hemangióma tűzfolt

Egy olyan betegségről szeretnék írni nektek, ami egyre gyakoribb, de még az orvosok, védőnők is eléggé a homályban tapogatóznak a felismerés, kezelés szempontjából.

Kisfiam születése után körülbelül egy héttel a bal szemöldökén egy piros folt kezdett el kialakulni, amit a védőnőnk észre is vett, és megállapította, hogy tűzfolt. Természetesen a doktornőnk is megnézte, ő is hasonlóképpen vélekedett. Viszont ahogy teltek-múltak a napok, a foltocska egyre erősebb lett és növekedett. Elkezdtünk aggódni, hogy most ez normális? Jeleztük is a védőnőnek, orvosnak, sőt, a családomban a nővérem is orvos, neki is.

Mindenki nyugtatgatott ne aggódjunk, ez el fog múlni, tűzfolt. Természetesen én nem nyugodtam meg, elkezdtem utánajárni a dolgoknak, interneten böngésztem, fórumokat olvastam, és hogy, hogy nem, szembe jött velem, hogy ez valószínűleg hemangióma. Ez egy jóindulatú érdaganat, mely a test felszínén is előfordulhat, illetve a belső szerveken is. A közösségi oldalon is találtam egy ilyen jellegű csoportot, rögtön be is léptem, hogy tüzetesebben körbe járjam a témát. Szerencsére nagyon segítőkész közösségre találtam, ahol egymást is támogatják a szülők.

Ekkor a kisfiam szemöldökén a folt már kezdett akkora lenni, hogy a bal szemecskéje éppen, hogy kisebb lett. Itt már nagyon aggódtunk, annak ellenére, hogy mondták, elmúlik, gondoltam, csak nem normális, ha már az egyik szeme kisebb?! Arról nem is beszélve, hogy mindenfelé kérdezgették, mi történt vele? Megütötte…? A csoportban ajánlották az ország legjobb specialistáját, akit rögtön fel is hívtam telefonon. Először két hónapra (!) akartak időpontot adni, majd mikor mondtam, hol van a hemangióma, és hogy növekszik, mondták, hogy menjünk másnap. Így hát Szegedről Pestre egy majdnem két hónapos bébivel el is indultunk.

A doktor úr nagyon kedves volt, és mondta, hogy nagyon jó, hogy jöttünk, mivel a vizsgálat után biztossá vált, hogy a hema növekszik, és akár a szeme is veszélybe kerülhetett volna, ha nem lépünk. Főleg, hogy a jó idő küszöbén voltunk márciusban, és az erek a meleg hatására tágulnak, tehát a mi esetünkben még nagyobb növekedés lépett volna életbe, ha nem lépünk. Rögtön át is küldött minket a Heim Pál Gyermekkórházba, azt mondta, mivel a hemangióma kényes helyen van, nem tudja se fagyasztani, se lézerezni, a kórházban majd kitalálják, hogy gyógyszer vagy mi legyen.

Ekkor azért már eléggé meg voltunk ijedve, de mentünk azonnal a kórházba, ahol szintén egy nagyon kedves doktornő vizsgált meg minket. Mondta, hogy kezdjük krémmel, mivel a gyógyszer szívgyógyszer, ezért elég rizikós. Első körben adjunk egy esélyt a krémnek, és havonta konzultáljunk. Ha nem javul, befektetnek és beállítják a gyógyszert. Nagyon szomorúak voltunk párommal, de egyben örültünk is, hogy végre valakik látják, hogy itt tényleg van probléma, és így el tudtuk kezdeni a kezelést. Szerencsére a krém hatott, így még pár kalandos pestre utazás után, a mi történetünk jól végződött. A folt szépen elkezdett felszívódni, most 14 hónapos a kisfiam, és szinte már alig látszik.

A HEMANGIÓMÁRÓL ITT ÍRTUNK BŐRGYÓGYÁSZ SZAKORVOS SEGÍTSÉGÉVEL

hemangióma tűzfolt

Lila érdaganat van a kisbabámon!

Ha lila színű, kissé kiemelkedő foltok jelennek meg az újszülöttön szülés után néhány nappal, és a gyermek úgy néz ki, mintha málna lenne a bőrén, akkor nagy valószínűséggel haemangiomája, azaz érdaganata van. Mi a teendő és hogyan gyógyítják ezt a betegséget? Dr. Asbóth Dorottya bőrgyógyász főorvostól kérdeztünk.

Tovább>>>

A történet legnagyobb tanulsága viszont számomra az, hogy egy anya mindig higgyen a megérzéseiben. Sajnos a csoportban sok olyan esetet láttam, hogy a szülők belenyugodtak, a majd elmúlikba, és a helyzet rosszabbodott, így a kezelés is elhúzódik náluk. Engem is mindenki le akart beszélni, hogy ne aggódjak, ne képzeljek bele többet, mint ami: tűzfolt.

Persze nem az volt, és ha én akkor ráhagyom, ki tudja? Lehet a kicsinek is sokkal nagyobbra nő, és sokkal nagyobb bajt okoz. Úgy gondolom, minden anya érzi, tudja, hogy mi a jó a gyermekének. És ha bennünk van a kétely, hogy valami nincs rendben, ne hagyjuk magunkat lebeszélni! Inkább vigyük el, és mondják azt, hogy minden rendben, ne aggódjon anyuka! Mint, hogy ne vigyük, és aztán később meg bánkódjunk, hogy de én bezzeg éreztem, hogy itt gond van.

Én nagyon örülök, hogy nem hagytam magam lebeszélni, és a vőlegényemnek is hálás vagyok, hogy ő is támogatott ebben, és munkát félretéve megoldotta, hogy már másnap Pestre utazzunk, hogy hozzáértő kezekbe kerüljön a pici. Természetesen sok olyan betegség van, amit a védőnők, háziorvosok nem látnak nap mint nap, és nekik is újdonság. De ilyen esetben ne féljünk specialistát keresni! Menjünk tovább, ha nem hagy nyugodni minket a dolog. Bízzunk a megérzéseinkben a gyermekünkkel kapcsolatban, hisz ki tudná mi a legjobb nekik, ha nem mi, anyák? Hisz mi egy test, egy lélek voltunk, most pedig bár két test lettünk; de a lelki kapocs soha nem szakad el.

A.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>