Ma , március 21-én van a Down világnap.  Ennek örömére újra itt köszönthetjük Petyát, aki imádja a róla szóló képeket nézegetni. Lehetőleg valakivel együtt, aki mesél is arról a képről.

Rég adtunk hírt magunkról. Épp fotókat rendezgetek a számítógépen, ugyanis ez Petya legújabb érdeklődési köre! Azt már régebben is észrevettem, hogy nagyon szereti nézegetni a lakás különböző pontjain fellelhető illetve szétszórt képeket.

Nem igazán beszélhetünk előre beállított képekről, inkább csak a szerencsének köszönhető, hogy sikerült elkapni pár jó pillanatot. Ezen felbuzdulva készítettem neki egy kicsi albumot, amit kedvére lapozgathat. Vannak képek benne mindannyiunkról, tesókról, családi eseményekről, de a legeslegtöbb képen egy személyben, Ő szerepel! Azt hiszem teljesen meg van elégedve magával! Ezt bizonyítják a Petya -szájmagasságban lévő nyálfoltok is a különböző ajtókon, üvegeken, tükrökön.

Egy darabig vitte is magával az albumot, lapozgatta, nézegette, de a modern kor technikája közbeszólt! Gondoltuk, hogy egy digitális képkerettel kiválthatjuk az egyesével klikkelgetést a nagy számítógépen, de nem! A nagy gép kell, és hogy Valakivel nézze és lehetőleg az a Valaki meséljen is arról, ami a fotón éppen látható (plusz legyen nem kevés ráérő ideje ennek a kivitelezésére – eléggé összetett a helyzet…)

Alighogy hazaér az oviból, egyből megtalálja valamelyikünket, akit maga után húzva, repít is be a kisirodába. Odaviszi a székhez, mutatja, hogy üljön le és már helyezkedik is – beletolat az illetékes ölébe. Ezt követően egy laza kézsuhintással, jól rácsap egyet az asztalra, minek hatására az alvó üzemmódban lévő számítógép egyből magához tér (nem is tehetne mást – ezt még a pár utcával arrébb lévő lakótelepen is lehet hallani szerintem…) Már viszi is a kezünket az egér felé és izegve-mozogva-izgulva alig várja, hogy elinduljon a műsor!

Van, hogy akár egy órán keresztül is képes így ellenni. Ha éppen akadályba ütközik az akció kivitelezésében – mindegyikünk elhajtja, hogy várj egy kicsit Petya; akkor sem esik kétségbe! Hisz mire is való az ember testvére, ha nem erre! Az első fázis, hogy megáll Ádám előtt és ránéz a Shrekből jól ismert, Lécci! macskanézéssel. Ha esetleg ez nem használ, akkor következő lépésként felemeli a kezeit, Vegyél fel és foglalkozz velem! Az esetek többségében ennyi már elég szokott lenni, hogy célt érjen, de a nyomaték kedvéért rátesz még egy lapáttal. Megfogja Ádám kezét, behúzza az irodába, leülteti a székbe, lábára ül és ráteszi a kezét a billentyűzetre, majd egy örömittas kiáltással jelzi, hogy akkor mehet a show! Épp egy ilyen pillanatot sikerült megörökíteni nemrég! (Ja, és nem tudom észreveszitek-e, de épp babakori, saját magáról készült képnél tartanak a nézegetésben! :o))

Pankuci

Bezzeganya az Instagramon!







Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 







Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.



Tetszik?