nagycsaládos iskolások oktatás különóra

Minden tanév úgy kezdődik, hogy az első szülői értekezleten egy kisebb-nagyobb paksamétát lehet összegyűjteni, hogy milyen különórákra jelentkezhetünk csemeténkkel. A zene, a sport különféle ágai, a rajz szakkör, és iskolája, települése válogatja, hogy még mi minden a kínálat. Vonzóbbnál vonzóbb ajánlatok. Mind azzal bombázzák a szülőket, hogy ha erre jár a gyerek, az segíti a tanulásban, segít az önfegyelem megtanulásában, a koncentrációt fejleszti, ügyesebb, okosabb lesz tőle stb. Csupa pozitív dolog. Ugyanakkor egyre inkább azt látjuk, hogy a gyermekeink borzasztóan leterheltek az iskolával, és már az elsősök is megszűnnek gyermeknek lenni.

Különóra régen

A nem túl távoli, csak néhány száz évvel ezelőtti történelmi olvasmányaimra gondolok, ott egyértelmű volt, hogy a polgárok gyermekei, főként a kislányok, mert a fiúk az apjuk szakmáját igyekeztek elsajátítani, mind tanultak zenélni, leginkább zongorát, de bőven volt más hangszer is, még a kis ducik is balettoztak, ismerkedtek a költészettel, tanultak festészetet és kézimunkák közül leginkább hímezni. A fiúkat versírásra tanították. Vagyis a ma különórás tevékenységek jó részét egy polgári családba született gyerek művelte. Tanítók jártak a gyerekek mellé, és az íráson, olvasáson, számoláson kívül, művészeti képzésben részesültek. Pedig elenyésző részükből lett zenész, balerina, vagy épp költő. Mégis fontosnak tartották ezeket.

A cseppet sem reprezentatív, bár elég nagy körben végzett saját megfigyelésem szerint egyre kevesebb gyerek járja végig a zeneiskolát, kevesen járnak tiniként is balettozni, néptáncra, festő szakkörre, bizonyos sportágak amatőr edzéseire. Valahogy ami kisiskolásként még vonzó volt, az elkopik hamar. Az okok leginkább az időhiányra és a pénzre vezethetők vissza. Pedig tényleg csak nyernek velük a gyermekeink. Két évszázaddal ezelőtt is a háziasszony csak a maga örömére ült le zongorázni, ha ügyesebb volt, a vendégei kedvéért, festményeit csak a saját szalonjában állította ki (tette ki a falra), táncolni se járt, csak a kötelező báli szezonban. De például a balett miatt biztosan szebb tartása volt, mint a ma leesett vállú, beesett mellkasú asszonyoknak. Szóval ők se vették, ha úgy tetszik a szó szoros értelmében hasznát ezeknek a tudásoknak. Mégis hasznukra vált.

Utánanéztem, hogy ma mik a divatos különórák, és mennyi időnket és pénzünket viszi el, ha ezekre járatjuk a gyerekeinket. A zenetanulás heti két hangszeres óra, mellette egy-két szolfézsórával jár. Vagyis kétszer harminc perc hangszer, egy-kétszer negyvenöt perc szolfézs. Aki már az ovisát szeretné zeneiskolába íratni, annak jó mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe. Úgy félszázezer forint egy fél év, amit egyszerre kell kifizetni. Ezen kívül el kell hordani mindegyik foglalkozásra, mert az óvodákban nincs helyi oktatás.

Ahogy elkezdi a gyermek a sulit, úgy változik egy óriásit a dolog. Először is, sok iskolában van a kerületi zeneiskolának kihelyezett tanórája, így sok helyen lehet furulyázni, zongorázni, hegedülni, csellózni, gitározni. Vagyis négy óráig, fél ötig le lehet tudni a zeneórát, sőt, a szolfézst is, helyben az iskolában. Így tulajdonképpen időt spórolunk, és ha a gyerek szereti ezt az elfoglaltságot, a napközi ideje színesedik vele. A 6-18 évesek költségére van állami támogatás, így ők tanulmányi átlagtól függően (zeneiskolai tanulmányi átlag) kb. 8-12 ezer forint között fizetnek félévente. Tizennyolc év fölött ugyanúgy megdrágul a dolog, mint az ovisok esetén. Ez a zeneiskolákra vonatkozik. Maszekban kb. kétezer peralkalomért tudjuk taníttatni csemeténket. Egy alkalom 45 perc.

Ha képzőművészetre járatnánk a gyereket, ott már nagycsoportos kortól vannak lehetőségek, és bérletet vásárolhatunk, ha nem egy-egy alkalommal vinnénk a gyereket. Az ár erősen helyfüggő, de 1000-3000-4000-ig vannak/alkalom. A bérletek ára kedvezőbb. Rajzolni, festeni, szobrászkodni tanulhatnak szakemberektől. Egyes iskolák is indítanak ilyet, de sokkal-sokkal kevésbé általános, mint a zenetanulás az iskolában. Vagyis nagy valószínűséggel nekünk kell erre hurcolni a gyereket, míg önjáró nem lesz.

