Az életem úgy alakult, hogy a fiam négyéves volt, amikor elváltam. Ám nem sokáig „élveztem” a gyermekét egyedül nevelő státuszt. A második férjem révén aztán hétvégi, kétgyerekes anyukává váltam. Az ő fia egy évvel volt idősebb az enyémnél. Jöttünk-mentünk a világban élveztem, hogy már olyan nagyok, hogy mindezt megtehetjük. Ám az én párom egyre csak arról álmodozott, hogy neki egy kislány is kellene… Majd négy évig nem álltam kötélnek. Több okom is volt, illetve kifogásom.
Abban az időben erős dohányosok voltunk: én napi egy, a párom két doboznál tartott. Azt mondtam: nem szeretném, ha a gyerekünk cigivel a szájában születne. Aztán volt még egy egészségügyi aggályom is ugyanis a fiam után nem sokkal, /éppen 8 hónapos, a névadójáról le is maradtam…/ méhszájplasztikán voltam. Ez a kis „szépészeti” beavatkozás azt vonja maga után, ha esetlegesen szülésre adnám a fejem, nehezen tágulnék. Ezek tudatában a maradék bátorságom is elszállt, mivel híresen nehezen tágulós fajtából származtam egyébként is, nem kéne ezt fokozni.
Viszont ebben az időben telefonon beszéltem egy volt szomszédommal, és boldogan újságolta, megszületett a második gyermeke, a fia után lánya lett és epidurálisan szült. Az valami csoda – áradozott, ahogy leszállt a szülőágyról, akár rögtön újra szült volna. Nos, ez kezdett érdekelni. Annál is inkább, mivel a párom egyik napról a másikra letette a cigit – persze nekem is le kellett… Így szinte minden akadály elhárult, indulhatott a babaprojekt! /Megjegyzem, azóta sem dohányzunk!/ Annak rendje és módja szerint természetesen orvost váltottam. A Péterfy utcai kórház lett a nyerő. Duplán bizalmat szavaztam a dokinak, lévén ő volt többek között, aki ebben az időben Magyarországon az elsők között bevezette ezt a fajta szülési módot (mindez 1990-ben történt). S egész véletlenül még a vezetéknevünk is egyezett.
Ismételten a félidőig, míg meg nem mozdult a babám, tartott a hányingeres korszak… Természetesen most sokkal tudatosabban éltem az életem, annál is inkább, mivel 31 éves voltam, és az előző terhességemnél bizony rekord súlyt döntögettem /22 kg/. Ebben az esetben csupán 9 kg volt a vége!
Nos, elérkezett a minden tekintetben zökkenőmentes terhesség vége. Az előzményeimet figyelembe véve /7 hónapra halva szülés/ ezt a terhességemet is veszélyeztetettnek nyilvánították. Ami többek között azt is jelentette, hogy a terminus vége előtt egy héttel itt is beköltöztem a kórházba. Így a spontán szülés, mint olyan, örök álom maradt. Mivel május 10-re voltam kiírva, ám a dokimnak éppen ballagási programja volt, így megszavaztuk a 9-ét! Mint kiderült a győzelem napját választottuk akaratlanul is! Reggel 8-kor, már a szokásos előkészítések után, bekötötték az infúziót, rákapcsoltak a gépre, és vártuk az első fájásokat. Majd a gerincembe megkaptam az úgynevezett próba adagot az érzéstelenítésből. Minden szép és jó volt kb. fél óráig! Majd a mai napig nem derült ki, mi okból nem hatott, de miután beadták a rendes adagot, mintha inkább egy fájásgenerátort kapcsoltak volna rám. A bajt még tetézte, hogy bizony tágulni nem voltam hajlandó a kívánt szintig, amin persze nem csodálkoztam.
Egyszer csak a dokim azt mondta – szóljak, ha jön a következő erős fájásom. Én naiv szóltam! Abban a pillanatban ő besegített a természetnek. Azt hittem, elájulok a fájdalomtól, de szerencsére meglett az eredménye, mert úgy sikerült a kézzel való tágítás, hogy már csak a szülés volt hátra. Szerencsére a harmadik nyomással kint is volt a pici LÁNYOM /3.60kg, déli egy órára/, mert a negyedik nyomásra már nem lett volna erőm, a végére értem… Ahogy ebben az időben már bevett szokássá vált a köldökzsinór elvágása előtt, úgy véresen maszatosan, én úgy éltem meg, mint akire egy liszteszsák ráborult, a hasamra tették a lányomat és boldogan mondták, lány lett! Ugyanis akkor még nem lehetett megtudni előre a nemét.
Ahogy rám ültették a bébim, én csak az orrára voltam kíváncsi, de nagyon: mekkora? A neme másodlagos volt abban a pillanatban! Ugyanis az én páromnak nem éppen pisze orra volt. A barátai sokat cukkoltak is a terhesség alatt, mondván nagyon sajnálnak engem, mert nagyon nehéz szülésem lesz! Mert ez a gyerek orrfekvésű! Boldogságom határtalan volt, miután láttam, hogy szép, pici orra van. Az már csak hab volt a tortán, hogy a párom kívánsága is beteljesült: tényleg lánya lett! Bár szerényen mindig azt mondta, ez nem volt kérdéses – tudta mit csinált!
Mivel az apás szülés sem volt elterjedt abban az időben /páromat ismerve nem is lett volna opció, nem biztos, hogy túlélte volna/, így a szülőágyon a kezembe adták a házi telefont, és éppen azt kezdtem ecsetelni a férjemnek, hogy bizony nem egy szép babánk lett, de legalább lány! Kiderült, ő már meg is nézte a fiammal együtt, és természetesen áradozott, hogy dehogynem! Az orvos is meghallotta, és megfenyegetett, ha nem vonom vissza ezt a kijelentésemet, visszadugja! Naná, hogy visszavontam!
Miután őt is letisztogatták, mint annak idején a fiamat, megnyugodtam: tényleg szép. Azóta meg csak egyre szebb. Ebben a kórházban akkoriban már bevezették a baba-mama szobákat, ahol együtt lehettek az anyák a picivel. A sors úgy akarta, hogy nekem már nem jutott ilyen, őszintén mondom, ismételten nem bántam. Bár most olyan csodálatosan varrt a doki, hogy másnap már mint a cövek, de nekem szükségem volt a regenerálódásra, a viszonylagos pihenésre. Minden tiszteletem azoké, akik frissen szülten a babájukkal együtt vannak – én kiegyeztem a négyóránkénti láthatással abban a pár napban.
Viszont az valami csoda volt, ahogy a lányom megfiatalított, energikussá tett ismét! Igaz, a két szülésem között eltelt kilenc év, de én csak a pozitív hatásait éreztem. Hálás vagyok a sorsomnak, /és a rábeszélőmnek/, hogy megadatott fiús/lányos anyának lennem. Minden percét élveztem, és kívánom mindenkinek ezt a csodát. Visszatekintve olyan gyorsan elrepült ez az idő! Most már végre a nagyiság varázsát élem! Mert igaz a mondás:
„Az unokák isten ajándékai, jutalmul, hogy szülő voltál”
Margit
Olvass még szüléstörténeteket - és írj te is!
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
