36. hét

Tadammm! Minden résztvevő úgy akarta, hogy most már a kórházból, csak a megszokottnál korábban jelentkezzem. Menjünk szép sorjában, hogy mi történt az elmúlt héten.

A hosszú hétvégén megint volt kis családozás, de hagytak egyedül is; végigpörgettem egy sorozatot, ami ezúttal is elterelte a figyelmem mindenről. Kedden még egyszer átnéztem a bőröndök tartalmát, jöttek az utolsó simítások, és bár én is hajtottam ezt a kórházi dolgot, azért sokszor vissza kellett fognom magam, hogy ne bőgjek úton-útfélen.

A szerda reggeli bevonulásom előtt kiscicám persze felébredt, de szerencsére nem volt dráma vagy nagyjelenet, már készítettem rá a napokban, hogy anya bemegy a kórházba, és majd jönnek be látogatni. Korán elindultunk, nem szeretek késni sem, és gondoltam, hátha hamarabb lemegy az egész procedúra. Sokan várakoztak már hét előtt a felvételre, de nem csak a szülészetre, hanem egyben a nőgyógyászati műtétekre is. Viszonylag hamar lement az adminisztráció, leadtam az otthon összebuherált vizeletmintámat, és rögtön vért is vettek. A buherálás azért történt, mert én hülye, hajnali ötkor kimentem vécére, és utána már csak cseppeket tudtam produkálni – na, ezeket összeöntöttem, khm, khm. Az eredményt aznap már meg is tudtam, másnap produkálhattam ismét egyet, annyira tele volt bacilussal. No komment.

Betereltek egy üres szobába, három ágy, kis asztalon tévé, kis hűtő, saját fürdő. Azt tudtam, hogy itt van két szoba, ahol az ilyen várólistás terhesek fekszenek, és akkor megyünk majd át babás szobába, ha lesz kit(kiket) vinni magunkkal. Ezek maradtak háromágyasak, isteni ideális szerintem, viszonylag nagy is, míg a szülészet átlag szobái már négyágyasak; kell a hely a sok gyereknek.

Kipakoltunk, férj el, átöltözés - nem hálóruhába, hanem vittem játszós ruhákat, mégsem beteg az ember, vagy mi…  Aztán jött még két kismama, hamar be is telt a szoba, a szemben lévő csajjal ugyanaz a dokink, szuper, majd jól kibeszélünk mindent. Már bőven benne voltunk a délelőttben, jött is a nagyvizit, a doktornőnk referált a főorvosnak, mindenki mindent tud, ma még jön vissza hozzám vizsgálatok miatt, mondta. Szépen lassan ezek is megtörténtek. Méhszájvizsgálat – egy ujjnyi tágulás, ami szerinte teljesen rendben van, nagy is a pocakom, már szültem egyszer, úgyhogy ez semmit nem jelent. Azután ctg, biztos, ami biztos, majd külön ultrahang. Ott is minden ok, már 2700 gramm körül jártunk mindkét babánál.

Sajnos a múlt heti kenet-tenyésztésem kimutatta a streptococcus B-t, ami azzal jár majd, hogy a szülés beindulásakor kapok egy antibiotikumot, hogy ez a szarság ne menjen át a babákba. Jó két óra hosszat sasszéztam a vizsgálatok miatt össze-vissza a szülészet területén, baromira elfáradtam, meg is kellett szoknom a helyzetet, meleg is volt, nem voltam jó passzban. Jött egy nővérke, hogy a fenekembe szúrjon egy tüdőérlelőt, mert ha a 37. hét előtt érkeznének, hasznos lehet, szólt a válasz a kérdésemre. Este vérnyomásom az egekben, pulzusom is szapora volt, mindezt egy pocsék éjszakával megtetézve, nem jól indult a bentlét.

Másnap reggel korán ébredtem az ismételt mintaadás miatt, hatkor már ctg-re kötöttek - ezt minden reggel megcsinálják -, jött az újabb tüdőérlelő (több nem lesz), és délután végre újra befutott a doktornőm, akitől minden felmerült dolgot megkérdeztem. Ő ismét megnyugtatott, és azzal váltunk el optimista módon, hogy a következő szerdán újra megnéz. A válaszaival és meditációs zenével végre rendeztem a lelkiállapotomat. A vérnyomásomat napközben is meg kellett méretnem, a nővérszobában összefutottam a doktornőm asszisztensével, ez is jó ómen volt. Aztán váratlanul befutott hozzám a tüdőgyógyász-neonatológus doktornő, aki ha úgy jön ki neki is, bejön majd a szüléshez. Annyira meglepődtem és megörültem egyszerre, hogy minden bajom elmúlt, így mire a férjem beért, már mosolygós feleség fogadta.

