Szélforgó programajánló Mikulás advent

A hétvégén nyitnak városszerte a karácsonyi vásárok, ünnepi díszbe öltözik a város és már hallani a távolból Mikulás lépteit is.

Idén extra korán, már november 21-én megnyitott Budapest egyik legnagyobb karácsonyi vására a Városháza Parkban. A számos stand mellett idén az Üvegház is várja a látogatókat népzenével, dzsesszel, utcazenészekkel, gyerekkoncertekkel és bábelőadásokkal. Az első adventi hétvége pénteki napján megnézhetitek Marica Téli BáboZooját, szombaton a Tatay Színház Vitéz László meséjét, a Fabula Bábszínház pedig a Kaland a csokoládé úton című előadást hozza el a gyerekeknek. Vasárnap karácsonyi Ringató és Betlehemes játék szórakoztatja a legkisebbeket.

Szélforgó programajánló Mikulás advent

A finn Mikulás minden évben ellátogat Magyarországra is a Finn Kulturális Intézet szervezésében. Idén első alkalommal Budapesten találkozhattok vele november 29-én, vasárnap délután háromkor a Baptista Szeretetszolgálat Deák téri Cipősdoboz Várában. Itt egészen december 18-ig várják a cipősdobozba csomagolt, rászoruló gyerekeknek szánt ajándékokat. Ezután a Nagyszakállú nyakába veszi az országot és számos helyre ellátogat Pécstől Komlóig, Zalaszentgróttól Veszprémig.

Több helyen is lehetőségetek nyílik ezen a hétvégén adventi koszorú készítésére. Ha nem tartoztok a kreatív ezermesterek közé, akik egy cipőfűzből és lufiból is csodás dolgokat kreálnak egy perc alatt, akkor érdemes a közösségi koszorúkészítést választani. Itt hozzáértő segítséggel, a felhasznált alapanyagok árának megfizetése ellenében csodás alkotásokkal térhettek majd haza.

A szentendrei Skanzenben is megrendezik a szokásos adventi hétvégéket. Advent első hétvégéjén megnyitja kapuit a Meseház, ahol a mesék mellett forró tea és sült alma is terítékre kerül. Lehet majd társasozni, megtudhatjátok, hogy milyen is az élet télen a tanyán, és az egyes tájegységek jellegzetes karácsonyfáit is megcsodálhatjátok. Természetesen lehetőség nyílik adventi koszorú készítésére is.

Szélforgó programajánló Mikulás advent

Hagyományteremtő jelleggel indítja útjára adventi programsorozatát a Várkert Bazár. Vasárnap délutánonként karácsonyi hangulat és számos ingyenes program is várja az idelátogatókat. A programok mellett a Hello Wood nemzetközi művészeti program résztvevői által megalkotott gigantikus adventi gyertyákat is megtekinthetitek. Az első hétvége programjai között lesz kézműves műhely, interaktív bábelőadás, az első gyertyát pedig Csukás István gyújtja majd meg az adventi koszorún.

Idén a Mikulás az Alma együttes koncertjével ajándékozza meg a gyerekeket, december 6-án 11 órától a Budapest Kongresszusi Központban.  A zenekar immáron 17 éve számít „megasztárnak” az aprónép körében, számos Fonogram jelöléssel, arany és platinalemezzel is büszkélkedhet. Az észbontó koncertre a legkisebbek, a 0-3 éves gyermekek részére ölbe ülős jegyeket is válthatnak a szülők 500Ft-os áron, kizárólag személyes elővételben, a Belvárosi Színházban (VII. kerület, Dohány u. 1/a.) vagy az előadás napján a Budapest Kongresszusi Központ pénztárjában, a helyre szóló jegy mellé. Információ és jegyrendelés itt.

Szélforgó

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?