kórházteszt kórház szülés

Ha az elmúlt évben hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

Augusztus 19-re voltam kiírva. Minden nap ctg-re jártam. 22-én a ctg miatt az orvosom úgy döntött, nem enged haza, így felvettek a terhespatológiára. Itt nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a nővérek. A dokim ismétlést írt ki, ami egy órán belül meg is történt. Ismét nem lettek jók az eredmények. A dokim átvitt a szülészetre, befektettek a vajúdóba, és közölte, ha az egy órás ctg-m sem lesz jó, sürgősségi császár lesz. Végül a lehető legtökéletesebb lett, de nem engedtek haza. Az orvosom csütörtökre programozott császárt írt elő, mert teljesen zárt voltam, és a hasam is fent volt még, a ctg-k miatt pedig félő volt, hogy a köldökzsinórral van baj, így nem merte megkockáztatni a sima indítást. Mint kiderült, a kislányom nyakán volt a köldökzsinór. ÍGY AZ ELSŐ SAJÁT TAPASZTALAT, AMIT KIEMELNÉK, HOGY NAGYSZERŰ SZAKEMBER KEZEI KÖZÖTT VOLTUNK.

Gyermekágy

Majd átkerültünk a gyermekágyi osztályra. Itt 24 óráig megfigyelés alatt voltam, közben teljes kiszolgálásba részesültem, egy szóra ugrottak a nővérkék. A csecsemősök háromóránként hozták a kislányomat szopizni. A MÁSODIK SZEMÉLYES TAPASZTALATOM, HOGY CSÁSZÁR UTÁN NAGYON ODAFIGYELTEK RÁM, ÉS MINDENBEN SEGÍTETTEK AZ ELSŐ NAP.

24 óra elteltével kikerültem a megfigyelőből és elfoglalhattam a szobámat (kétágyas szobában voltam). Kihozták a lányomat, mert itt az anyukákkal vannak a babák. És a rémálom itt kezdődött. Legszívesebben itt már mindent csupa nagy betűvel írnék! A HARMADIK SAJÁT TAPASZTALATOM, HOGY EGY FÉL NAPOT KELLETT KÖNYÖRÖGNÖM, HOGY A CSECSEMŐSÖK MEGMUTASSÁK, HOGY KELL ELLÁTNOM A BABÁMAT (pelenkacsere, köldökápolás stb.).

kórházteszt kórház szülésA kistarcsai Flór Ferenc Kórház tesztje

A csecsemősök bunkók, unottak és lekezelőek voltak. Egy, azaz egy darab kedves csecsemős nővérrel találkoztam. A szülésznők voltak a csillagok a sötét éjszakában, ők MIND egy kincs volt.

Tovább>>>

A harmadik nap a tetőpontjára ért az idegállapotom, ugyanis kiderült, hogy a lányom súlya rohamosan csökken (3010 grammal született és már csak 2640 gramm volt, bőven a 10 százalék alatt) A legelső nap nézték csak a szopizást, ahol annyit mondtak, bimbóvédő kell. Három napig folyamatosan sírt a babám, majd amikor kimerült benne, elaludt. Senki nem mondott rá semmit. Majd a súlycsökkenés után szopi utáni mérésekre kellett vinnem, ahol kiderült 0 GRAMMOKAT szopizik! (Tehát három napon keresztül semmit nem evett, és csodálkoztak, hogy már véresre marta az arcát.) Elkezdték nagy duzzogva a hozzátáplálást, én meg fejtem neki, mint egy félbolond. SVÉD ETETŐPOHÁRBÓL TÖRTÉNIK A HOZZÁTÁPLÁLÁS, AMI ÚGY NÉZ KI, HOGY LEADTAM A LEFEJT TEJET, ÉS FÉL PERC ALATT BELETUSZKOLJÁK A GYEREKBE ÚGY, HOGY A HÁROMNEGYEDE A NYAKÁBAN LANDOLT. Így evett is, meg nem is. Majd felháborodtak, hogy minek megyek már megint egy fél óra múlva, amikor most lett megetetve. Igen ám, de a gyerek még mindig üvöltött és ette az öklét. Nagy nehezen megetették. 

Csecsemősök

Alig vártam az utolsó napot, hogy a gyerekorvos rámondja az áment, hogy hazamehetünk. Amikor ez megtörtént az egyik csecsemős még egy utolsót belém rúgott.

„Jó lenne, ha otthon szoptatási tanácsadó várná, mert így éhen fog halni a gyerek, mivel nem tud szoptatni!”

Ha üzenhetnék a szoptatásnáci csecsemősöknek, csak annyit mondanék: van egy héthetes, tápszeres, kiegyensúlyozott, 4420 grammos csupa mosoly babám.

Kórház neve: Hetényi Géza Kórház (Szolnok)                     

Szülés időpontja: 2017.08.

Kórház állapota: a szülészet nemrég lett teljesen korszerűsítve és felújítva

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: tiszta

Szülészet/szülőszoba korszerűsége: van labda, bordásfal és kád, de kádban szülni nem lehet, a szülésznők nem vállalják

Az orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: fogadott orvosom és szülésznőm volt. Teljesen meg vagyok velük elégedve.

A gyermekágyi osztályon a szülésznők nagyon segítőkészek és aranyosak. A csecsemősök szót sem érdemelnek. (Tisztelet a kivételnek, azért akadt egy-kettő normális.) Az anyukák lelki terrorban vannak tartva. Nem segítenek, csak a kioktatás megy, ha valamit nem jól csinál az ember. Nem telt el úgy nap, hogy ne sírtak volna az anyukák a csecsemősök viselkedése miatt. TRAGÉDIA!!!

Császármetszés: Apuka császárnál nem lehet bent, de a picit ő látja és foghatja meg először.

Látogatási rend: Látogatás idő van. Apuka a kórterembe nem jöhet be. Egy üvegablakon keresztül nézheti csak a babát. A csecsemősök nem szeretik, ha anyuka kijárkál a látogatókhoz.

Mit kell vinni a baba ellátásához: A babának nem kell vinni semmit, de örülnek, ha saját ruhája és törölközője van. Popsitörlőt elvileg nem is lehet használni, a csap alatt kell megmosni minden pelenkázás előtt.

hány ágyra jut egy zuhanyzó: Vannak két- és háromágyas szobák. Minden szobához tartozik egy zuhanyzó és egy vécé.

van-e VIP szoba: Igen

koszt mennyisége, minősége: Mennyiséggel nincs baj, a minőséggel igen. Jó pont, hogy külön figyelnek az ételallergiásokra.

kommunikáció: Körbenézhettünk mindenhol és tájékoztattak mindenről. (Fogadott orvos és szülésznő.)

kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Persze, még egyszer belém rúgtak a csecsemősök, hogy mekkora szaranya vagyok, hogy nem tudok szoptatni.

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: Gyönyörű lett a szülészet, a szülőszobák olyanok, mint egy magánklinikán, de a csecsemősök miatt annyira rossz élmény lett az egész, hogy kijelentettem, több gyereket nem szeretnék!

Kórházteszt pontszámok:

szülészet állapota: 10

kórtermek állapota: 10

szülőszoba korszerűsége: 10

felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 10

mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 8

orvosok segítőkészsége: 7

szülésznők segítőkészsége: 9

csecsemős nővérek segítőkészsége: 1

kommunikáció, tájékoztatás: 1

tisztaság: 9

ellátás minősége: 7

személyes élmények: 0

E.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?