Jász-Nagykun Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház, Szolnok

Terhesgondozás

A terhesgondozás egy része a kórházban, másik része pedig a rendelőintézetben történik.

A rendelőintézeti terhesgondozóban elvileg négyszer kötelező a megjelenés - gyakorlatilag, ha van saját orvosod, elég egyszer is, majd ő irkál a kiskönyvedbe, illetve kiadja az igazolást. Nekem a lelkemre kötötték, hogy nehogy megjelenjek még egyszer, mert úgyis annyian vannak…

Amennyiben az orvosodnak nincs ultrahangja, illetve a 12., 16. és 24.  héten a kórházban, időpontot kérve végzik a vizsgálatot. (Két héttel előtte érdemes odatelefonálni.) Hallottam rémhíreket, hogy meddig kell várni, de nekem a leghosszabb, az időpontomhoz képest  háromnegyed óra várakozás volt. Nem lehet a hozzátartozónak bemenni a vizsgálób,a és elég gyorsan lezavarják, viszont nagy képernyőn nézheted a fejed felett a babát. 

Vérvételre lehetőség sajnos csak a rendelőintézetben van, ahol pedig a várakozás időtartama végtelennek tűnik. Cserébe ügyesek a nővérkék, még a legreménytelenebb vénát is eltalálják.

Az NST a legviccesebb része a terhesgondozásnak a térségben. Szerencsés esetben három gép üzemel, amelyből egy már talán az anyukák szívhangját is vizsgálta. Ha kevésbé vagy szerencsés, akkor csak kettő, peches napokon pedig csak egy áll szolgálatban millió kismamára.(Az ok, hogy innen viszik fel a szülészetre is a gépeket.)  Tehát  minimum kétórás várakozásra készülj, hiszen az osztályról is ide jönnek a kismamák, akiket előre vesznek, csakúgy, mint bizonyos orvosok betegeit. Viszont mindig friss infókat szerezhetsz a többiektől. A nővérkék közül az egyik nagyon-nagyon kedves – meg fogod látni, hogy melyikre gondolok.

Elvileg minden hét hétfő délutánján van szülőszoba látogatás, amely a szülésre felkészítést is szolgálja. Délelőtt kell telefonálni, hogy mennyi szülés zajlik, van-e lehetőség látogatni. Én nem jutottam be a 28. héttől a 38-ig.

Szülőszoba

A kórház szülészete az „új” épület 7. emeletén helyezkedik el, aminek érdekessége, hogy szerintem a kórház leglepukkantabb része. Az új szó még az építés idejéből ragadt rá, ám azóta kevéssé sikerült felújítani, szemben a „régi” résszel, ami tehát így újabbá vált. Szóval ne számíts a legjobbakra.

Ennél a pontnál nem fogok tudni teljes képet adni, mivel nekem császármetszéses szülésem volt. A természetes szülésre vonatkozó részek a szobatársaktól, NST-n várakozó társaktól származnak.

A szülészetre való bemenetelkor át kell öltöznöd, a cuccodat pedig egy kis szekrénykébe rakod be, amit majd a műtősök fognak utánad vinni. (A szekrény kb. mint egy uszodai öltözőé, tehát nem fér bele sok.)  Felveszik az adatokat, megvizsgálnak, majd következik az előkészítés. Nem nagyon lehet megúszni a beöntést, és a borotválást.

EDA - ha jól tudom - nincsen, elvileg gáz megoldható, de én nem találkoztam olyannal, aki használta. Az apukák bent lehetnek a szülésnél, de erről nem tudok részleteket. Gátvédelemről megint nem tudok infókat, de szintén mindenkinek csinálták, akivel beszéltem. Van egy alternatív szülőszoba labdával, bordásfallal, de nem találkoztam ott szült anyukával.

 A császárt spinális érzéstelenítésben csinálják, nekem csak jó emlékeim vannak róla. Nagyon kedvesek voltak a teljes a műtét alatt. A babát rögtön odateszik az arcodhoz egy puszira, majd elviszik a csecsemősök és megmutatják apukának. Utána letolnak az osztályra, ahol apuka is bejöhet egy kicsit a posztoperatív szobába, és máris hozzák a babát. Én egyedül voltam a szobában, férjem 2,5 órát tudott maradni velünk, de elvileg csak 15 percet lehetett volna.

8 órát kellett feküdjek, majd a nővérke segített felállni. Fájdalomcsillapítót automatikusan adnak, de szólhatsz is, ha nem elég. A babát mindig hozták, ha felébredt, illetve ha kérted, el sem vitték. Az én kisfiam szinte egész éjjel velem volt, de ha aludtam volna, akkor elvitték volna.

Gyermekágy

Délben szültem és reggel kerültem át a rendes osztályra. Ott már teljes egészében együtt vagy kisbabáddal. Szeretném külön kiemelni, hogy a sok helyen olvashatóakkal ellentétben, szerintem a csecsemős nővérkék (és az ’anyukás’ nővérkék is!) nagyon kedvesek és segítőkészek. Akár éjszaka is bejönnek, segítenek, ha nem tudod mellre tenni, vagy tanácstalan vagy. A szoptatást nagyon preferálják, és bababarát kórház címén erőltetik is. Nem kapnak a babák tápszert, illetve vizet is csak indokolt esetben.

Reggelente van mérlegelés, eltoligászod (nagyon jó, új kiskocsik vannak!) a babát a csecsemőosztályra, ott levetkőzteted, majd megmérik és te visszaöltözteted. Ugyanez a móka este a fürdetésnél is. A nővérek fürdetnek és látják el a köldököt, te öltöztetsz, pelenkázol. Napközben a szobában van egy pelenkázó és ott te köldöközöl, cseréled a benedvesedett alsót.  Szerintem ez első gyerekes anyukáknak (nekem is) nagyon jó, mert mégsem otthon kell belejönnöd az öltöztetésre és pelenkázásba.

Ruhákat és 1-es pelenkát érdemes vinni, mert mindig fogytán a készlet. (Potyka pénteken született és vasárnap már nem volt ruha, illetve csak 2-es pelenkát tudtak adni.) Popsitörlőt nem adnak, ezt is a hazaiból kell megoldanod. A babák rugdalózóban, bodyban vannak és egy párnahuzatba húzott pléd szolgál pólyául.

A szobákat tekintve nem sok jóval tudok kecsegtetni senkit. Van egy egyágyas és egy kétágyas szoba (ami rettenetesen pici), a többiek négyágyasak. Általában két szobára jut egy zuhanyzó. Ez a szobatársaidtól, illetve a másik szobában lakóktól függően tiszta.

Az ágyak borzalmasak. Nagyságrendileg az épülettel lehetnek egyidősek és egy idő után már nagyon fáj benne a hátad, mivel a rugók ki vannak nyúlva.

A császárosoknak ajánlom, hogy vigyenek be egy sámlit, mert sokkal könnyebb felmászni az ágyra, mint a földről rugaszkodva.

A látogatók nem jöhetnek be, csak üvegajtón keresztül csodálhatják az új családtagot, te viszont kimehetsz hozzájuk. Nem tudom, hogy van-e megszokott látogatási időre vonatkozó rend, nem szóltak, ha később jöttek valakihez.

Az étel szerintem nem volt rossz. A répafőzelék kifejezetten finom volt, de ez biztos ízlés dolga. A leves a szokásos, csak a tészta mintájában változik, illetve a császárosok pépes menüt kapnak, ami húsgombócból és köretből áll.

Ameddig bent vagy elintézik az baba papírjait, és amikor mész haza a születési anyakönyvit már át is veheted. A lakcím- és a TAJ kártyát postázzák.

Császárral péntektől szerdáig voltam bent, a többieket három-négy nap után engedték haza.

Összességében nem azt mondom, hogy egy „svarcvald klinik” de sokkal rosszabb a híre a kórháznak, mint amilyen valójában. Az épület felszereltsége elég sokat ront az összképen, de nekem nem maradt semmilyen negatív élményem.

Avee