Pénteken álmomból ébresztettek, és úgy látszik, ez a két varia lesz reggelenként: vagy nagyon alszom és jön a kápó nővérke vagy szülésznő, hogy vérnyomás, aztán indulás ctg-re, hogy még az éjszakás megcsinálja; vagy felébredek, hogy hűha, idő van, mindjárt menni kell, aztán még fél hétkor sem történik semmi. Nem baj, legalább jól szórakozunk a szobatársakkal. Velük egyébként is mázlim van-volt, mert időközben egyikük hazamehetett. Vannak olyan percek, amikor tényleg elfelejtjük, hogy hol vagyunk, jókat beszélgetünk, megosztjuk a kajákat - tiszta kolesz-hangulat, csak mindenki tolat a hasával. És ha nem csak oldalt tudnék feküdni, komolyan átmentem volna az egyikük ágyára, hogy együtt nézzünk filmet vagy szombat este focimeccset. 

Visszatérve a pénteki eseményekre, kicsit ismét megbolygattak. A ctg a szívzűrös babámnál nem mutatott ki a szülésznő szerint elegendő szívfrekvenciát, ezért megultrahangozott az ügyeletes orvos, majd elküldtek flowmetriára is szonográfushoz. Ezek rendben valónak mutattak mindent, illetve a benn lévő dokik nem paráztak rá annyira a reggeli értékekre, de azért délután még egy ctg-t kértek. Ezt vagy külön helyiségben végzik, vagy ha nagyon jó fejek, akkor behúzzák a gépet az ágyamhoz. Nem fárasztok senkit a részletekkel, de kétszer kellett elvégezni a vizsgálatot. Első körben a szülésznő kifejtette, hogy ez szerinte jó nagy marhaság, az ultrahang elég lenne, azon úgyis mindent látnak az orvosok, meg egyébként is, minek ez a sok zsinór meg gomb – szegénykém nagyon nem akarta megcsinálni. Az értékelhetetlen eredmény után aztán jött két tapasztaltabb, nekik kevésbé fájt az élet, és pikk-pakk az ágyamon elkészültek vele (lásd illusztráció).

Közben járt benn a kislányom is kétszer, egyszer nagymamával, egyszer apával, és jelentem, nem kellett bőgnöm. Szegényke bújt is hozzám, de nagyon menni is akart, nem értette a helyzetet, miért nem megyek haza, mi ez a fura dolog a sok idegen nénivel. Azzal tereltük el a figyelmét, hogy kellő távolságból megnézhette az újszülött babákat.

Időközben bejött a hűvös, riogattam is reggel a ctg-s szülésznőt, hogy nekem hajnali háromkor kellene mérni, mert akkor voltak elég aktívak a fiúk. Bezzeg ez a reggel hat, még én is alszom, nemhogy a babák.

Most, hogy eltelt négy és fél nap, kezdem látni, hogy mi minden hiányzik otthonról. Az érzelmi támogatás és biztonság mellett természetesen. Már engedem, hogy hozzanak be kajákat, mert eddig simán elvoltam a kapott ennivalóval. Régen menzás gyerek is voltam, meg igénytelen ilyen szempontból, és bár eleve hoztam be egy csomó gyümölcsöt meg kevés paprikát, rágcsát; szombaton már zöld salátamixet kértem a férjemtől, mert nagyon hiányzott valami legelnivaló.

Most, amikor elküldöm Tündének az írást, már 36+1 vagyok, csúcs, kellemes vasárnap délutáni hangulat valami béna filmmel az egyik kereskedelmi csatornán, mindjárt hozza a család a rántott husimat. Nem bántam meg, hogy ilyen hamar befeküdtem. A körítések ellenére tudok befelé is figyelni, és látva az újszülötteket, nagyon megjött ismét a kedvem az egészhez. Persze, maradjanak még benn, növögessenek, de jó lesz puszilgatni és rendezgetni őket. Addig is elképzelhető, hogy pár naponta bejelentkezem.

Betti

A terhesnapló előző részeit itt találod:

0-14. hét: Két vetélés után, túlkorosan ikreket várok
14-24. hét: Az egyik ikerbabám szívével gond van
25. hét: Receptre írnám fel a kismamáknak a munkát
26. hét: Túl alacsony a terhességi vércukor értékem
27. hét: Kismama a strandon: jobb kint, mint bent
28. hét: Kardiológusra lenne szükség a szülésemnél
29. hét: A testem jelzett, hogy pihennem kell
30. hét: Ikerterhesség: nem biztos, hogy császár lesz
31. hét: Bőgőmasina kismama - elindult a fészekrakás
33. hét: Már két kiló fölött a babák
34. hét: Pánik a köbön: szülünk?
35. hét: Amikor ezt olvasod, én már a kórházban leszek

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>