Méhes Károly: Szivárvány

 

Mindent elhisz, aki jó barátom,

mondja Kitkat, a csavar-ész,
mert sokszor nagy mesékre kész,
s szavaiból csak úgy süt az álom.

Kitkat olyan kicsi lány:

szíve csupa szivárvány!

Ha Szellemországban vagyok éjjel,

lenézek Mindenországra s látom,
hogy a sok kis élet miként pislákol,
és abba beleborzongok egészen.

Kitkat olyan kicsi lány:

szíve csupa szivárvány!

Sutyorognak a szellemi lények:
- Kitkat ügyesen intézkedik máma,
hogy Mindenország lakóinak álma
teljesüljön, mire ki-ki megébred!

Kitkat olyan kicsi lány:

szíve csupa szivárvány!

Reggel nehezen hagyja ott az ágyat.
Kérdem: – Ugye éjjel dolgoztál, Kitkat?
Ő, mint akit még az álom ringat,
csak motyog, mert a szellem-lét is fáraszt.

Kitkat olyan kicsi lány:
szíve csupa szivárvány!

 

Méhes Kati: Én

 

Szeretek lány lenni,

szerintem sokkal jobb, mintha fiú lennék. 
Ha mégis fiú lennék, azt is tudnám, hogy néznék ki. 
Olyan hajam lenne, mint a Levié, 5 centinél rövidebb. 
Később meg majd nagy és okos leszek. 
Vagyis az okosnál valamivel okosabb, 
mert valószínűleg feltaláló leszek. 

 

A mai alkotók:

Méhes Károly (1965) író, újságíró. Mindenféléket ír munkás hétköznapjai során, de talán mesélni szeret leginkább. Húsz vers-, novelláskötet és három regény mellett sokat foglalkozik a Forma-1-gyel szakértőként, de a mese az mese marad számra mindig is. Gyerekeknek szóló kötetei: A gyufalábú kutya (versek, 2000), Spenót és Papucs (mesék, 2008), Mindig ez a Kitkat! (mesék, 2013). Lánya, Kati 9 éves.

 

Horváth Ildikó illusztrátor, grafikus. 2001-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, 2012 óta illusztrál. A 2013-as Aranyvackor pályázaton Turbuly Lillával 3. helyezést értek el a Talált szív című mesével, ami azóta könyv formájában is megjelent.Honlapja itt www.horvathildiko.com, blogja itt olvasható www.hildigrafika.blogspot.com.