Sokan kérték, igyekszem összeollózni pár jelenleg érvényes konkrétumot a jövőre érvényes szabályokról. Elnézést kérek, csak azt tudom garantálni, hogy amikor ezeket írom, épp ezek a szabályok érvényesek, vagy ezek lesznek várhatóan érvényben, elfogadott és még át nem írt törvények, vagy módosító indítvánnyal rendőrkanyarra késztetett törvényjavaslatok formájában.

“A kormány átfogó szociális intézkedési tervet vezet be, melynek köszönhetően jelentősen nő az emberek szociális biztonsága, közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Az intézkedési csomag legfontosabb elemei között említhetjük az újra három évre emelt gyest, a 3.8 százalékkal emelkedő nyugdíjakat, az átlagosan 1000 forinttal emelkedő ápolási díjat, illetve, azt hogy az emberek kétharmada számára nem nő a gáz ára.” – írta az mfor.hu a minisztérium közleménye alapján. Ugyanebben a cikkben, valamint kéttucat másikban szerepel, hogy várhatóan hamarosan (bár már nem novemberben, ahogy eredetileg tervezték) fogadják majd el azt, hogy  újra három év lesz a gyermekgondozási segély, azaz a gyes –  ezt jelentette ugyanis be Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Ez a hosszabbítás visszamenőleg is érvényes lesz, tehát azokra is vonatkozik, akik most gyesen vannak. Nekik a jelenlegi szabályozás kétéves gyest enged meg. A kormány visszaállítja azt a gyakorlatot, hogy ha egy édesanya visszamegy dolgozni, akkor csak a részmunkaidős, négyórás munkaidő mellett kapja meg a gyest, a nyolcórás munkaidő mellett már nem.

Egyelőre nem tiszta, az ikergyesre figyel-e valaki. A magánbölcsi ára ugyanis nem fog két gyerek után se csökkenni, és tudomásom szerint (ismét pillanatnyi infók alapján) a bölcsődei normatíva csökkenni fog, míg a csanáé befagy. Az önkormányzat persze mindkét esetben segíthet, feltéve, ha akar, és ha van miből.

Az ország 561 bölcsődéjének 25 ezer férőhelyén 32 ezer gyermeket tudnak elhelyezni - és még ez sem elegendő.  Csekély mértékben javítja a statisztikát az országszerte létesített 200 családi napközi és az a 120 óvoda is, ahol a legkisebbeket is tudják még fogadni. A jelenlegi férőhelyek száma azonban még így is 10 ezerrel kevesebb, mint amennyire szükség lenne. A sommás “megoldás”-javaslat szerint (forrás: új közoktatási törvénytervezet, november) ezentúl az óvoda lazán elutasíthat helyhiány miatt 5 évnél fiatalabb gyermeket, nem köteles a “körzetes” három évet betöltöttet (sőt ugye a múltkori módosítás alapján a 2.5 évét betöltöttet...) befogadni, ahogy eddig a jogszabály kötelezte rá, legalábbis a nol.hu értelmezése szerint: “Költségcsökkentő hatással bírna ugyanakkor a tervezetnek az a kitétele, amely szerint „az óvodák 3 éves kortól fogadják a gyermekeket, 5 éves kortól kötelező az óvodai nevelésben részt venni, a gyermekek tankötelezettsége 6 éves korban kezdődik, és 17 éves korig tart.” (..)  Az óvodák pedig megszabadulnának attól az előírástól, miszerint a hároméves kort betöltött gyermeket kötelező volna fölvenni. Ez az előírás egy pár évvel ezelőtti módosítás értelmében már az idén életbe lépett volna, ám az utolsó pillanatban jövő szeptemberre halasztották. Az ok: összességében van ugyan elég férőhely az óvodákban, ám nem ott, ahol valójában kellene. Az új férőhelyek kialakítása és fenntartása – pláne központi bérfinanszírozással – viszont igen drága mulatság volna.”

