Mit tenne a Bezzeganya sorozatunkban, ahol konkrét nevelési dilemmákat vetünk fel, ezúttal egy háromgyerekes anyuka középső kislányával folytatott mindennapos idegborzoló harcáról olvashattok.

Kedves sokat próbált anyukák, várjuk a tanácsokat, illetve azok leveleit, akik egy megoldhatatlannak tűnő nevelési helyzetben vannak, és szeretnék, ha a Bezzeganyák ötleteikkel segítenének nekik.

Nem tudom, hogy bármelyik fórumon előkerült-e már a középsőgyerek-szindróma. Három gyerkőcünk van, két lány es egy kicsi fiú (sorrendben 6, 3 és fél, majdnem 2 éves). A középső kicsi lányom – szépen fogalmazva is – az épelméjűségemet teszi próbára napi szinten.

Csak egy pár „tünet”: iszonyúan anyás, ő akar mindig a középpontban lenni, nem hagyja, hogy a másik kettő végigmondja a mondókáját, iszonyúan ki tud borulni a legkisebb dolgokon is (pl. ki száll ki először az autóból), az evés és alvás is nagyon nehéz vele, nagyon féltékeny a másik kettőre – testvérek között van ilyen, de a három közül ő az, aki hiszti szinten féltékeny.

Eddig akárkivel próbáltam megbeszélni a dolgot, mindig ide lyukad ki mindenki: szegényke középső, és még második lány is... de segítő megoldást még senki sem ajánlott. Jó lenne pár ötlet, hogy mégis hogy kezeljem a helyzetet.

Ma esti tipikus szituáció: háromszor kértem, hogy jöjjön, vetkőzzön és fürödjünk. Rám se hederített. Negyedjére kézen fogtam és bevittem a fürdőszobába, ahol levetkőztettem. Rohamot kapott, amiért nem engedtem, hogy egyedül vetkőzzön.

Alvás: nagyon kicsi az alvásigénye, a másik kettőt sem hagyja aludni, értsd, megkérem, hogy csendben olvasson az ágyában – mindez az esti meseolvasás után, hogy a nővére tudjon aludni (ő már iskolás). Helyette kb. tizenötször lejön az emeletről vízért vagy más kis ezer kifogással és hangoskodik. Általában az a cél, hogy aludjak vele. Sajnos a három gyerek mellett minden este nem bírok cirka másfél órát „vele aludni”, csak hogy ő is elaludjon.
A háromgyerekes létből nem az ingázás, a gyerekek taxizása ide-oda, háztartás, főzés stb. pusztít le teljesen – hanem az örökös harc a kis középsővel.

Rio