Pier.

Pier legendás alak volt. Egyes fűszerek rajongtak érte, mások ki nem állhatták. Egy biztos: senkit nem hagyott hidegen. Mondhatni – szó szerint. Pier ugyanis Cayenne-i bors volt. Egy csípős fűszer. Már ez is megtévesztő. Hiszen valójában nem is borsból van, hanem paprikából.

Heves vérmérsékletének köszönhetően sok botrányt tudhat már maga mögött.

Például ő volt az, aki meg tudta győzni a Fűszerek Tanácsát arról, hogy egy törvény kikerüljön a Fűszer-kódexből! Ilyet se előtte, se utána nem ért el senki. Egyesek szerint az is neki köszönhető, hogy feloszlott a Fűszerek Tanácsa.

Ugyanis állítólag az történt, hogy eredetileg az is szerepelt a kódexben, hogy főzés időben minden fűszernek, kivétel nélkül, sorba kell állnia. Hogy Tündérkéznek ne kelljen senkit se keresgélnie. Pier volt az egyetlen, aki SOHA nem állt a be a sorba. Ő meghúzta magát egy sötét sarokban, és ott is maradt. Mert neki így volt jó, ő így érezte jól magát. Érdekes, hogy Tündérkéz mindig megtalálta őt. Nem is kellett nagyon keresgélnie. Persze ez nem tetszett a többi fűszernek és folyton veszekedtek is vele emiatt, de Pier nem törődött velük és legközelebb sem állt be a sorba, legközelebb is ott maradt a sötét sarokban. A fűszereket ez annyira felháborította, hogy panaszt emeltek Pier ellen a Fűszerek Tanácsánál. De nem sokra mentek vele.

Piert a legközelebbi főzéskor csokoládéba szórták. A csokoládé teljesen megolvadt Pier karakteres aromájától, Pier pedig beleszédült a sötét folyamba. Páratlan ízvilágot alkottak ők ketten.

Hogy pontosan mi történt főzés közben, senki sem tudja, de másnap a Fűszerek Tanácsa törölte a sorakozásról szóló törvényt a kódexből. Pier pedig azóta is él a szabadsággal és nem áll be a fűszerek közé főzés időben.

Akkoriban a Fűszerek Tanácsa öt tagból állt: csokoládéból, szódabikarbónából, sütőporból, extra szűz olívaolajból és reszelt citromhéjból. A Tanácsot minden fűszer elfogadta, döntéseiket úgy szintén. Kivéve Pier. Ő nem volt hajlandó alávetnie magát a határozataiknak, nem tisztelte őket. Sőt! Inkább lázadt ellenük:

- Ti nem is vagytok igazi fűszerek! Nincs jogotok döntést hozni felettünk! Ti nem irányíthatjátok a fűszerek életét! Tündérkéz az egyetlen, aki dönthet a sorsunkról! Csak neki van hatalma felettünk! Ő dönti el, hogy melyik fűszer melyik ételbe kerüljön! Ő dönti el, hogy melyik fűszerből mennyi kerüljön az ételbe!

Lázadást akart szítani a fűszerek körében, de a Tanács erősebbnek bizonyult. Piert letartóztatták, megkötözték és száműzték a Konyhaszekrény legmagasabb polcára, annak is a legeldugottabb, legsötétebb sarkába. De Tündérkéz így is megtalálta őt és használta is Piert a sült húsnál. A fűszerek ezek után belátták, hogy valóban Tündérkéz az egyetlen, aki rendelkezhet velük. Szétkergették a Fűszerek Tanácsát és soha többé nem hozták újra létre.

Csak a kódexet tartották meg.

A kódexhez pedig Pier is tartotta magát. Mert lehet, hogy botrányos figura volt, de becsületes is. Tehát neki is részt kell vennie a földre leesett fűszer mentésében. Mint például most - Szegfűszeg Szandra mentésében. Só Sándor és csapata ennek nagyon örült. Ugyanis volt még egy legenda, ami szájról szájra terjedt Pierről. Mégpedig az, hogy ő már egyszer mentett meg leesett fűszert a földről! Neki már van tapasztalata ebben. De ez egy másik történet…

Só Sándor nagyon kedvelte az ilyen különc fűszereket. Most is mosolyogva nézett végig Pieren. A vörös ruháján, az övére akasztott spagetti – lasszóján, a vörös csizmáján. Tudta, hogy Szegfűszeg Szandra és a többi bajba jutott jó kezekben lesz.

(folyt.köv.)

Kisvirág