Olvastam jó pár cikket már, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy hol lehet a probléma, illetve gond-e, ha hároméves lányom (augusztusban lett 3) egyáltalán nem szobatiszta.

gyereknevelés szobatisztaság

Kétévesen már megpróbáltam leszoktatni, de az eredmény az lett, hogy elsápadt, és gyakorlatilag mindent visszatartott, amíg nem került rá vissza a pelus. Na, ekkor abbahagytam és úgy gondoltam, hogy na, majd a következő nyáron biztosan leszokik róla. Hát nem így lett.

Bár pisilt és kakilt is pelus nélkül, a bilit nem volt hajlandó használni, vagy pedig ráült és azt mondta, hogy kész. Hozzáteszem, a lányom úgy tűnik, nagyon későn érő, a beszéde is csak most kezdett el igazán fejlődésnek indulni, talán ez is közrejátszhat, nem tudom. Szerencsére az óvodába felvették így is, de délutánra nem tudom így ott hagyni. Ott is próbálkoztak vele, hogy na, majd ők biztosan leszoktatják a pelusról, de nem volt hajlandó ott sem bilibe, illetve vécébe pisilni.

Nagyon úgy érzem, hogy még egy nyarat be kell várnunk, hogy sikerüljön, de aggaszt egy kicsit a dolog, hogy vajon nem lesz-e túl késő akkor levenni a pelust.

Vagy mi van, ha akkor sem sikerül? Nem tudom, lehet, hogy én csinálok valamit rosszul, de tényleg mindent kipróbáltam, még a jutalmat is belengettem, ha belepisil a bilibe.

Remélem, vannak olyan anyukák akik hasonló cipőben járnak, és tudnak majd tanácsot adni.

Ildikó