Az Egyesült Államokban (és nyugat-Európában is) a nők többsége használ valamiféle fogamzásgátlót. Kicsit macerás, de annál hasznosabb. Mert bár időnként elfelejtjük bevenni tablettáinkat, vagy mellékhatásoktól szenvedünk, de vállaljuk, mert a jövőnket így tudjuk irányítani. Kézben tarthatjuk sorsunkat. Afrika és Ázsia területén azonban nők százmillióinak a fogamzásgátlás legfeljebb álom. A születésszabályozás hiánya a kiskorúaknál különösen rémisztő. Terhességük a jövőjük, egy jobb élet gátja. Vajon a mi életünk milyen lett volna, ha nem lenne lehetőségünk védekezni a nem kívánt terhességek ellen?

Július 11-én Londonban Családtervezési Világkonferencia kezdődik. A széles körű összefogás célja, hogy 120 millió, a világ legszegényebb országaiban élő nőnek és lánynak váljanak elérhetővé a modern fogamzásgátlók, valamint a családtervezéssel kapcsolatos információk.

Ha egy nő dönthet arról mikor vállal gyereket mind az anyák, mind gyermekeik egészségesebbek, a családjaik sikeresebbek és a közösségeik virágzóbbak lehetnek - mondta Melinda Gates (a Microsoft alapító Bill Gates – egyébként katolikus vallású – felesége) a konferencia kapcsán.

Tragikus módon a fejlődő országokban évente közel 13 millió kamaszlány szül gyereket, mielőtt erre testileg, érzelmileg vagy gazdaságilag felkészültek volna.

Ha a nők iskolázottabbak lehetnének és lenne a kezükben eszköz, hogy nagyobb korkülönbséggel – legfeljebb háromévente – szüljenek, az önmagában 25 százalékkal csökkentené a négy évnél fiatalabb gyerekek halálozási arányát. Nem titok ugyanis, hogy világszerte a gyermekhalandóság vezető oka, ha túl sok gyerek van a családban, akiknek így nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani. Egy kívánt es tervezett gyerek a világ bármely szegletében jobb esélyekkel indul, mint a muszájból született társa.

Egy kísérleti terv keretében Szenegálban például modern fogamzásgátlókkal látnak el egészségügyi klinikákat, hogy a helyi nőknek lehessen választásuk. A klinikán gondoskodnak róla, hogy mindig rendelkezésre álljon a fogamzásgátló eszközök teljes tárháza, hiszen egy ilyen klinikáig is órákba telik eljutni a nőknek, így biztosítani kell, hogy ne azzal fogadják az útra vállalkozókat: a fogamzásgátló elfogyott.

Fontosak és azon fejlesztések is melyek a fogamzásgátlásban szabadságot adnak a nőknek, mint például a bőr alá ültetett eszközök, melyek lehetővé teszik, hogy ne kelljen rendszeresen a – sokszor nagyon távoli – klinikára eljutni.  

És bár a nemi betegségek ellen csak az óvszer véd, a fejlődő országokban és férfi dominanciájú kultúrákban ez sajnos aligha eredményes fogamzásgátlási eszköz, hisz nem a nő döntésén múlik használata. Így bár fontos lenne a férfiakra is felelősséget ruházni, – főleg ha az egész család érdekeiről is beszélünk – mégis a nő szabadságfokának növelése a kulcs.

„Mindent meg akarok adni a gyermekemnek mielőtt egy újabbat hoznék a világra” – mondta Nairobi nyomornegyedében élő Mary Ann Melinda Gatesnek. És ez a lényeg. Ha van lehetőség tervezni, százezrek előtt nyílhat meg egy jobb élet. Ennek a kenyai asszonynak a mondata mindazt megtestesíti, amiért a konferencia résztvevői küzdeni, tenni szeretnének. Már holnap is.

Hogy minden lánynak és nőnek legyen lehetősége a kezébe venni a jövőjét.

És bár meglehet, hogy a konferencia Afrikába, Ázsiába tekint, a probléma karnyújtásnyira is jelen van. Mert míg környezetünkben a többségnek a fogamzásgátlás elérhető, egyértelmű, addig már határainkon belül is van ahol se nem elérhető, se nem egyértelmű a családtervezés. L. Ritók Nóra tavasszal írta egy bejegyzésében:„A tabletta túl drága, és nem bírnék ennyi faluban naponta figyelmeztetni, hogy ne felejtsék el bevenni. Nincsenek hozzászokva efféle rendszerességhez. Nem olyanok a körülmények. A háromhavi injekció nem mindenkinek ajánlott.”A legolcsóbb, magyar gyártmányú hurok 5-6000 Ft. Ez öt évre ad védettséget. Nem nagy összeg, ha azt nézem.”

És mégis. Itthon nem szerveznek konferenciákat sem, és persze nem zajlanak nagyszabású kampányok a nem kívánt terhességek megelőzése érdekében. Kampányolni pedig érdemes lenne. Zászlóra tűzni a kérdést nem szégyen, hisz a szegénységben élőket itt nem látja el ingyen klinika fogamzásgátlók széles választékával, akkor sem, ha kérnék. Ez nem Szenegál. Túl közel van. Túl közel van?

Mert számunkra, akik ezt a blogot olvassuk, belegondolni is nehéz, vajon hogy alakult volna életünk, ha nem lennének elérhető fogamzásgátlási módszerek?

Center

Forrás