Negyedik gyermek születik kis budapesti családunkba.

Én, az édesanya most majd jól kiírom magamból, milyen megélni az utolsó napokat: mikor elkezdtem írni ezt a kis naplót, épp három hetem volt hátra, hogy megszülessen a negyedik gyermekünk. Hétköznapi izgalmak következnek, és nagyon remélem, hogy mindennél csodálatosabb befejezés.

A harmadik lányom épp azt mutatja, miután levetkőzött majdnem teljesen, hogy ő biz’ meg tudja nyalni a vállát, és én tudom-e? Mutatom, igen. Előtte műanyag gyöngyöt fűztünk a reggeli romjai felett. A laptop az ebédlőasztalon, a hűlő vasaló, és egy nagy kupac eltüntethetetlen "nagyon fontos" papír mellett. A lakás a szokottnál is romosabb, legnagyobb lányom nyolcéves szülinapi bulija tegnap volt, az ajándékok, játékok, csomagolások még nincsenek elpakolva. Most eszi a tegnapi tortája marcipán madárpókját, őszi szünetben mi mást tenne az ember gyereke?

Ismerős hétköznapok? Döntse el ki-ki maga. Nekem kicsit hajmeresztő, mert kerek három hét múlva (ember tervez) születik meg a negyedik gyermekünk, az első kispasas a családban. Három hetem van, és olyan hosszú tennivaló-listám, amelyet Mikulás is csak Manók ezreinek segítségével tudna ledolgozni. Az egyetlen értelmes dolog a káoszban, ha most azonnal naplót írok. Ettől majd azonnal könnyebb lesz minden. Na.

Alapesetben autóval viszem a fenekem, de pont a dokis napon elvitte a férjem téli gumi cserére. Sétáltam hát három, télre felöltöztetett gyerekkel a doktorhoz, mivel köhögnek, jó lenne rájuk nézni... A programot délután 2-kor teljesítettük, ezt megelőzte a lakás pokoli bugyraiból előrángatott téli csizmák, télikabátok, sálak, kesztyűk, sapkák pakolása, a vékony őszi-nyárik szennyesbe hajítása, majd eszementen rohanós ebéd, utolsó pillanatban történő vécézés, hogy odaérjünk az egy szem óvodában tartózkodó középsőért még ebéd után, és mindenki kellően bebugyolálva közlekedjen az utcán, ahol hófoltokat kerülgettünk.

Itt jegyzem meg, egy héttel ezelőtt, a szigligeti strandon, huszonsok fokos napsütésben, egy szál pólóban napoztattam magam. Remélem elég D vitamint szívtam magamba, ami kitart fél évig.

Mire a doktor nénihez értünk, én bénábban jártam, mint egy lesántult pingvin. Ez persze nem akkora csoda, egész délelőtt pakoltam, hajolgattam, csodát tettem a 60 négyzetméteren (na, erről majd máskor), és utána igyekeztem eljutni még rendelési időben a célállomásra, három gyerekkel, és kilencedik hónapos pocakkal. Sosem volt szépségkirálynői járásom (Édesanyám szerint a Grease-beli Travoltára jobban hasonlítok, mint kellene), de a mai teljesítményem felülmúlta önmagát. Doktor néni fogadott doktor bácsi helyett, helyettesítés volt a rendelőben. Ő pedig nem ismer igazán. Csak azt látta, hogy besántítok, döcögök, és kíváncsi természet lévén feltette a címbeli kérdést. Mondtam, nem, csupán terhes. De akkor idegbecsípődésem van? No, arról sem tudok, csak arról, hogy túlvállaltam magam, és hogy most hülyén járok. És igen, minden babavárásnál ez volt a végén, rossz napjaimon. Az előző (3.0-ás) kiscsaj születése előtt egy 20 hónapost és egy alig négyévest hurcolásztam magammal, na akkor látott volna... Most három, viszonylag önálló, jó fej gyerek van velem, csak akkor vagyok ilyen állapotban, ha őrült tempóban próbálom letudni a kispasi születéséig teljesítendő listám egy-egy újabb pontját.

Hazafelé betértünk a boltba, hazacipeltem egy szatyornyi ezt-azt, hullott leveleket szedtünk, annyira fájt a derekam, keményedett a hasam, hogy majd összeestem. De mindezzel együtt, amit ma teljesítettem, annak semmi köze a három hétre beosztott listámhoz, csak ahhoz, hogy betört a tél, hogy három gyerekem van, akik köhögnek, és hogy élelmiszert juttassak haza. Mindennapok.

Csakhogy három hét múlva születik a negyedik gyerekünk, és méter hosszú a "tennivalók" listám, ami ma egy centivel sem lett rövidebb, nem tettem rá egyetlen pipát sem diadalmasan. Persze még van pár óra a napból…

Lilacsiga