Míg hazánkban törvényben rögzítenék, hogy a középiskolai oktatás része legyen a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismeretek, addig Nagy-Britanniában a felnőtteket oktatják a harmonikus családi élet megteremtésére – félévente körülbelül 1,3 millió forintért.

'Oh Happy Day!' photo (c) 2009, Ann Larie Valentine - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/

A magániskola azoknak a felnőtteknek kínálja a gyermeknevelési kurzust, akiknek nincs elég idejük a gyerekükkel foglalkozni és a legalapvetőbb szülői feladatokkal is nehezen boldogulnak.

A nyugat-londoni Hammersmith negyedben működő St. Paul lányiskola vezetője, Clarissa Farr által tartott szemináriumokon a szülők megtanulják kezelni a gyermekük stresszét és azt is, miként állítsanak fel bizonyos korlátokat a harmonikus családi élet megteremtéséhez. A kurzuson szóba kerül, hogy a kamaszok miként maradhatnak biztonságban a brit fővárosban, illetve, hogy a szülőknek miként érdemes kezelniük gyermekeik éjszakai életét.
A hatezer dolláros (1,3 millió forint) félévi tandíjjal működő intézmény vezetője szerint a szülői szerepkört előzi meg a "legkevesebb felkészülés". A hosszúra nyúló munkaidő miatt a szülők egyre inkább időhiánnyal küzdenek az utóbbi években. A Blackberry készülékekhez hasonló hordozható szerkentyűk népszerűsége pedig egy "állandóan éber" kultúrát hozott létre, amelyben azonban az emberek egyre kevesebb valódi időt szentelnek a családjuknak - hangoztatta.

Az iskola - amelyben Rachel Weisz színésznő és a néhai Natasha Richardson is tanult - nyári felmérése szerint a szülőknek majdnem a fele kevesebb mint öt órát tölt együtt hetente a gyermekével. A speciális kurzus a modernkori gyermeknevelés legalapvetőbb pontjaira is kitér. "Útmutatót nyújtunk azoknak a szülőknek, akik a zsebpénzt, vagy a lefekvés idejét érintő alapvető kérdésekben is szeretnék kikérni az iskola álláspontját" - idézte az igazgatónőt a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

Farr szerint az állandó időhiánnyal küzdő szülők hajlamosak túlkompenzálni a hosszú távollétek miatti bűntudatokat azáltal, hogy nagyon engedékenyek a gyermekeikkel. "Hiú ábránd azt hinni, hogy felnevelhetünk egy gyereket az iPhone-on keresztül. Ha a gyereknek problémája van, akkor a szüleivel akar beszélni, akiknek meg kell tanulniuk háttérbe szorítani a napirendjüket és rájuk figyelni. Néhány szülő hajlamos mindent megadni a gyermekének, kivéve azokat a határvonalakat, amelyek segíthetnek nekik megtalálni biztonságos helyüket a családban és az iskolában" - mondta.

Vajon ha középiskolás korukban a tanár néni/bácsi megtanította volna ezeknek a szülőknek a családi életről szóló ismereteket, nem kellene vagyonokat fizetniük azért, hogy felnőtt korban jöjjenek rá: a gyerekkel foglalkozni kell? Kérdés, hogy a kurzus után, az alapvető gyereknevelési ismeretek tudatában lesz-e több idejük a szülőknek a gyerekükre…

Tünde

Forrás: MTI