47 éves vagyok, hormont szedek, ezért minden évben járok kontrollra. Két éve voltam mammográfián, és tavaly magánrendelőben mell ultrahangon. Idén kaptam mammográfiára beutalót időpontra, ami persze nem volt jó, de egész rugalmasak voltak, kaptam új időpontot. A vizsgálatra érkezvén minden flottul ment, kedvesek voltak és időben be is hívtak.

Ott egyből előhívták a felvételt az én szemem láttára, még mondták is, hogy szép labda sikeredett a két mellet összerakva, pont ilyennek kell lennie. Jeleztem, hogy magam is egészségügyi dolgozó vagyok, hátha így nyilatkoznak, hogy minden oké-e, van-e rajta valami, de sajnos azt mondták, várjam meg a leletet. Megkérdeztem, hogy mikor számíthatok rá. Azt válaszolták, hogy egy hónap múlva. Erre én: EGY HÓNAP?! Igen, nincs leletező orvos – jött a válasz. 

Nem volt mit tenni, vártam egy hónapot. A napokban elmentem a leletért, persze izgulva, hogy minden rendben van-e (Barátnőmnek volt mellrákja, tudom, hogy bárkinél előfordulhat.) Remegő kézzel adtam be a tb-kártyám, majd mondta a kedves hölgy, hogy áááá, még nincs lelet! NINCS?! És jobb lenne, ha kb. két hét után jönnék újra, de inkább még később. 

Kérdeztem: ha lenne baj, ugye szóltak volna? Erre ő: hát talán akkor visszahívnának ultrahangra, de ha még orvos nem látta, akkor még nem biztos! Ja, és ő  szabira megy. Osztott-szorzott, és az jött ki, hogy az lenne a jó, ha inkább majd csak egy hónap múlva mennék a leletért. Próbáltam mondani neki, hogy ha gond van, addigra bele is halhat az ember lánya… de ezt meg sem hallotta. Én értem, hogy nem ő tehet erről az egészről, de ez akkor is elkeserítő, elképesztő, szavam nincs rá.

Érthetetlenül állok az egész előtt! Továbbra is izgulok, hogy minden rendben találjanak. És elgondolkoztat az a tény, hogy fizetek nem kevés tb-t és ezt kapom. Szerintem legközelebb elmegyek magánrendelőbe, ahol fizetnem kell, de azonnal leletet kapok. Mint tavaly a mell ultrahangon. Legalább nem kell két hónapot izgulnom azon, hogy egészséges vagyok-e.

háromgyerekes anya 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?