10. alkalommal rendezik meg segíteni vágyó gasztrobloggerek és egy kiváló alapítvány a jótékonysági sütiárverést. A sütemények vasárnap kerültek fel a Segítsüti honlapjára, és szerdán délután 4-kor zárul a licit. (Amin egyébként állandó szerzőnk, Zsuzsi főz egy tortáját is meg lehet szerezni, az ő bejegyzését és receptjét itt és itt lehet elolvasni!)

Ez alkalommal a Suhanj! Alapítványt (www.facebook.com/suhanjalapitvany),  rajtuk keresztül a sérült és fogyatékos gyerekeket és az ő sportolási lehetőségeiket támogatják a felajánlott összegből különböző sporteszközök vásárlásával.

A Segítsüti akciónak állandó támogatója vagyok, hol közvetlen felajánlással, hol licitálással. Még nagyon picik voltak a gyerekeim, amikor az első akcióról olvastam egy blogon. Imádok sütni, imádok új recepteket kipróbálni, nekem a 30 különlegesebbnél különlegesebb süti igazi földi paradicsomnak bizonyult (Legkésőbb a licit végén a gasztrobloggerek közzéteszik a süticsodák receptjeit is!). Az első néhány alkalommal a támogatott szervezetek különböző kórházak, klinikák koraszülött osztályai voltak, ami szintén szívemhez közel állt, mivel az én gyerekeim is koraszülött osztályon kezdték „pályafutásukat”. Az azóta támogatott többi szervezet mindegyike szintén (valamilyen szempontból hátrányos helyzetű) gyermekeken segít.

Talán kevesen tudjátok, hogy az akcióban befolyt pénz nyomonkövethető a honlapjukon, a támogatott szervezetek minden esetben tárgyadomány(oka)t kapnak, melyek beszerzéséről a számlabizonylat szintén felkerül az internetes oldalukra.

Jó hír azoknak, akiket esetleg elriasztanak az egyes sütik alatt látható (szerencsére néha igen magas) licit összegek, hogy a Segítsüti honlapján található ajándékboltból is vásárolhatók igen kedves dolgok, melyek árának egy része szintén az aktuálisan támogatott szervezet számára gyűjtött összeget növeli.

Ha pedig az ajándékboltból sem sikerült választani, közvetlen támogatással (átutalással) is lehet segíteni.

Ezzel együtt szerintem licitálni a legjobb, hihetetlen izgalmas tud lenni, amikor (főleg a licit végén) fél percenként az ember frissíti a böngészőt, hogy vajon még mindig övé-e a hőn áhított süti. Szerencsére akkor sincs gond, ha mégsem, a legtöbb gasztroblogger vállalja, hogy a második/harmadik helyezett licitálónak is elkészíti a finomságokat, ha a licitálók elküldik az alapítványnak a licit során általuk felajánlott összeget.

Tehát licitre fel tizedjére is!

 

Amoni