Krikett terhesnapló terhesség kismama genetikai ultrahang kiderült a baba neme

13. hét

Genetikai ultrahang

A várva várt első genetikai ultrahang hete! Én már annyira izgultam és vártam, hogy menjünk, hogy azt hittem, soha nem jön el a napja. A férjemmel sokat tanakodtunk, hogy mi legyen: sima kórházi ultrahang+ vérvétel, vagy menjünk egy genetikai szűrésekre szakosodott intézménybe. Persze ennek anyagi vonzata is van, mert míg a kórházi 13 ezer forint, addig a másik helyen 35 ezer. A Naggyal a kórházi Down-szűrésre mentünk, ami tulajdonképpen jó volt, csak kb. 2 perc volt az egész, nem volt 4D és nem mondták meg (még tippre sem) a baba nemét.

Persze tudom, anyáink csak a szülőágyon tudták meg, hogy fiú vagy lány babát szültek, de azért a mai fejlett orvosi és diagnosztikai eszközökkel rendelkező világban ez már nem jelent nehézséget. Így ezt a 12 hetet is nehezen várjuk ki, hogy megtudhassuk a babánk egészségességét és persze a nemét. A Nagyot a második 18 hetes genetikai ultrahangon mondták meg, nem is volt kérdés, mert csak a lába közét mutogatta, semmi mást. Persze a babamozin is és az összes hátralevő vizsgálaton ez így is maradt, hiába akartuk az arcát meglesni, nekünk csak a lába köze jutott.

Kiderült a baba neme

Na, de végül úgy döntöttünk menjünk a drágábbra, hátha hosszabban is fogjuk tudni csodálni a babánkat, és lesz olyan aranyos, és azt is megmutatja, hogy fiú-e vagy lány. A hely maga nagyon szép volt és tiszta, igaz, kicsit várni kellett, de ennyi bőven belefért. A vérvételt szinte meg sem éreztem, nyoma sem maradt, az eredmény pedig másfél óra után átvehető. Lett volna, de mi nem vártuk meg, viszont még aznap délután hívtak is az eredménnyel, miszerint egészséges babát várunk (15000:1 a Down-szindróma és 20000:1 az Edwards-szindróma esélye). Ezután mentünk az ultrahang-vizsgálatra, ami annyiban volt nekem csalódás, hogy időtartamban ez se volt sokkal hosszabb, mint a sima kórházi volt anno, de legalább megkaptuk az egészet dvd-n, kaptunk 4D-s képeket is, éééééés megtudtuk a nemét.

Nem titkolom előletek sem, hogy ezúttal kisfiút várunk. Gyakorlatilag nem kéne biztosra venni, de ahogy láttuk az ultrahangon, még nekünk, laikusoknak is egyértelmű volt, hogy ott bizony van valami, ami csak a fiúknak van. Persze azért várjuk a megerősítést a következő ultrahangon is, de azt hiszem, az egész család elkönyvelte, hogy ebből a babából kislány már nem lesz. Engem elsőre kissé sokkolt a hír, az egész családban nincs egyetlen kisfiú sem, így megmondom őszintén, bennem ez az opció fel sem merült. Ezért is kellett pár nap, mire feldolgoztam. Még másnap reggel is,amikor kinyitottam a szememet, az első gondolat, ami belém hasított, hogy: te jó ég, FIÚ!!!

Megbarátkoztam a gondolattal

Aztán mára persze el se tudom már képzelni, hogy ne öcsike érkezzen hozzánk, és alig várom, hogy megismerhessem és a kezemben tarthassam. Persze apuka is a föld fölött 10 méterrel jár, és nem tudja napok óta levakarni az elégedett vigyorát, de azt hiszem, ez érthető is, nagyon szerette volna, ha másodikra sikerül a kisfiú. Persze a kislánynak is ugyanúgy örült volna, de hát nagy vágya volt, hogy egyszer legyen egy kisfia is. Nagy szerencsénkre a lányom az utóbbi időben csak fiús játékokkal játszik, mindene az autók és a garázsok, valamint a kapukon való ki-beállás és parkolás.

A hét másik nagy eseménye a Nagy második születésnapja volt! Az egész család összejött, hogy megünnepeljük a legkisebbet. Szerencsére nagyon jó hangulatban telt, volt torta és gyertyafújás, ajándékok, ünnepi ebéd. Persze mindennek nagyon örült, bár a tortából most is két villával evett, bár már ez is nagy szó, mert általában megkóstolni sem akarja, viszont a gyertyát többször is meg kellett gyújtani, hogy újra és újra elfújhassa. Az ajándékok pedig nagyon jól sikerültek, azóta is mindennel játszik. A karácsony közelsége nem a legszerencsésebb ilyenkor, mindig jól át kell gondolni, miket kapjon és mit melyik alkalomra, de most annyi ötletem volt és van, hogy nem okoz fejtörést az idei ajándékozás (sem).

Krikett

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?