Kivételesen elolvastam az üzenetet, még a jeles dátum előtt 3 nappal. Márton-nap alkalmából hétfő délután libazsíros kenyeres parti, utána lámpás felvonulás a ovi körül, jól hangzik (a kezdő időpont kevésbé, egyelőre fogalmam sincs, a keresztbe-hosszába feltúrt Budapesten át hogy érek én oda, amikor elvileg a munkaidőm a lámpás felvonulás után ér véget), a meghívó végén jön a feketeleves: belépő házilag készített lámpás, otthonról.  Mit csináltam, mit csináltam, azt, amit a Nagy szokott a táskapakolással, rendrakással és nyelvtanleckével kapcsolatban nagyjából minden nap: halogattam.

Apjuk szólt ugyan vagy kétszer (vasárnap persze), hogy te, nézz már utána a neten, ezt hogy gondolják, mert énnekem lövésem sincs, mit kéne gyártani, mentem is, de kinek van szíve pont a Kicsit felállítani a gép elől, aki sikoltozós lelkesedéssel lövi a malacokat halomra az engribördszben, teljes eksztázisban, hogy most már ő is megtanult egész tisztességesen egeret kezelni.  Aztán mikor már kirongyolt lovagosat játszani a kertbe, addigra elfelejtettem: aznap a Négyek legnagyobbját vártuk hosszabb külföldi tartózkodás után, közben a nagyranőtt levendulákat rendszabályoztam az őszi napsütésben, néha rámorranva a Nagyra az említett táskapakolás-nyelvtanlecke-miegymás ügyben. A németkönyvet ráadásul elvitte a cica, hiába kerestük, tán a suliban hagyta és jellemző módon vasárnap délután kettőig egyáltalán nem tűnt fel a hiánya senkinek. Aztán jött a Legnagyobb, elvoltunk, este kilenc után, miután leteremtettem a Nagyot legalább három különféle halogatás miatt, jött az akasztják a hóhért szindróma: jesszusom, a lámpás.

Namármost. Az ilyesmikhez nem árt némi kézügyesség, csakhogy én, ahogy itt többen is tisztában vannak vele, nem kézügyes, hanem kézügyetlen vagyok, nem kicsit, nagyon - na jó, egyes részterületeken sokat fejlődtem,  tisztességes vasárnapi ebédeket és tortákat rittyentek, tudok zoknit stoppolni és pulóvert kötni, de az ilyen pinterestes mizékkel úgy vagyok, hogy a valószínű kimenet a totális beégés. Apjuk kézügyes - nem is akármennyire - de kell hozzá hangulat és idő, hogy valami elkészüljön, és ahogy írtam, minálunk volt pár esemény, ami prioritásban valahogy felülírta a lámpáskészítést.

Valójában a cél ugye az volna, hogy a kisgyermekkel készítsünk együtt. A Kicsi, ha épp olyanja van, szívesen kézműveskedik, más kérdés, hogy egyrészt van önkritikája (dührohamot kap, ha a harmadik-ötödik rajzolt libája is túlhízott bálnára hasonlít inkább), de különben is szívesebben rajzol mágneses táblára, mint  papírra. Ha meg vág-ragaszt, akkor fecnik, miszlikek és rapittyák repülnek a szerjózsa minden irányába, valamint az asztalt, a ruháját és a macskát is fejétől a farkáig ragasztó borítja. Ebből épkézláb tárgy általában csak szakképzett animátor irányításával születik.

Na akkor mi legyen. Este van, millió dolgom volna még, első gondolatom a megúszás: van itt ilyen szép kínai lampion, beleteszünk egy gyertyát - ahá, a születésnapi maradékok mind picikék bele, ha felborul, akkor meg kigyullad az egész. Márton-nap alkalmával mégse kéne felgyújtani az óvodát (van olyan közintézmény, amivel szívesen tenném, de véletlenül sem az ovi vagy az iskola lenne az), ne kockáztassunk. Bár nagy nehezen lelek egy majdnem megfelelő gyertyát, azért ez a "saját készítésű" definíciónak mégse felel meg, hiába vettem saját kezűleg a Sárkány centerben valami szülinapra, és hiába raktam bele sk a gyertyát.

Második megúszás: egy kategóriával feljebb, elővadászom az üveget, amit a Nagy festett ötéves korában,  liba nincs ugyan az üvegen, csak pálcikaember meg tengeri állatok, megpróbálok valami gyertyát tenni bele valahogy, ez nem széles szájú üveg, hosszú-vékony gyertya az nincs, végül kínomban belebököm a megmaradt hetes számgyertyát, az határozottan csücsül a tetején, nem balesetveszélyes, végülis kézzel van festve, meg ha a kanóc még jó, akkor világítani is fog.

Nem, ez sem jó.

A Kicsi csalódott arca lebeg előttem: ő élni szokta az ilyesmit, muszáj hogy legyen valami ennél autentikusabb megoldás. Nettúrás jön (most már senki se lövöldözik zöld malacokat...bár tulképp én is inkább lövöldöznék lámpáskészítés helyett), a legtöbb ötlet megvalósításához kb. egy hét szabadságot kéne kivennem, aztán megvan: liba képeket ragasztani széles szájú befőttesüveg oldalára,  bele az ikejás teamécset oszt jóvan, a Kicsi szája nem fog görbülni, én meg mehetek vasalni.

Persze nyomtatni már nem lehet, alszik a fél ház, kénytelen vagyok szabadkézi ludakat gyártani. Olyanok is. Feszülten lesem a modellnek megválasztott képet, szentségelek a Nagy ócska filcein, amivel színezni próbálok. Ragasztóval nem is próbálom lerohanni az üveget (nekem se megy sokkal jobban, mint a Kicsinek, ráadásul itthon leginkább papírragasztó és pillanatragasztó van, előbbi üvegre nem jó, utóbbi ujjamra ragadva nem jó), felkapom jobb híján a befőtteket jelölő öntapadóscímke-készletemet, azokra rajzolgatom a ludakat. A harmadiknál jövök rá, hogy ha ez itt lámpás akar lenni, talán körbe kéne vágni a dögöket: így három téglalapon maradt szárnyas masírozik körbe három viszonylag tisztességesen körbevágott társaságában: kétségkívül egyedi, a Pinterestre asszem ezt sem fogom feltölteni.

A posztot mindenesetre valamivel gyorsabban írom meg az egészről, mint amennyi idő alatt kiizzadom magát a feladatot: hiába, varga maradjon a kaptafánál. Ismét megállapítom azt is, nem véletlenül tartózkodom bizonyos típusú oviktól-suliktól, ahol, legalábbis úgy képzelem, heti penzum volna valami ilyesmit készíteni.  A sokadikat nyilván már valamivel jobb szintidővel teljesíteném,  de aligha nagyobb lelkesedéssel - nemcsak a Kicsinek, nekem is van önkritikám az eredményt illetően (még ha nem is olyan szörnyű, mint az itt illusztrált próbálkozások). A Nagy kaján tekintetét legalább megúsztam: hogy vihogna most, ha még ébren lenne, hogy nekem is sikerült jól elfelejtenem valami feladatot. De legalább demonstrálhatom, ha valami fontos, akkor megcsináljuk, ha piros hó is esik. Más kérdés, hogy nem bánom, hogy nem osztályzásra megy.

Hogy hogy a búsba érek oda a jeles eseményre, arról változatlanul fogalmam sincs.

Vakmacska

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?