Vakmacska túlsúly fogyókúra terhesség kismama halál

A majd 146 kilós Joanne Slater életének legnagyobb vágya a gyerek volt, írta korábbi cikkében a Daily Mail és a Daily Mirror. A biztosítási szakmában dolgozó brit nőnek ez csak úgy sikerült, hogy egy különleges gyomorműtéttel (amely a vékonybelet a gyomor egy speciális "zsebébe" vezeti, így szűkítve a gyomorméretet) fogyott le eredeti súlya kb. felére, 76 kilóra, mivel orvosai szerint is túlsúlya volt korábbi három vetélésének fő oka, de az összes kipróbált diéta teljesen hatástalannak bizonyult. 

A műtétre 2005-ban került sor, 2006-ban házasodott össze férjével, Michaellel, majd 2009-ben Lily-Mai meg is született egészségesen, bár három hónappal a tervezett szülés időpontjánál korábban. Közvetlenül a műtét után minden jónak tűnt: a korábban is élénk, kedves és jókedvű fiatal nő megújult energiával vetette magát az életbe, és férje szerint tökéletes anyának bizonyult.

Joanne 2011-ben kezdte fáradtnak érezni magát, kiderült, súlyos táplálkozási-felszívódási zavarai vannak.  2013 végén számára halálos listeria fertőzést kapott, miközben izomfájdalmakra és kimerültségre panaszkodott, férje szerint pedig közben extrém módon lefogyott. Az orvosok hiába írtak fel különféle táplálék-kiegészítőket, az asszony már csak 57 kilót nyomott a végén, intenzív osztályra került, ahol a fertőzést megállapították. Tüdőgyulladást is kapott, majd szilveszter napján az oxigénhiánytól súlyosan károsodott az agya is, hiába élesztették újra.  Január 3-án halt meg, a ritka fertőzés lehetséges oka a korábban elvégzett műtéttel is kapcsolatban lehetett orvosai szerint.

„Bár lett volna más módja, hogy lefogyjon”

– nyilatkozta a könnyekkel küzdő férj, aki szerint ők végig nagyon boldogok voltak együtt. „

Ha Joanne nem vállalkozik a műtétre, soha nem születik meg Lily-Mai. Ezzel együtt bárki, aki ilyen műtétet fontolgat, ne vegye félvállról, azt tanácsolnám.”

Az eljárás újnak számított, amikor Joanne-t műtötték, és más pácienseknél is okozott későbbi problémákat, míg a műtét alatti és közvetlen utáni halálozási arány kb. 1 a 100-hoz.  A lehetséges későbbi mellékhatások közt lehet végzetes tüdőembólia, belső vérzés, fertőzés, agyvérzés vagy szívroham is.

Egy tavalyi tanulmány szerint a páciensek kb. 15 százaléka tapasztalt valamilyen komplikációt a műtét után, és fél százalékuk hunyt el a műtét utáni hat hónapon belül.  Az Egyesült Királyságban 40 feletti BMI-nél felajánlják ezt a műtétet a Daily Mail cikke szerint, ha az egyéb módszerek (diéta, életmódváltás, gyógyszerek) sikertelennek bizonyultak, mivel az ekkora túlsúly az általános egészségi állapotot is rendkívül negatív módon befolyásolja, megnövelve számos fatális betegség kockázatát.

A műtét utáni 18 hónapon belül nem javasolják a terhességet, bár volt, aki „megszegte” a szabályt és egészséges gyermeknek adott életet, miközben súlya is stabilizálódott. A súlyvesztés legjelentősebb része az első egy-másfél évben történik, a páciensek hamarabb jóllaknak a műtét után, csökken a fellépő éhségérzet, miközben a hormonális rendszer is átalakulhat.

Vakmacska

Forrás: Daily Mirror és Daily Mail, UK

A speciális műtét részleteiről a Daily Mail cikkének inzertjén kívül a Wikipédia angol nyelvű szócikkében is lehet olvasni.