kórházteszt szülés

Kétgyermekes anyuka vagyok. 2015 augusztusában szültem a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban. Az osztályt feltérképezni már volt szerencsém korábban, mert a 32. héten befektettek a kinyílt méhszájam miatt. Szigorú fekvésre voltam ítélve. Ekkor találkoztam, ismerkedtem meg az osztály orvosaival, nővéreivel, mivel első gyermekem Debrecenben született. Két hetet feküdtem bent, egyik orvos hazaengedett volna, a másik ezt megvétózta. Azt vettem észre, hogy nincs köztük egyetértés. A két hét alatt semmilyen vizsgálatot nem végeztek, egyszer vettek vért és ennyi volt. Megjegyzem, nem görcsöltem, nem keményedtem, semmi panaszom nem volt azon kívül, hogy 2111-es volt a méhszáj érték. A kaput az tette be nálam, mikor két hét után kitalálták, hogy megemelik az ágyamat. Két fadarabbal. Ekkor saját felelősségemre távoztam.

A terhesgondozás alatti vizsgálatokkal meg voltam elégedve, kivéve, amikor a 32. heti vizsgálat után elkezdtem vérezni, olyan „finoman” vizsgált az orvos. Amikor szülni mentem vissza, mindenki kedves volt velem, éppen az egyik legjobbnak nevezett szülésznő volt az ügyeletes, és az a doki, akinél magam is születtem. Minden tökéletes volt, 40 perc alatt túl voltam az egészen. A szülésznő valóban a legjobb, nála jobbat nem kívánhattam volna. A szülőszoba hagy maga után kívánnivalót. Öt ágy van egymás mellett, hatalmas, magas ágyak, úgy kell fel- és lemászni róla, ami valljuk be, szülés után, gátmetszéssel kicsit sem kellemes. A megőrző is ötágyas. A szülőszoba berendezése régies, kb. a 90-es évekből valók a bútorok. Lent az osztály sem egy luxus. Öt- és kétágyas szobák vannak, illetve két fizetős egyágyas szoba (30.000 Ft). Én egy kétágyasba kerültem, remek szobatárssal. Mindegyik szobához tartozik mosdó, zuhanyzóval, vécével. Nem a legjobb, de elmegy.

A nővérek nagyon kedvesek voltak, bár engem már ismertek, és akkor éppen barátnőm is ott dolgozott, úgy is álltak hozzám a többiek, hogy én az ő barátnője vagyok. A csecsemősök. Mint mindenhol, itt is változó, megtalálható a kedves, lelkiismeretes és a munkahelyet tévesztett is. A látogatási idő 15.30-tól 20.00-ig van, ezidő alatt bejöhetnek a hozzátartozók a társalgóba. A babát szigorúan üvegen keresztül nézhetik. Kivétel, ha nincs szobatárs, mert akkor megengedik, hogy bejöjjön a család a szobába, és megnézzék a babát. A baba egész nap velünk van, ha kérjük, estére elviszik őket, és csak ha ébred, akkor hozzák be. Mondjuk a járkálástól pihenni nem igazán lehet, így mindegy, ha veled marad. Összességében nem volt rossz, csak jó élményem van a szülésről (bár nyilván a rövid vajúdás miatt is) és magáról az intézményről. Ha szülök még, akkor is itt fogok, és már azt is fogom tudni, hogy kinél szeretnék.

10-es skálán én egy 6-ost adnék.

Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu

szülés ideje: 2015 augusztus
pontszám: 10/6

A.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?