Már elfogadott törvények:

Lesz részmunkaidő-kedvezmény. Az országgyűlés már el is fogadta a részmunkaidőben dolgozó nők után fizetendő társadalombiztosítási járulék 27 százalékról 20 százalékra csökkentését. Azon mázlistáknak lehet ez jó, akiknek a helyén lesz egy helyettes, akit majd a munkáltató 7 százalékos járulékelőnyért cserébe megtart, ha ő visszamegy dolgozni, és mindkét munkavállaló belemegy a négyórás foglalkoztatásba, vagy ha egyszerűen kettéoszt egy státuszt. Ha ez nem tűnik elég vonzónak (ha én munkáltató volnék, nekem nem tűnne annak), akkor sajnos marad a gyes nélküli hat vagy nyolc óra, vagy négy óra gyessel, járulék-kedvezmény nélkül.

Lesz még 16 százalékos egykulcsos adó azoknak, akiknek lesz bejelentett munkahelye, és lesz bőkezű gyerekkedvezmény az adózásban azoknak, akik képesek élni vele (kell egy bizonyos mértékű fizetés legalább a pár egyik tagjának, különben a család nem tudja kihasználni). Előzetes hírek ellenére marad az alanyi jogú családi pótlék is, mindenkinek. Pont annyi lesz, mint idén, meg tavaly, meg azelőtt.

Közeljövőben elfogadni tervezett intézkedések:

Lesz hároméves gyes, aminek összege a tervek szerint az eddigi összeg marad (hiába van a nyugdíjhoz kötve, ami viszont emelkedik majd januártól), tehát előnyben azok, akik maradhatnak otthon három évet gyesen, mert jól eltartja őket valaki más, vagy tudnak kenyéren-vízen létezni gyerekestül, és van lehetőségük szerény, lehetőleg kisméretű hajlékukat mondjuk lopott fával fűteni a lebukás veszélye nélkül, a többi fűtési mód várható költsége ugyanis momentán kiszámíthatatlan, egy rakás egyéb közfogyasztású jószággal együtt (közlekedés, élelmiszerek, lakhatás, villanyszámla és társai). Kevesebbe aligha fog kerülni bármelyik is.

Egyebek

Óvoda és bölcsőde nem lesz se több, se olcsóbb – üdvözlendő, hogy a készülő törvény alacsonyabb csoport-és osztálylétszámokat határoz meg, de ne feledjük, az abszurdan magas számok sajnos abból jöttek ki, hogy igény van, férőhely meg nincs. Az uniós projektek logikája ezután is csak szabályos férőhely-létesítésre adhat pénzt, működtetésre és fenntartásra nem. A negyven év után nyugdíjba engedett nagymamák adott esetben segíthetnek pár családon, amennyiben a nagymama nem lakik az ország túlfelén, kapcsolata a fiatalokkal jó, és van kedve, energiája unokázni.

A kisgyermekes nők foglalkoztatottsága már most is a legalacsonyabb Európában: a három év alatti gyermeket nevelők alig tíz százaléka dolgozik, ez az EU-átlag harmada. Javítsatok ki, ha tévedek, de sehol sem látom azokat a szabályozási elemeket, amelyek ezen érdemben javítani fognak. A hároméves gyes visszaállítása mindössze beletörődően legalizálja a munkaerőpiaci hátrányt, és a kisgyerekes szülőt legalább nem kényszeríti a sorban állásra a munkanélküli-hivatal előtt, sem csatornatisztításra mondjuk két két és fél eves mellett, közmunka címén. Ez viszont attól tartok, nagyon kevés.

Magánvéleményt  inkább a saját blogomon nyilvánítanék, e poszt kevésbé tárgyilagos befejezésével, tekintve, hogy karnyújtásnyira vagyok attól, hogy akár jól is járhassak – mert tartok tőle, ez így is marad.

Vakmacska