Tizennégy éven aluliaknak ingyenes a belépő a hétvégétől egészen december 24-ig a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol amellett, hogy a hétvégén a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek, megnézhetik a nemrég érkezett, cukiságfaktorral bőven rendelkező vombatokat: Mollyt és Wallyt.


Fotó: Bagosi Zoltán, Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

December 3-án és 4-én, 9 és 15 óra között a Mikulás – segítő krampuszai társaságában – feldíszített elektromos kisvonaton járja be a kert sétaútjait, s a gyermekeknek természetesen apró ajándékokkal is kedveskedik. Aki szeretne, közös képet is készíthet a Mikulással.

Most hétvégétől december 24-ig az Állatkert jelentős kedvezményekkel is igyekszik csökkenteni a családok terheit, hiszen ebben az időszakban a 14 éven aluli gyermekeknek díjmentes lesz a belépés. A kedvezményes időszak jó alkalmat teremt arra is, hogy a Tasmániából nemrégiben érkezett, lényegében adventi újdonságnak számító két vombatot is minél többen megtekinthessék. Ilyen állatokat ugyanis utoljára majdnem negyven éve mutattak be Magyarországon, ráadásul a többi európai állatkertben is csak elvétve fordulnak elő. Olyan állatokról van tehát szó, amilyeneket a magyar emberek többsége még sohasem láthatott elevenen.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert