Interjúalanyokat keresünk!

Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium (tarstudkoli.tatk.elte.hu) néhány tagja úgy döntött a tavalyi évben, hogy egy kutatás keretében Magyarország egyik legégetőbb problémájára, a gyerekvállalásra fog koncentrálni. Miként az több kutatásból is tudott, a magyar társadalom alapvetően gyermek centrikus, a kívánt gyerekszám jóval meghaladja a megszületendő gyermekek számát.

Kutatásunk eddigi féléve alatt rengeteg interjút készítettünk már, melyben igyekeztünk feltérképezni, hogy egy gyermek megszületése milyen változásokat hoz egy család életébe. A kutatásunk folytatásához szükségünk van még olyan egy gyermekes fővárosi párokra, ahol az apa volt már, vagy jelenleg is gyesen/gyeden van. Az interjúalanyainknak kisebb értékű ajándékkal (könyv, dvd) kedveskedünk.

A jelentkező szülők mindkét tagjával készítenénk interjút.

Ezen az e-mail címen várjuk a jelentkezéseket:
Petényi Sára: petenyisari@gmail.com