család segítség

A családi felállásunk: három gyermekem van, jelenleg én dolgozom, a férjem pedig gyeden van húsz hónapos fiunkkal. A nagy már iskolás, a középső ovis. Elég hektikus tud lenni az élet nálunk, vagy úgy is jellemezhetném: boldog káosz. Amire szerintem nekünk és a hozzánk hasonló családoknak szüksége lenne, az a hatékony segítség. Mit értek ez alatt?

Anyukám a szomszédban lakik. Gyakran átjön, hogy elvigyen magához egy-egy unokát. Ami persze segítség. De nem kérdezi meg, hogy melyiket, azt viszi, akihez kedve van. Nekem az lenne jó, ha azt vinné, aki épp unatkozik, nyűgös, aki épp egyszemélyes törődést igényel, de nem panaszkodhatok, vagy nem hozhatom ezt fel a gyerekek előtt, hiszen a mami segít. Jellemzően a nagyot szereti elvinni, aki már segíteni tudna nekem is, és aki magában is elvan. Valahogy az ötéves fiút vagy a húsz hónapos energiabombát nem túl gyakran igényli. 

Vagy egy másik példa: 

Szülés után többen is hoztak nekünk főtt ételt. De nekünk pont nem kajára lett volna szükségünk, hanem arra, hogy valaki kiteregessen, vagy elugorjon a boltba. De a lelkesen beállító jóbarátot csak nem lombozom le azzal, hogy nem fogadom el a negyedik tál levest, hanem inkább lemosatom vele a kocsit. Vagy csak én vagyok túl finomkodó?  

Vagy egy harmadik eset: 

Szülinapi bulit szervezek az egyik pulyának. Nagy szükségem lenne valakire, aki segít kitakarítani. Erre anyósom tortát süt, és eszébe sem jut, hogy beugorhatna takarítani, pedig azzal valóban segítene. Ha szólok, hogy „inkább légyszi a padlót takarítsd fel”, akkor feszültség alakul ki, mert ő tortát akart sütni szeme fényének, és ő csak segíteni akar ezzel. 

Ha ezt a témát felhozom, akkor mindenki legyint:

„Örülj, hogy legalább valaki segít! Örülj, hogy ott vannak a nagyszülők! Bezzeg én egyedül vagyok!”

Értem én, hogy hálásnak kell lennünk minden segítségért, de vajon csak kommunikáció kérdése, hogy hatékony segítséget kapunk-e? Vagy ez generációs probléma?  Csak az én környezetemben fordul ez elő állandóan? Mások hogy oldják meg, hogy azt a segítséget kapják, ami valóban segít, és ne olyasmibe akarjon beszállni a család vagy a barátok, ami nem viszi előbbre a szekeret?    

A.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?