Tünde fogszabályzás fogszabályozás fogorvos

Korábban írtam róla, hogy kilencéves lányommal fogszabályzásra járunk, rövid idő alatt is látványos eredményeket értünk el a Myobrace fogszabályozó készülékkel, és még csak most jön majd a fogívet  tágító éjszakai kivehető fogszabályozó. Erre azért van pluszban szükség, mert az alsó szemfognak egyáltalán nincs helye. Bővebben erről később mesélek részletesen, most viszont azokat az infókat osztom meg, amelyeket Dr. Szakállosy Beatrix fogszabályozó és gyermek fogszakorvostól tudtam meg a fogszabályozás témájában.

A rögzített fogszabályzó a jó?
 

A fogszabályozás szó hallatán az embereknek általában a rögzített fogszabályozó jut az eszébe, az a bracketekből és ívekből álló eszköz, amit már maradó fogazatra ragasztanak fel, és rengeteg középiskolás szájában látható. Régen rejtegették az érintettek a nem épp esztétikus fémes mosolyukat, mára viszont szinte divattá vált ezeknek a készülékeknek a hordása, mesél a fogorvos, hozzátéve:

„Ami divatos, az nem jelenti azt, hogy feltétlenül a legjobb is. Már csak ha arra  az aprócska tényre gondolunk, hogy miért is szabályoztatja az ember a fogait. A legtöbb esetben azzal van gond, hogy kevés a hely a maradó fogak számára, ezért torlódnak.

Kialakult maradó fogazat esetében azonban sajnos már nem számíthatunk állcsontnövekedésre úgy, mint tej- vagy vegyes fogazatban, így csak annyi hellyel gazdálkodhatunk, amennyi van, ezért sok esetben foghúzásra kerül sor, hogy a fogak beférhessenek a fogívbe. Ez egyrészt trauma, másrészt - tapasztalatok alapján - a későbbiekben fogszorításos panaszok jelentkezhetnek.”

Mikor érdemes elkezdeni a fogszabályzást?
 

A legjobb abban az életkorban elkezdeni a fogszabályozást, amikor még van állcsontnövekedés, ami megfelelő kezeléssel pozitív irányba befolyásolható. A jó állcsontnövekedés nemcsak a fogaknak teremt helyet, hanem szebb, arányosabb arcot is eredményez, vagyis már ezért is érdemes időben lépni.

A növekedés mértéke szempontjából a legjobb lenne a tejfogazati életkor, de egy óvodás gyermek még kevéssé együttműködő, ami elengedhetetlen a terápia szempontjából. A fogváltás ideje alatt azonban ismét van egy intenzívebb növekedési fázis és ilyenkor már a gyermek együttműködésére is számíthatunk, tájékoztat a fogszabályzással foglalkozó gyermekfogorvos.

A legoptimálisabb 6-8 éves korban elkezdeni a fogszabályozást.  Ebben az életkorban legtöbbször még egyszerű, gyerekbarát myofunkcionális, tehát az okokat is kezelő, fogvédőre hasonlító fogszabályozókkal is megoldhatók a problémák. Esetenként szükség lehet kiegészítő fogívtágításra. Vannak természetesen súlyosabb esetek is. Ilyenkor az a korai kezelés előnye, hogy könnyebb kiinduló állapotot teremt a későbbi, rögzített készülékes terápia számára.

Léteznek állapotok, amikor lehetőleg már tejfogazatban el kell kezdeni a fogszabályozást, mert ha maradó fogazatra marad a beavatkozás, az sokszor állcsontműtétet jelent. Tipikusan ilyen a bulldogharapás. Ilyenkor az alsó fogak előrébb állnak, mint a felsők.

Hogyan ismerheti fel egy szülő, hogy baj van?
 

Ha a tejfogak szorosan állnak, mint egy gyöngysor, az biztos jele annak, hogy valami akadályozta a normál állcsontnövekedést, ezért a jóval nagyobb maradó fogak számára nem lesz majd elegendő hely.

Ha a fogak torlódnak, torzióban vannak, szintén probléma. Az sem jó, ha rés van az alsó és a felső fogak között (nyitott harapás) vagy él az élhez találkoznak (élharapás), esetleg a felső fogak jóval előrébb állnak az alsóknál (pókharapás).  Nem szerencsés az sem, ha a felső metszőfogak teljesen takarják az alsókat, leérnek akár az ínyszélig (mélyharapás).

Amennyiben feltűnik, hogy egy vagy több alsó fog előrébb áll, mint a felső (keresztharapás) esetleg az oldalsó alsó fogak egyik vagy mindkét oldalon kijjebb állnak, mint a felsők (oldalsó keresztharapás), szintén érdemes fogszabályozó orvossal konzultálni.

A lényeg, hogy ne halasszák a fogszabályozást a maradó fogazatra. Az időben elkezdett, a szabálytalanság okait is kezelő fogszabályozással nemcsak a fogak lesznek szabályosak, hanem az arc is szebb lesz, és tartós marad az eredmény, mondta el Dr. Szakállosy Beatrix.

Tünde

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK

Tünde fogszabályzás fogszabályozás fogorvos


Fogszabályzót kap a gyerekem

Az arcüreg felszúrása helyett van egy sokkal kíméletesebb módszer. Az orrátmosás egyrészt segít a már kialakult arcüreggyulladás kezelésében, és allergiák esetében is hatásos.

Tovább>>>

Tünde fogszabályzás fogszabályozás fogorvosBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>