Amikor terhes voltam, mindenki felhívta a figyelmemet a szoptatás fontosságára. Szoptatni akartam, ez nem volt kérdés. Mivel a terhességem könnyű volt, úgy gondoltam, ez jó előjel és a szoptatással sem lesz gond (fogalmam sincs, miért kapcsolódott össze ez a két dolog a fejemben).

A tejem meg is indult a második napon, a babám szépen, jó technikával szopizott a csecsemős nővér és a szoptatási tanácsadó szerint is, mégis besebesedett a bimbóm és az egész mellem fájt szoptatás közben. Ez nem is múlt el, csak amikor a lányom kb. 5 hónapos volt. Hogy mi volt az oka? Nem derült ki.

A mennyiséggel a második hónap környékén lett probléma. Két napig szenvedtünk, majd hívtam a gyerekorvost hogy kéne tápszert. Á, dehogy kéne, próbálkozzon tovább, menni fog az, nincs olyan, hogy nincs elég tej. Minden héten mértük otthon a lányom súlyát, két nappal a gyerekorvossal történt beszélgetés után így derült ki, hogy fogyott a lányom. Nem volt kérdés: kinéztük, hol van vasárnap este 9-kor nyitva tartó gyógyszertár és Gábor vett egy doboz tápszert. Niki megette és aludt öt órát.

Én meg bőgtem. Hogy nem elég, hogy a lányom nem éppen cicizős típus, hogy „csak úgy” nem kellett neki a cici, csak evésre, még ezt sem tudom megadni neki. A következő napok szörnyűek voltak. Amikor Niki aludt, én kétóránként fejtem, minden második alkalommal forró vizes zuhany alatt. Sokat sírtam, hol a fáradtságtól hol a fájdalomtól. Ittam elég folyadékot, szedtem homeós bogyót. Egy héttel később feladtam. Amikor Niki aludt, én is aludtam vagy pihentem, csak etetések után fejtem. És csodák csodájára javult a helyzet, sőt, el is tudtuk hagyni a tápszert. Bár Niki továbbra is csak evésre használta a cicit, boldog voltam.

Elkezdtük a hozzátáplálást, szépen haladtunk is vele. Nyolc hónapos volt Niki, amikor már csak reggel-este kapott tejet. Ekkor elkezdtem tornázni. Nem volt még 9 hónapos Niki, amikor reggel és este nagyon nyűgös volt szoptatás után. Nem értettük, hiszen volt elég tejem, tudtam szoptatás után is fejni még bőven. Anyukám javasolta, hogy a lefejt tejet tegyem hűtőbbe, és nézzem meg, mennyire zsíros. Hát szomorúan tapasztaltam, hogy szinte csak víz, semmi más. Mivel ugye Niki nem cicizős, így nem nagyon volt tovább értelme a szoptatásnak. Felhívtam a gyerekorvost, megbeszéltük, hogy szerinte sincs sok értelme, írt fel tápszert. Előbb a reggelit hagytuk el, ez gond nélkül ment. Az esti már nehezebben indult, ugyanis pár hétig hagytam Nikit cicin elaludni (tudat alatt így kompenzáltam?). A nyaralás alatt aztán sikerült, ott olyan fáradt volt minden este, hogy enélkül is elaludt.

A feketeleves nyaralás utáni kedden jött, amikor mentünk oltásra. A doktornő kérdezte, hogy mennyi anyatejet kap még, én meg mondtam, hogy semennyit, beszéltünk is erről telefonon és kértem, hogy írjon tápszert. Jól kiosztott, hogy mégis hogy mertem elválasztani, miért nem jöttünk be előtte hozzá, meg egyébként is KELL neki az anyatej. Meg sem bírtam szólalni, hazajöttünk és elkezdtem bőgni.

Szomorú vagyok, hogy csak ennyi ideig sikerült szoptatnom. Kicsit úgy érzem, megfosztottam valamitől a lányom, ami járt volna neki. Persze az eszemmel tudom, hogy ez nem így van, de mégis. Gondolkoztam azon is, mit csináltam rosszul. Talán amikor áttértünk a napi két szoptatásra, napközben fejnem kellett volna? Változtatni kellett volna az étkezésemen? Korai vagy hirtelen túl sok volt a torna?

Másrészt tudom, hogy szerencsés vagyok, hogy ilyen sokáig ment a szoptatás, hogy a kezdeti probléma után újra lett elég tejem, hogy a lányomat nem viselte meg az elválasztás.

Azt is kezdem átérezni, hogy mennyivel szabadabb vagyok most. Nem arra gondolok, hogy "bármikor" elmehetnék bárhová, inkább arra, hogy azt ehetek-ihatok, amit akarok. A szoptatás alatt ez valahogy fontosabbnak tűnt, mint most.


Kicsidelfin


Kép forrása: Wikipédia