Többféle mozgásnak is utánanéztem. Először is a klasszikus, a balett. Három-négyéves kortól, vagyis már az óvoda kezdetétől várják a kislányokat és a kisfiúkat. Igen, fiúkat is. Sokkal több a lány a balett oktatáson, pedig az oktatók nem válogatnak nem szerint. A tanfolyamokon nem kell semmilyen elvárásnak megfelelni. Heti kétszer ajánlják, és helytől függően tíz-húszezer között havonta, a heti gyakoriságok arányában. Vagyis heti egyszer járó gyereknek olcsóbb, mint a heti háromszor járónak. Rákerestem az RSG-re, mert rendkívül népszerű mostanában ez a kislányok körében. Már az ovi kezdetétől lehet vinni a csemetét, heti két alkalom tízezer alatti árral/ hó meg is van. Hallottam már olyan oviról és általános iskoláról, ahol ezt helyben oktatják.

A fiúk kedvence, a foci is nagyon sok iskolában elérhető, amit vagy a napközi keretein belül, vagy közvetlen utána tartanak. Több helyen féléves, máshol havi díjért. A féléves tíz-tizenkétezer körüli összeg, a havi négyezres nagyságrend. Nagyon népszerű a kisiskolások körében a különböző korosztályok Bozsik-kupa versenye, ahova az ügyesebbeket elviszik az edzők. Rákérdeztem a tornára, lánykori nevén szertorna (talaj, gerenda, korlát, ugrás). Ovis korosztálynak általában egy általános iskola jól felszerelt termében tartják, szakképzett edzők, akik felajánlják az ügyesebbeknek az egyesületi edzés lehetőségét. Az iskolásokat egyesületbe vihetjük. Ha csak mozogni visszük a gyereket, heti két alkalmat ajánlanak, ha kicsit komolyabban gondoljuk, heti három-négy alkalmat. Ennek függvénye az ár is. Havi hat-tízezer forintba is kerülhet.

A sportok közül sok iskolában van karate, dzsúdó, vagy valamiféle keleti sportág oktatása. Leginkább ez a kettő. Napköziben, vagy közvetlen utána szoktak az edzések lenni, heti két alkalomért havi öt-tízezer forintot kérnek. Az úszás sok iskolában kötelező oktatás, tanórába iktatva, mint ahogyan a korcsolya is, de korántsem mindenütt. A tanuszodák a kerületieknek, helyi lakosoknak hétvégén, vagy késő délután szokott ingyenes úszás lehetőséget biztosítani, edzőért viszont fizetni kell. Ha szeretnénk úszni járatni a gyermekünket, minimum heti két alkalomért óriási különbségű árak vannak.

Sok egyéb sport is létezik, és mindegyik igyekszik már a kisiskolás, nagycsoportos óvodás korosztályt megszólítani. Bőséges a választék, ha mozgásra akarjuk beíratni a gyermekünket. Mozgáshoz írnám még a néptáncot. Egyre kevésbé népszerű, de nagyon családbarát mozgásforma ez. Mindenhol van tesókedvezmény, méghozzá nem is kicsi. Heti egyszer ajánlják, és ahogy nő a csemete, az óra időtartama növekszik elsősorban, nem a gyakorisága. Félévente húsz-negyvenezres költség a tanfolyami díj.

Végül a nyelvtanulásnak is utánanéztem, mint a legnépszerűbb különórának. A picik „oktatásának” célja, hogy használni tudja a nyelvet. Kiscsoportos foglalkozások, leginkább játék és éneklés. Az általános iskolásoknak kevés nyelviskola ajánl tanfolyamokat, de azért vannak bőven elérhető helyek. Angol, német, francia, spanyol, olasz képzéseket találtam leginkább, illetve idegen nyelvű gyermekek magyar oktatását. Minden helyen borsos árak vannak, de körülbelül megegyezik az átlagos nyelviskolai díjakkal. Nem nagyon találkoztam diákkedvezménnyel.

Aki művészeti képzésre íratná gyermekét, akár alap, akár középfokra, érdemes körül néznie a müvészetiiskola.lap.hu oldalon.

A végére összefoglalásként azt írnám, hogy nagyon meggondolandó, hogy teljesen elutasítjuk-e a különórákat. Nagyon sok gyermek jó zenei tehetséggel születik. Még ha nem is lesz belőlük profi zenész, őket érdemes képezi, taníttatni. A jó mozgású, jó labdaérzékű gyereket, vagy épp a nagyobb mozgásigényűt érdemes a sportok egyikére beíratni. Aki már az óvodában szépen és szívesen rajzolt, festett, annak érdemes további technikákat és kibontakozást biztosító képzést keresni. Nagyon kell a gyermekeinknek a szabad, kötetlen játék. De a tehetséget elsorvasztani vétek. Úgyhogy, ha felismeritek, hogy gyermeketek valamiben tehetséges, érdemes időt és pénzt áldozni a különórákra. Sok örömöt és sikerélményt nyújtanak.

nagycsaládos

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?