat a sötétségben. Ben történetének azonban semmilyen megnyugtató végkifejlete nincs: egy szétesett családot látunk, amelyben már senkinek sincs helye: nemcsak Bennek, de a testvéreknek sem, akik Ben miatt távoztak, magukra hagyva egymás számára lassan idegenné vált szüleiket.

És a kérdéseket egyik könyv sem válaszolta meg: mennyi hatása, befolyása van egy szülőnek a gyermekére? Vajon létezik-e olyan, hogy egy gyermek eredendően rossznak, gonosznak születik? Vajon lehet-e ugyanaz az ember jó szülője az egyik gyerekének, de rossz szülője a másiknak?

Ti mit gondoltok?

ahuva

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?