Biztosan van, aki soha, semmilyen körülmények között nem ad sült krumplit és egyéb fagyasztott ételeket a gyereknek, de abban is biztos vagyok, hogy a legtöbbünk került már olyan helyzetbe, amikor moströgtönazonnal kellett ételt varázsolni a gyerek elé. Ilyenkor – némi bűntudattal fűszerezve – elővesszük a mirelit sült krumplit, a panírozott dinókat, az olajat és a fritőzt/serpenyőt, és kisütünk egy adagot az éhes szájaknak. Próbálunk szemet hunyni afelett, hogy az étel tocsog az olajtól, még akkor is, ha megpróbáltuk felitatni a fölösleges zsiradékot.


sült krumpli olaj nélkül

A sült krumpli rengeteg gyerek kedvence, a mieinknek is, ám van pár kellemetlen mellékhatása: a forró olajban sülő bármi nehéz szaga megüli a konyhát vagy a lakást, egy méretes fritőz takarítása meglehetős rémálom - a szerkezete miatt általában nem lehet szétszedni, egészben pedig vízbe meríteni nem ajánlott. Fritőzből, serpenyőből kiönteni is művészet a már elhasznált zsiradékot, nálunk rendszeresen landol a konyhakövön némi nehezen letakarítható mennyiség. Ráadásul akkor még ott a következő gond: mi legyen a használt olajjal? Egy idő után nem egészséges újra sütni vele, ha pedig sokáig áll, elkezd romlani-büdösödni is. Ha viszont nincs használt sütőolaj, akkor probléma sincs – nyilván ezért kísérleteznek a zsiradékmentes sütéssel az innovátorok, és így alkották meg az AirFryert, amit a Philipstől kaptunk tesztelésre.

A készülék azzal kecsegtetett, hogy a sütéshez nem kell olajat használnunk. A modern – amúgy külsőre is igen csinos – AirFryer forró levegővel süti meg az ételeket, tehát amellett, hogy nem lesz büdös az egész konyha, egészségesebb ételeket tudunk készíteni, és nem kell felhasználnunk egy flakon olajat az ebédkészítéshez. Illetve nem kell a használt olajjal később hulladékudvart vadászni.

A formatervezett tesztkészülék fehér színben érkezett, a gyerekek pedig azonnal nekiálltak szétszedni. Ez a művelet nem tartott tovább néhány másodpercnél, tekintettel arra, hogy mindössze egy mozdulat kivenni a fiókot, és a benne lévő ételkosár is egy pattintással leválasztható róla. Együtt tettük bele a fagyott krumplit, a készülék tetején lévő tárcsán beállítottuk 200 fokra a hőmérsékletet, az időzítőt pedig 16 percre tekertük. A masina halkan zümmögni kezdett, majd pár perc múlva éreztük a krumpli illatát. Félúton kihúztuk a fiókot, megráztuk a krumplikat, és visszatettük őket melegedni. Amikor lejárt az idő, a kosárkából kiöntöttük az arany színű krumplihasábokat, és a helyükre néhány dinót helyeztünk. A hőmérsékletet lejjebb vettük kicsit, és belőttük a javasolt időt. A gyerekek alig bírták kivárni, hogy elkészüljön az ebéd, ott sertepertéltek a konyhapult előtt.


formatervezett légsütő

A dinóknak és a sült krumplinak egész más íze volt, mint hagyományos módon készítve: a tömény olajíz helyett meglepő módon a krumpli ízét tökéletesen fel lehetett ismerni. Ugyanígy készítettünk később sült csirkecombot is, ami – bár egy kicsit szárazabb volt, mint sütőben sütve – szintén igen ízletes lett. Nem csak fagyasztott krumplit lehet készíteni benne egyébként, saját készítésű krumplit is süthetünk benne, bár ekkor egy kis olajra is szükség van a leírás szerint.

Külön pluszpont a tisztíthatóság: a fiók és a kosár a tapasztalatok szerint alig koszolódik, de mosogatógépbe is betehető, ami sok időt megspórol az általában időszűkében lévő háziasszonynak. A vezeték pedig a készülék hátába bújtatható, így nem tekereg a konyhapulton a fölösleges rész. A dobozban receptfüzet is található hasznos tanácsokkal – igaz, angolul –, amit egy mesterszakács írt, kifejezetten az AirFryerhez. Ezeket nem próbáltuk ki, csak fagyasztott ételekkel kísérleteztünk.


könnyű tisztítani

Az árán kívül minden tekintetben elégedettek voltunk a készülékkel, reméljük, a karácsonyi hal készítésénél sem vallunk kudarcot és nem égünk le az anyós előtt.

Akinek nincs lehetősége forró levegővel sütni, és olajat használ, néhány jótanács a használt olajtól való megszabaduláshoz: vécébe, lefolyóba, mosogatóba önteni kifejezetten tilos: egyetlen csepp is iszonyú mennyiségű vizet (kb. ezer liter) szennyezhet el. A vécé eldugulhat tőle, de a kerámiáról vagy egyéb felületről se könnyű levakarni. A talaj se nagyon szereti: ha növényeket szeretnénk a kertben, ne locsolgassuk szerteszéjjel, akkor már inkább némi friss macskaszar, alommal együtt.

Marad a szelektív gyűjtés: spéci kuka nincs, csak hulladékudvarokban lehet leadni, az pedig nincs minden sarkon. Zuglóhoz, Kőbányához viszonylag közel található egy, ám nem egyszerűen megközelíthet őhelyen, az Élessarok egyik zugában. A környezettudatos fogyasztó becsörtet (autóval, leginkább, a busz arra nem jár), egy kis faházféléből (nyáron 42 fok, télen 10), kijön egy nő (nem cserélnék vele), és átveszi az ilyen-olyan pillepalackba, mosószeres flakonba töltött olajat, ha addig ki nem borult a kocsiba az egész. Ha nincs a közelben hulladékudvar, segíthet a MOL is: ingyenes gyűjtőedényt ad, és egy tankolás alkalmával le is adhatjuk a cuccot a kijelölt helyeken.

Sajnos a lakosság által használt olajnak csak kis része kerül a hulladékudvarokba, vagy lerakóhelyekre, jelentős mennyiség a lefolyókba vagy a szemétbe kerül – figyelmeztet a MOL is, miközben szelektív gyűjtésre biztat minket. A csővezetékek falára lerakódva a csatorna dugulását okozza, a háztartási szemétbe öntve pedig nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban. Legrémesebb, ha élővizekbe jut: tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket.

Tünde, Vakmacska