34. hét

Az elmúlt hét csodálatos volt, végre Londonban is esett a hó. Imádom ezt a fajta téli időjárást, lehetséges, hogy előző életemben valami havasi jeti voltam. Öt egész nap, végig hóeséssel. Sajnos szombatra odalett mind. Viszont addig ritkaságszámba mentem a mosolygós arcommal, engem ez az időjárás mérhetetlenül feldob. Szóval egy percig sem panaszkodhattam.

Ha már az elmúlt hét, hétfőn hirtelen bedobtak egy előadássorozatba, amit elég jól struktúráltam, de nagyon jól megmutatta a hiányosságaimat is. Nem szeretek nyilvánosság előtt beszélni – bár ez is tanulható –  főleg a szakszavak memorizálása nem megy túl jól, tehát hiába használok valamit, nem biztos, hogy a pontos szakmai terminológiát/kifejezést tudom rá. A napi egyórás előadásra minimum 3-4 órákat készültem. Miközben ez volt az utolsó hetem a munkahelyen bent, szerdától itthonról dolgozom. Viszont a távoli előadástartás még nem az én világom, pénteken bementem inkább ott előadni.

Mivel mindig van az ilyenekről visszajelzés, pozitívan jött ki a napok tematikus felépítettsége, negatívumként persze az, hogy nem tudtam párban programozni velük. De összességében jól sikerült.

Nézését meg járását...
 

Cégünk havi szinten biztosít számunkra masszázst, nagyon jólesett minden porcikámnak. Kivéve a térdemet. Van bizonyos pozíció, amitől befájdul a térdem, már 20 éves koromtól ilyen. Na, a masszázsszéken ülve ez biza előjött. Szokásos módon ez is genetikai eredetű, műteni ugyan nem kell, kaptam rá korábban gyógyszert, viszont azt most terhesen nem szedem.

Pont múlt héten gondolkodtam azon, hogy amikor a fiammal voltam terhes, ilyenkor már erősen beütött a pingvinjárás. Ez most sehol, a kisasszony feje még mindig fenn van. Talán most már kezdem kicsit jobban érezni a súlyt, lassabban megyek, de a szokásos pingvinjárástól még bőven messze van.

Fura módon most nem vizesedek. Remélem, így is marad, a fiunknál ilyentájt már alig jött rám a cipő.

Csípőjének a ringását...
 

A pocakom viszont hatalmasra nőtt. Már egy hét alatt is. Bár a pingvinjárás még sehol, jócskán le kellett lassítanom. Újra előkerült a fiamnál a babakocsi is, enélkül már nem mertem itthonról elindulni vele.

Érzésre valami hatalmas bálna testem lett, lehet ez az egy hét itthon ennyit jelent, de mintha sokkal gyorsabban ment volna végre a folyamat. Mármint nehézkes felkelni az ülésből, húz a hasam lefele. Nem panaszkodom, félre ne értsetek, szimplán csak meglepődtem magamon.

Alkot a család, a szerepek felcserélődtek
 

A férjem átvette az uralmat a konyha felett. Miközben ő tolja továbbra is a diétáját, készül arra az időszakra, amikortól rendes étkezéssel, de egészségesebben fogunk táplálkozni.

Kísérletezik. A nyúl szerepét ezennel én töltöm be, rajtam próbálja ki ugyanis a szénhidrát-csökkentett receptjeit. Márpedig tudja, hogyha olyan ételt készít, akkor ahhoz mérten kevesebb inzulint adok, sőt van, mikor nem is adok. Eddig még mindent megettem, pedig kirakatban kéne mutogatni, olyan válogatós vagyok. Főleg zöldségek terén. A mai menü rántott grillsajt volt salátával. Majd diabos diós szelet. Mennyeire sikerült.

Repertoáron van még az avokádó, a retek, a mozzarella, mindenféle fehérjedús ételek, bab, lencse, zöldbab, ilyenek. 

Hétvégén ő volt az, aki kivitte a fiunkat játszótérre, ennek örömére én összeszereltem a kiságyat. Persze otthonról rögtön jött az oltás, miért én szerelek. Hát azért, mert a kiságy kb. 8 kiló, és nem szalad el, ellentétben a fiunkkal, aki 15 és sokszor már el sem tudom kapni. Ezért.

Úgy szép az élet, ha zajlik...
 

Van, mikor el kell engedni dolgokat. Aztán van, mikor mégsem. Jó okom van ragaszkodni a kórházamhoz, mégis úgy hozta a sors, hogy felmerült, bele kell törődnöm, hogy lehet, mégsem ott szülök, ahol úgy volt, hogy szülök. Pont aznap nincs anesztes. Hogy mi? Na, ne már, nehogy ezen múljon. Pedig egészen hétfőig úgy nézett ki, hogy ezen el fog bukni az egész. De végül lett, így ennyivel is kevesebb a stressz a vállamon.

Nem véletlenül akarom ezt a kórházat. Ahogy hallom, a csecsemősök vérprofik, még második, sokadik gyereknél is tanul az ember tőlük. Az ellátásra meg panasz nem lehet. Elkészült az ottani kiskönyvem is, vérvétel után azonban egy kissé beszédültem. Rendszeres véradó voltam korábban, ezért meglepett a dolog, de hamar jobban lettem.

Vasárnap megint baba-mama expo volt. Vicces volt látni az elsőbabásokat, ahogy összevásárolnak mindent. De tényleg mindent. Ilyen-olyan hintaszék, babaülés, tündi-bündi kisruha horror árakon, babahordozó-takaró, babafészek, babakocsik, kiságyaknál határ a csillagos ég.

Amiért mentem, azt nem találtam, kisméretű bimbóvédők voltak csak, fürdőlepedőből egy sem volt, ami tetszett volna, pelenkázó-alátétet nem is láttam, bár az talán még jó lesz, ami volt. Egyedül egy jobbféle zöldséghámozó meg egy takaró került a kosárba. Szeretném, ha minden gyerkőcnek lenne egy saját kis takarója. Egy kisebb sarokban a fiunk is örömét lelte a játék gőzmozdonyokban, ott töltöttük el a legtöbb időt. Mondjuk így kissé nehezebb volt nézelődni, de mint írtam, semmi sem volt igazán, ami megkapta volna a szemem.

Elintéznivalók
 

Annyi minden elintéznivaló van még. A héten jönnek a falat kibontani, és újra gipszkartonozni a nappali egy részében. Pakolással is úgy érzem, sehogy nem állok még. Lehet, kiveszek végül szülés előtt pár napot, úgy érzem, szükség lesz rá.

Alapesetben ugye innentől számítva még jó egy-másfél hónap lenne a szülésig, nagyon fura, hogy nekünk már csak két és fél hét van hátra. Fura erre felkészülni is. Hiába tudja a kisfiam is, hogy testvére lesz, mégis nagyon más lesz. Próbálom majd persze a fiam a lehető legtöbb dologba belevonni, hogy úgy érezze, ő bizony nagyon fontos személy, nagyon szereti, ha ügyes volt valamiben, és mi dicsérjük, remélem, ez majd segít.

Tildy

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?